cseh.jpgTegnap este befejeződtek az Európa Bajnokság A csoportjának mérkőzései, amik nem kis meglepetéseket tartogattak. Tegnap este olyan ideges voltam, hogy nem akartam elkezdeni ezt a cikket, mert még a végén olyat találok mondani... Mára viszont jobb a kedvem, hiszen tulajdonképpen ajnározhatnám magamat, hogy mennyire kitaláltam a csoportmérkőzések előtt, hogy a csehek jutnak tovább (elsőként). Az igazat megvallva talán ez az egyetlen pozitívuma az A csoportnak.

   

    Most nem fogok igazán más csapattal foglalkozni, mint a cseh válogatottal, noha simán megérne pár hasábot az oroszok vesszőfutása vagy éppen a házigazdák elvérzése, nem beszélve a görög csodáról. A cseheket az első meccsen az oroszok magabiztosan győzték le, noha főleg kontrákból lőttek gólokat, a győzelem jogosságához kétség sem férhetett. Már akkor kiderült, amit jósoltam, hogy a csehek leggyengébb része a támadósor. Baroš egy nagy nulla. A támadógépezet Rosický nélkül tulajdonképpen értékelhetetlen. Meg lehetne említeni Pilař-t, akir gyorsaságával gyakran veszélyeztetett, de vagy hosszan tolta meg, vagy ellenfélnek adta be a labdát.

    A görögök ellen sem lehetett sok jóra számítani, hiszen sok rosszat lehet mondani a görögökre, de azt nem, hogy borzasztóan védekeznének, és hát a cseh támadókba vetett hitem itt már igencsak megingott. Aztán jött Jiráček, aki a csehek legjobbja volt, és nem csak ezen a meccsen. 10 perc alatt elintézték a görögöket, mindenki nagy ámulatára. Utána még egy gólt szerzett a cseh védelem, csak a görögöknek írták azt a gólt be. Szünetben lehozták Rosickýt, és azonnal valami rettenetes mérkőzés kerekedett. A görögök nyögtek a támadás terhe alatt (ilyet biztos nem gyakoroltak edzésen, meg sehol sem), a csehek meg kényelmesen tartották az előnyt. Ez után a meccs után már éreztem, hogy ez a cseh csapat bizony vérszegény, ha továbbjutnak, akkor azzal bőven meg lehetnek elégedve, ha nem akkor játszottak egy jót a nagyok között.

jiracek.jpg

 

    A tegnapi házigazdák elleni meccs több szempontból is presztízsmérkőzés volt, hiszen a házigazdák ellen mindig különleges élmény futballozni, ráadásul szomszéd ország válogatottja is. Minden adott volt egy jó mérkőzéshez, hiszen a lengyelek győzelmi kényszer alatt játszottak, a csehek nem érezhették magukat biztonságban a döntetlennel (habár meccs előtt mindenki biztosra vette, hogy az oroszok átgázolnak a görögökön, így a remi is elég lehet a lengyelek ellen). Hát, nem így történt! A találkozó első 10 percében még a lengyelekben motoszkált valami, ami a focira hasonlított, támadtak, mert kellett nekik. A csehek meg vártak valamire, védekeztek jobb híján, hiszen kettőt nem tudtak egymáshoz passzolni. Förtelmes volt nézni ezt a kínlódást. A szünethez közel már semmilyen ötlet sem volt egyik oldalon sem, a félidő megváltás volt. Aztán szerintem közölték velük a híreket, miszerint vezet Görögország, mert valami olyan történt, ami nem gondoltam volna, hogy bekövetkezik. A csehek átvették a kezdeményezést, a lengyelek érthetetlen módon visszaálltak, védekeztek, nem támadtak le. A csehek remekül tartották a labdát, és enyhe nyomás alá helyezték a lengyel kaput. A fölény egyre nyomasztóbb lett, míg végül Jiráček, aki nálam a mérkőzés legjobbja lett, bevágta a cseh csapat továbbjutást érő gólját. Szép volt, noha Baroš gólpasszt adott, az egész meccsen olyan volt, mint egy fantom. A középpályán Hübschmann és Plašil nagyon szürkén mozogtak, Kolář-al együtt, aki meggyőződésem, hogy csak Rosický távolléte miatt játszhatott. Meg kell viszont dicsérnem David Limberský-t, na, nem a védőmunkája miatt, mert az első félidőben minden támadást az ő oldalán vezettek a lengyelek, hanem a támadójátéka miatt. Rengetegszer veszélyesen tört előre, jól cselez (2 lengyel is róla kapott sárgát). Én mindenképpen előrébb játszatnám, sokkal hasznosabb lenne.

    A gól után picit változott a játék képe, a lengyelek kedvüket vesztették, de azért becsületből, és a közönség nyomására elkezdték ostromolni a Čech kaput. Sok veszélyes akciót nem vezettek, leszámítva a legutolsót, amikor a gólvonalról kellett tisztázni, és majdnem belém fagyott a sz*r. Csoportelső lett a Míchal Bílek gárdája, ami mondjuk csak annyit jelent, hogy nagy valószínűséggel elkerülik a németeket (de a görögök nem, szerencsére), de az lesz a végállomás számukra. Ilyen támadójátékkal lehetetlen jobb csapatok ellen sikeresnek lenni (ld. oroszok, magyar válogatott :) ).

továbbjutás.jpg

    A mérkőzés után -a most már szokásossá váló- rendbontás sem maradt el. Páran nehezen törődtek bele csapatuk elhullásába. Főleg a lengyelek nem bírtak magukkal, persze, érthető okokból. Végül 5 lengyel szurkolót kellett előállítani, viszont szerencsére nagyobb rendbontás nem történt. Pawel Petrykowski a város rendőrség szóvivője szerint a legagresszívabbakat előállították, minden más rendben és jól zajlott le. Valaki jól szórakozott a meccs után, van aki nem. Persze, a csehek örömmel guríthatnak le jó pár korsó sört a torkukon, hiszen egy meccs még biztos vár rájuk.

 

 

Szerző: I Empire  2012.06.17. 10:06 Szólj hozzá!

Címkék: cseh eb 2012

A bejegyzés trackback címe:

https://szlawirtus.blog.hu/api/trackback/id/tr184593309

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása