A lengyel külügyminisztérium visszautasította Michel Platini kérelmét, amelyben az orosz vízum kötelezettség felfüggesztését kérte a júniusi labdarúgó Európa Bajnokság idejére. 
 
Michel Platini, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke a Vlagyimir Putyinnal folytatott megbeszélés után írt levelet a lengyel illetékeseknek az orosz szurkolók vízum kötelezettségének ügyében: a Szbornaját a társrendező lengyelek mellé sorsolták (Görögorszég és Csehország társaságában), így csoportmeccseiket Varsóban, illetve Wrocławban játsszák majd. 
 

A 2012-es Labdarúgó Európa Bajnokság helyszínei
 
„Nagyon hálásak lennénk lengyel barátainknak, ha ilyen lépésre szánnák magukat a szurkolóink számára” – nyilatkozta Putyin, aki néhány hete bejelentette: az Aeroflot repülőtársaság jóvoltából az orosz szurkolók ingyen utazhatnak majd az EURO 2012 mérkőzéseire (nagyon úgy tűnik, a kormányfő a szurkolók szavazataira is számít a márciusi elnökválasztásokon). 
 
A lengyel külügyminisztérium azonban nem egyezett bele a vízum ideiglenes eltörlésébe, arra hivatkozva, hogy a Schengen-övezeten kívüli országoknak mindenképp kell az engedély – bár ígéretet tettek, hogy a nyáron jóval könnyebb lesz megszerezni, mint általában. 
 
A 2008-es, Moszkvában tartott Bajnokok Ligája döntő (Chelsea – Manchester United) idején az orosz külügy három napos vízummentességet rendelt el.
 
Platini ugyanakkor a lengyel külügyminisztériumnak írt levelében elfelejti megemlíteni a szintén vízumköteles (emellett társrendező) Ukrajnát, akik ha adott esetben eljutnak az elődöntőig, elképzelhető, hogy Lengyelországban is kell meccset játszaniuk – az UEFA elnöke azonban róluk nem tesz említést kérvényében.
 
Nem tudni, vajon a lengyel külügy az ukrán kérésre is hasonlóan reagálna-e, mindenesetre érdekes helyzet állhat elő: az a Radosław Sikorski (a lengyel külügyminiszter) tagadhatja meg az ukránok vízumkötelességének feloldását egy hónapra, aki a Keleti Partnerség egyik elindítója, illetve legnagyobb támogatója: a partnerség egyik fő célja ugyanis a vízummentesség minél előbbi elérése az érintett országok számára (Azerbajdzsán, Moldova, Grúzia, Örményország, Ukrajna, Belarusz Köztársaság). Radek Sikorski könnyen nézeteltérésbe kerülhet az ukrán külüggyel, akik ráadásul pont a napokban írtak a miniszternek köszönőlevelet a lengyel elnökség alatt az ukrán európai uniós törekvések támogatásáért…  
 
A két rendező ország mellett 14 ország csapata jutott be az Európa Bajnokság döntőjébe, ezek közül 12 válogatott Lengyelországban foglalt szállást (illetve helyet az edzéseknek) és mindössze két vendégcsapat lesz Ukrajnában: Franciaország, valamint Svédország nemzeti csapata.
Szerző: Zajka  2012.01.27. 12:25 Szólj hozzá!

Címkék: ukrajna oroszország putyin lengyelország sikorski

A bejegyzés trackback címe:

https://szlawirtus.blog.hu/api/trackback/id/tr333875813

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása