Kedden barátságos labdarúgó mérkőzést játszott Poznanban Lengyelország és Magyarország nemzeti válogatottja. A meccset ugyan a lengyelek nyerték 2-1-re, mégis ma nem a dicséretektől és reménykedéstől hangos a sajtó, hanem a válogatott meze körül kialakult botránytól. 
 
A Lengyel Labdarúgó Szövetség (PZPN) ugyanis múlt héten egyszerűen lecserélte a válogatott mezét: ezzel nem is lenne probléma, hiszen minden csapat meze sűrűn változik, ugyanakkor a legújabb mezről a szövetség eltűntette a lengyel címert, s ezzel a jelképnek számító Fehér Sast (Orzeł Biały). A szurkolók megdöbbentek az új szerelésen: a nemzeti jelkép eltüntetése tulajdonképpen szentségtörésnek bizonyult az amúgy is konzervatív Lengyelországban. Mára már a játékosok, illetve volt játékosok, a szövetség egykori vezetői is hangot adtak elégtelenségüknek. Visszatér-e a Fehér Sas?
 
 
A Magyarország elleni felkészülési meccsen Franciszek Smuda lengyel szövetségi kapitány még a régi, címerrel ellátott kabátjában jelent meg, miközben a párezernyi szurkoló (sokak szerint a botrány miatt bojkottálták sokan a meccset) többször skandálta a meccsen a „Hol van a sas?” (Gdzie jest orzeł?) mondatot. 
 
A héten a lengyel szejmben is előkerült a téma: a kormánypárt (Platforma Obywatelska) határozott időn belül szeretné Ewa Kopacz házelnök elé terjeszteni azt a javaslatot, ami kötelezővé tenné a címer szereplését a nemzeti válogatottak szerelésén. Látszik tehát, hogy a válogatott mezén szereplő Fehér Sas ügye valóban országos szintű problémává nőtte ki magát. 
 
 
A lengyel szurkolók és a kormánypárt viszonya egyébként sem felhőtlen az utóbbi években. Miután tavaly a kormány több bajnoki meccsről is kitiltotta a vendégszurkolókat, egyre inkább radikalizálódni látszik a viszony (emlékezhetünk Donald Tusk miniszterelnök kampányútjára a „Tuskobussal”; szinte minden városban kormányellenes tüntetők, jórészt szurkolók „fogadták” a politikust). 
 
Kérdés, vajon mennyire viseli meg a lengyel felkészülést a hét hónap múlva sorra kerülő Európa Bajnokságra a szövetség és a szurkolók között kialakult feszült viszony. A válogatott egyelőre gyengén játszik (az EB résztvevők elleni felkészülési meccsek egyikén sem tudtak nyerni), a jegyek drágák még a barátságos meccsekre is, a választásokat megnyerő, szurkolók által cseppet sem kedvelt kormánypárt pedig mindent megtesz a szurkolói csoportok ellehetetlenítéséért.  És most még a Fehér Sas is eltűnt…
Szerző: Zajka  2011.11.16. 15:20 Szólj hozzá!

Címkék: foci lengyelország

A bejegyzés trackback címe:

https://szlawirtus.blog.hu/api/trackback/id/tr953387366

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása