Varsó, 1953. május 31. - gyerekek olvasnak az éppen épülő Kultúra és Tudomány Palotája (Pałac Kultury i Nauki) előtt

   A fotó néhány hónappal ezelőtt került fel a Warszawa Nieznana (Ismeretlen Varsó) nevű Facebook profilra, ahol érdekes, addig nem látott, nem ismert fényképeket gyűjtenek a tagok a lengyel fővárosról.
   A képhez rengeteg komment érkezett (többek között: vajon mi az a kezükben, IPad??), de az igazán figyelemre méltó hozzászólás Małgorzata Orlewicz nevéhez fűződik, aki ugyanis felismerte magát a fényképen!!! Elmondása szerint otthon is meg van neki a fotó (és még hasonlók), még a dátumra is emlékezett. Orlewicz boldogan emlékszik vissza a majd 60 évvel ezelőtti időszakra, talán ezért ismerte fel egyből a róla készült fényképet.


A Kultúra Palotája napjainkban - Lengyelország legmagasabb épülete, 230,68m

   A Kultúra és Tudomány Palotáját 1952 és 1955 között építették, a háború után újjáépülő Varsó legnagyobb szabású építkezése volt - a Szovjetunió által kezdeményezett építkezésen szinte csak szovjet munkások dolgoztak, s eredetileg az időközben elhunyt (1953) Sztálin nevét viselte volna. Éppen a szovjet hatás miatt változó a Palota megítélése a lengyelek között: sokan a szocialista világ jelképének tartják (a Moszkvai Egyetem mintájára készült) - nem tartják méltónak, hogy a főváros képét egy ilyen épület rontsa el. A Kultúra Palotája ettől függetlenül talán a legismertebb látványosság Varsóban.
   A varsóiak szívesen ércelődnek a Palotával: a város látképe innen a legszebb, mivel ez az egyetlen pont, ahonnan a torony nem látható (a viccet eredetileg Guy de Maupassant mondta az Eiffel-toronyról).

Szerző: Zajka  2010.07.02. 15:11 1 komment

Címkék: varsó lengyelország

A bejegyzés trackback címe:

https://szlawirtus.blog.hu/api/trackback/id/tr952125435

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BDzsH · http://varoskepp.blog.hu 2010.07.02. 22:19:39

Tudtommal egyébként Varsó azért is szorgalmazta annyira "felhőkarcolók" építését, hogy enyhítse ennek az épületnek a városképben betöltött szerepét.

Akár így, akár úgy a szocreál építészet egyik legfontosabb emlékéről van szó, amelyet meg kell őrizni.
süti beállítások módosítása