A vasárnap lezajlott oroszországi parlamenti választások során a Vlagyimir Putyin vezette Egységes Oroszország a voksok 49,5 százalékát szerezte meg. A második helyen szinte már szokásosnak mondható módon az Orosz Föderáció Kommunista Pártja végzett 19,8 százalékkal. A választási csalást és manipulációt számon kérő orosz lakosság most ezreivel vonul a nagyvárosok utcáira.




Rögtön a szavazás másnapján, hétfőn délelőtt számos tüntetést szerveztek az ellenzékiek javarészt Moszkvában, illetve Szentpéterváron. A fővárosban körülbelül ötezres tömeg gyűlt össze, Putyin- és kormányellenes jelszavakat skandálva. A rendőrség – katonai segítséggel - több helyen is tömegoszlatásba kezdett, többnyire azután, hogy a tüntetők többszöri felszólításra sem hagyták el a helyszínt. A tüntetésen több száz embert tartóztattak le, akiknek a nagyobb része 10-15 napos fogságot kapott.

A hétfőn letartóztatott több mint háromszáz ember között ott van Ilja Jasin, a Szolidaritás demokratikus mozgalom egyik vezetője, aki a tömeggel együtt kiabálta az „Oroszország Putyin nélkül” – jelszavakat, illetve az az Alekszej Navalnij, aki bloggerként korábban „csalók és tolvajok pártjaként” jellemezte az Egységes Oroszországot.

Letartóztatták továbbá az egykori miniszterelnök-helyettes Borisz Nyemcovot, de még a választásokon elinduló Jabloko párt elnökét, Szergej Mitrohint is (őt nem sokkal később kiengedték a mentelmi jogánának köszönhetően).

A keddi tüntetések során Moszkvában és Szentpéterváron körülbelül 550-600 embert tartóztattak le, egyes internetes hírportálok szerint a választások óta eltelt pár nap alatt akár 1500 tüntetőt is elvihettek a rendőrök.

Az ellenzék támogatói, köztük többen a második helyen végzett kommunisták közül, illetve az Igazságos Oroszország szavazói is szabálytalanságokat jelentettek be a vasárnapi szavazásokat követően – állítólag egyes személyék különböző helyeken többször is az Egységes Oroszországra szavaztak.



Hillary Clinton, az USA külügyminisztere még a hétvége előtt aggodalmát fejezte ki az orosz választásokat illetően. A vasárnapi eredményhirdetés után Clinton kijelentette: a „választások se tisztességesek, se igazságosak nem voltak”. Moszkva hivatalosan így reagált: „Clinton nyilatkozata egyáltalán nem fogja segíteni az orosz-amerikai kapcsolatok javulását” – ezt Konsztantin Koszacsov, a Duma Külügyi Bizottságának elnöke közölte a sajtóval.

Dmitrij Medvegyev orosz államfő a hét elején a következőt nyilatkozta: „a választások tisztességesek és demokratikusak voltak. Telefonon beszéltem a Duma többi pártjának vezetőivel, senkinek nem volt semmilyen panasza”.

Mihail Gorbacsov volt szovjet elnök szerint újra ki kellene írni a választásokat: "napról napra egyre több orosz kételkedik abban, hogy tisztességes választások voltak a hétvégén. Az ország vezetőinek el kellene ismerniük, hogy a választásokat manipulálták és az eredmények nem tükrözik az állampolgárok akaratát. Az egyetlen megoldás a választások újra kiírása lenne.”

Négy évvel ezelőtt az Egységes Oroszország 64 százalékkal nyert, a mostani győzelem viszont már öt év kormányzásra jogosít fel. 2012 márciusában elnökválasztásokat tartanak Oroszországban, Vlagyimir Putyin pedig a héten adta le a szükséges dokumentumokat a moszkvai Központi Választási Bizottságnál a jelölését illetően. Az 59 éves politikus népszerűsége egyes felmérések szerint folyamatosan apad, bár még így is 60 százalék fölött van.

Az elnökjelölt népszerűségének csökkenése nyilvánvalóan a vasárnapi választások csalódást keltő eredményének egyik fő okozója. Négy évvel ezelőtt majd 15 százalékkal jobban teljesített Putyin pártja, akkor 315 mandátumot szereztek meg a 450 fős Dumáan ami akkor abszolút többséget jelentett. A mostani 238 hely egyértelműen csalódás a korábbi választásokhoz képest, amelyhez valószínűleg az alacsony részvételi arány is hozzájárult. Az Egységes Oroszország egyébként a kaukázusi térségben volt a legnépszerűbb, Csecsenföldön, illetve Dagesztánban majd száz százalékos részvétel mellett jócskán 90 százalék fölött volt Putyinék támogatottsága.

A vasárnapi szavazás nagy nyertesei ugyanakkor a kommunisták voltak, akik a 2007-es választásokon elért 11,57 százalék után most 19,8 százalékon végeztek, így az eddigi 57 helyett már 92 mandátummal fognak rendelkezni.

Szerző: Zajka  2011.12.09. 16:26 6 komment · 1 trackback

Címkék: választások oroszország putyin moszkva

A bejegyzés trackback címe:

https://szlawirtus.blog.hu/api/trackback/id/tr343451483

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Jobboldali többség VIII.: Oroszországból szeretettel 2011.12.09. 18:36:52

A fotókon Maria Kozevnyikova, volt sportoló és színésznő, egykori Playboy-nyuszi, aki ettől a héttől kezdve a Putyin-féle Egységes Oroszország Pártjának képviselőnője.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ezekiel 25,17 2011.12.09. 20:53:49

Ez csak vihar egy kanál vízben.

A moszkvai 5000 fős tüntetés arányaiban olyan, mintha Budapesten 300-an tüntetnének... =0

frikazojd · http://kocs.ma 2011.12.09. 21:02:30

@Ezekiel 25,17: valojaban sokkal durvabb dolgok tortennek arrafele manapsag. 5000, mondjuk az _egyik_ teren.. az orosz media most meg olyanabb mint a magyar. es ebbol a postbol hianyzik egy szam: az oroszoknak sikerult osszesen 140% szavazatot leadni.. egesz picit van kiakadva mindenki, a status inkabb az egyiptomi balhet idezi (leszamitva a szembetuno kulonbseget a levego homersekletet illetoen)

9gag.com/gag/955091

spontan · http://erdekessegek.info 2011.12.09. 21:45:13

Én az egészben azt nem értem, hogy szavazathamisításokról beszélnek. Ott nem úgy megy a választás, mint nálunk, hogy ellenérdekelt pártok képviselői ülnek a bizottságban, akik motiválva vannak, hogy szemmel tartsák egymást, és így nemigen lehet tömeges csalást véghezvinni?

Ott nem ilyen a rendszer? Vagy elvben ilyen, de a gyakorlatban beépített emberek ülnek a bizottságokban?

flippant 2011.12.09. 22:05:14

@spontan: Ott semmi sem úgy van ahogyan azt Te el tudod képzelni

spontan · http://erdekessegek.info 2011.12.09. 22:09:22

@flippant: azt sejtem, hogy a gyakorlatban másként mennek a dolgok, de elvben ugyanúgy menne a szavazási bizottságosdi, mint nálunk?

Vagy van valami saját szisztémájuk, aminek semmi köze a miénkhez?

Elijah_Baley 2011.12.09. 22:28:17

fülkeforradalom ez, én mondom...
süti beállítások módosítása