Sorozatunkban már olvashattak a Sparta Praha, Crvena Zvezda csapatáról, most újabb szláv csapatot veszünk górcső alá. Ez a klub kissé kilóg a sorból, mert ennek a csapatnak, azaz a Shaktarnak (Шахтар Донецьк) inkább jelenje van, mint múltja, talán a legjobb szláv csapat jelenleg a világ mezőnyében. Ezt leginkább azzal tudnám alátámasztani, hogy az utolsó UEFA kupát ők nyerték meg tavaly (2009)! Ha nem is a legrangosabb kupasorozatot hódították el, de akkor is, nagy dolog, hiszen lássuk be, magyar csapatnak erre nem lesz belátható időn belül esélye (pláne, hogy már Európa Liga van helyette).

 

   

    A klub először Stakhanovets (1936-1946) néven futott. Stakhanovets helyi bányász híresség volt Donbasban, aki propagandaszerepet játszott. Egy helyi munkásklub is alakult ezen a néven, amely később megalapította ezt a futball klubot(1936). Sajnos nem indult fényesen a csapatnak. Rögtön volt két helyi vetélytársa is a klubnak: Dynamo Horlivka és Stalino. Az első nem hivatalos mérközésüket elveszítették, majd később a hivatalosat is 4:1-re, ami nagy csalódást okozott, hiszen az első -nem hivatalos- meccsre 15 000 ember volt kíváncsi! Ezután megvették Donbas tartomány legjobb játékosait, így a csapat 1938-ra máris a top klubok közé tartozott. Ekkortájt a klub mégis a szovjet bajnokság (USSR) 11-12. helyét bérelte ki. 1941-ben, a világháború alatt a klub különleges időszakot élt át. Rögtön megverték a bajnokot (Dinamo Moszkva), a második helyezettet (Minszk), de kikaptak a leggyengébb Traktortól. Rengetegen hagyták el a csapatot, és mentek a frontra harcolni, vagy a földekre dolgozni (5-en nem is tértek soha vissza szeretett klubjukhoz). A német megszállás végetérése után (1943. szept. 8.) történt meg az első mérkőzés megrendezésére. Stakhanovets csapatában ekkor már csak 3 olyan labdarúgó volt, aki a háború előtt is tagja volt a gárdának. A klubot szinte a semmiből kellett újjáépíteni, nem is az élvonalban indultak a bajnokságban.

    A háború utáni időszak nem csak a csapat összetételében hozott újítást, hiszen új nevet kapott a csapat: FC Shakhtar Stalino (1946-1992), de röviden csak Shakhtyor. A csapat teljes újjáépítésen ment keresztül, és most már megújult ambíciókkal vághatott neki az évnek 1949-ben, amikor is feljutottak az élvonalba. Igen ám, de az élvonal nem hozott sikereket, 34 meccsből 24-en alulmaradtak.... A következő szezonban már a 11. helyet csípték el, de arról már ők sem álmodtak, hogy 1951-ben bronzérmesek lesznek! Ez volt az első alkalom, hogy a bajnokság dobogóján végeztek. Ezután újra vesszőfutás következett, ismét másodosztálybe kerültek két évre.

   Az '50-es években úgy röpködtek az edzők a klub háza táján, mint a legyek. A klub teljesítménye mégis a kulcsjátékosok szereplésétől függött: van Boboshko, Alexander Alpatov, Ivan edosov, Valetin Sapronov, Vyacheslav Alabyev és Peter Ponomarenko. 1960-ban a klub 8. lett a 11-ből, és új edzőt is köszönthettek: Oleg Oshenkov. Első évében (1961) megnyerték a Szovjet Kupát (USSR Cup), amit megismételtek egy évvel később, de még 1963-ban is döntősök voltak. Ekkor ragadt rájuk a "Kupacsapat" becenév, és a bajnokságban is megbízhatóan teljesítettek.

    Oshenkov lemondása után 1971-ben a Donbas tartomány élcsapata kihullott az élvonalból, és egy év után csatlakozott ismét a nagyokhoz. De addig is az edzők egymás kezébe adták a kilincset, olyan sűrűn jöttek és távoztak. Bazilevich-nek sikerült stabilizálnia a helyzetet, aki ekkor 34 éves. 1973-ban második helyig vezeti az együttest, így újra az élvonalban találják magukat. 1975 az ezüstév, amikor végre sikerül a második helyre behozni a gárdát, ezzel pedig elérték, hogy európai kupasorozatban képviselhessék a Szovjetuniót: Előbb egy német, majd egy magyar (Honvéd) csapatot intéztek el, ám a 4 között a Juve megálljt parancsolt nekik.

   

    1978-86 közötti időszak inkább a kupáról szólt, a bajnokságban hol így hol úgy ment a csapatnak, ám a kupát ezidőtájt 5 próbálkozásból kétszer (1980, 1983) nyerték meg. Nem véletlen tehát, hogy a csapat főleg a kupasorozatra figyelt oda, és ott probált meg sikereket elérni.

   

    A Szovjetunió felbomlása után(1992) Ukrajnának önálló bajnoksága lett, ami a klubokra is kihatott. Shaktyor legjobb játékosai elmentek más csapatokba, ismét újraszervezésre volt szükség. FC Shakhtar Donetsk néven fut tovább a klub, de eredményeket továbbra sem tud produkálni - még olyat sem, mint eddig a kupában - így Európa kapui zárva vannak előttük. '94-95-ös szezonban sikerül elcsípniük egy második helyet Ez az év jelentette az áttörést, ugyanis a kupát is sikerült zsebre tenni. A klubnak új szimbólumai születtek:  Shutkov, Yashenko, Petrov, Sergey Onopko, Smigunov, és a fiatalok - Zubov, Kriventsov, Orbu, Matvyeyev, Voskoboynik, Kovalev, Popov.

    1996-ban új elnöke lesz a klubnak, aki mindent elkövetett azért, hogy kijuttassa a csapatot az európai kupaporondra. Háromszor végeznek második helyen, míg végre ráköszönt a klubra az Aranykorszak, ami jelenleg is tart még. Megnyerik az Ukrán Bajnokságot: 2002, 2005, 2006, 2008, majd begyűjtenek újabb kupagyőzelmeket: 1997, 2001, 2002, 2004, 2008. 2005-ben és 2008-ban a Szuperkupát is betehették a vitrinükbe. Az első külföldi játékos 2000-ben érkezett a klubhoz a román Marian Aliuta személyében. Őt aztán sok más külföldi futballista követte. Főleg a brazilok beáramlása szembetűnő, hiszen rengeteg brazil jött az utóbbi években a klubhoz, akikből itt vált remek labdarúgó, hogy csak pár nevet említsek: Brandao, Matuzálem, Fernandinho, Elano, Luiz Adriano etc. Külföldi edzők is érkeztek, akikkel a siker is jött, először az olasz Scala (neki köszönhetik az első bajnoki címet), majd Bernd Schuster (német) jött, és jelenleg a román Lucescu a vezetőedző, akinek sokat köszönhetnek. A bajnoki címek szaporodásával új ambíciók merültek föl, az elnök egy európai kupára ácsingózott!

    2009-ben jött el a hőn áhított siker, amikor a klub remek játékkal megnyerte a 2009-es, azaz utolsó UEFA Kupát!

  

    Stadionukról annyit, hogy eleinte az 1936-ban épült Shakhtyor Stadiumot használták, de ma már a cserecsapat használja, miután 4 felújításon is túlesett. 2009-ben adták át a Donbass Arénát, amelyet a UEFA ötcsillagosnak minősített, és 50 ezer ember buzdíthatja kedvenceit benne. A csapatnak van kabalája is: Vakond, hiszen a csapat beceneve a vakondok. A klub története során 3 féle mezben játszott, jelenleg, ami 1961 óta van érvényben így néz ki: narancssárga fölső-fekete ujjal és fekete nadrággal, sportszárral.

A klub hivatalos indulója:

Glory to you, Shakhtar!
Heavens of football stars
Will always be on your side,
And the light of your best dreams
Is shining from above.

Refrén:

 

Beauty of green fields, that's for you, Shakhtar.
My fate is in your hands, you are the best, Shakhtar.
And for you, Shakhtar, the medal of my love
Will always shine on pitch where you are,
And forever will protect you from defeat

 

 

    Legnagyobb riválisuk a Dinamo Kijev, bár ez nem is csoda. Az ukrán derbi mindig teltházas. Van egy másik riválisuk is, a Metallurg Doneck, ami városon is túlívelő rivalizálásról ad tanúbizonyságot, hiszen ezt Donbass tartomány derbijének nevezik a két donecki gárda között.

    Most pedig ejtenék pár szót a csapat szurkolóiról, a ZA BOYS ULTRA-król. Ez a lelkes fiatalokból verbuválódott szurkolócsoport 2005-ben alakult, hogy támogasság a klubot némi hangerővel, de más téren is. Hazai meccsek alkalmával kékbe és narancssárgába borítják a stadiont.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

   

 

 

 

 

 

 

Szerző: I Empire  2009.12.27. 14:39 2 komment · 1 trackback

Címkék: sport foci ukrán fanatikus bányászok drukker shakhtar

A bejegyzés trackback címe:

https://szlawirtus.blog.hu/api/trackback/id/tr371613349

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Futball eredmények, foci közvetítések 2011.04.06. 16:02:07

Mit játszik ma a Barcelona a Shaktar ellen? És a Manchesteriek mennyi gólt lőneka Chelseanek?

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BDzsH · http://varoskepp.blog.hu 2009.12.29. 20:07:31

Lehet hogy én vagyok tök maradi, vagy a nyugati csapatok esetében már megszoktam, de azért ukrán csapatként fura volt két afrikait látni ünnepleni az első gól után... :)

A stadion pofás, a vakond meg gondolom a "bányász-csapat" miatt a jelkép, nem? Amúgy én ha focista lennék elég sokat kellene nekem fizetni azért, hogy egy olyan helyen töltsem napjaim jelentős részét mint a festői Donyeck :)

I Empire · http://szlawirtus.blog.hu/ 2009.12.29. 23:06:12

@BDzsH: Megérzésed helyes, valóban bányászcsapat, ezért a vakond a jelkép:)
Igen, igen, az új elnök nem törődik a hagyományokkal, hanem céljai vannak, és ezért igazol mindenhonnan. Idén újabb afrikaival bővült a keret (Aghahowa). De úgy nézem a cél ez esetben szentesítette az eszközt, lásd Uefa kupa.