Bizony, igaz. A csehek is ráléptek egy ösvényre, ami rengeteg vitát gerjeszt széles e világon: Legalizáljuk-e a drogokat? Vagy legalább a könnyűdrogokat? Mi a könnyűdrog? Stb., stb... sorolhatnám a kérdéseket napestig, de vajon a cseh emberek mit akarnak?

 

 

    A marihuánafo­gyasztás csehországi törvényesítését célzó javaslatot terjesztett be a prágai parlament alsóháza elé az ellenzéki, illetve a kormánypárti képviselők egy-egy csoportja. A cseh Polgári Demokratikus Párt egyik képviselője szerint Prágában is kellene lenniük olyan kávéházaknak, ahol marihuánát lehet kapni, így idővel Prágában úgy érezhetnék magukat az emberek, mint Amszterdamban. Frantisek Pejril, a Polgári Demokratikus Párt képviselője, aki a radikálisabb előterjesztés legfőbb kezdeményezője elmondta: szükségesnek tartja, hogy Csehországban enyhítsék a kábítószer-kereskedelmet, illetve fogyasztást érintő törvényeket. Mégpedig úgy, hogy a jövőben az úgynevezett könnyű drogként számon tartott marihuána élvezete törvényes legyen. Szerinte Csehország Hollandia útját követhetné, ahol a marihuána fogyasztása nincs büntetve, és az úgynevezett könnyű drogokat speciális üzletekben bárki beszerezheti. „Hollandiában az ember bemegy ezekbe a speciális kávéházakba, ahol számos marihuánafajta van. Az ott megvett kendert helyben el is szívhatja“ – jelentette ki Pejril, aki szerint idővel a Cseh Köztársaságban is lehetnének ilyen kávéházak. – Prágában az ember úgy érezhetné magát, mint Amszterdamban – tette hozzá.

    Radim Turek szociáldemokrata képviselő javaslata kevésbé radikális: elveti például a marihuána teljesen szabad árusítását, de nem tiltaná bizonyos keretek között történő fogyasztását. Ugyanakkor súlyosbítaná az úgynevezett kemény drogok terjesztéséért, illetve fogyasztásáért kiszabható büntetéseket.A je­lenlegi szabályozás szerint Csehországban az úgynevezett kemény drogok árusítása, birtoklása és fogyasztása is szigorúan tiltott és büntetendő. A könnyű drogok árusítása és birtoklása általában szintén tiltott. A könnyű drogok birtoklásáért viszont nem büntetik meg az embert, ha bizonyítani tudja, hogy a nála talált marihuána kizárólag saját használatra van. A szabályozásról a cseh sajtóban is vita folyik. A hét végén Brünnben és Prágában is néhány száz fiatal tüntetett a könnyű drogok legalizálása mellett. Különböző felmérések azt mutatják, hogy a 18 éves cseh fiatalok több mint a felének már van tapasztalata a kábítószerekkel, és hogy a kábítószerek beszerzése nem különösebben nehéz dolog.

Forrás: origo.hu

 

     Ám a vita lezárult: Január elsejével új drogtartási törvények léptek életbe! Nem büntetik a fogyasztókat bizonyos mennyiség alatt. Marihuanából 15gramm a limit, míg a kokain esetében 1gramm, a heroinéban 1,5gramm. Daniela Kovárová igazságügyi miniszter szerint a mennyiségek meghatározásánál a kormány a bíróságok eddigi gyakorlatából indult ki. Az említett mennyiség az, amelynél a bíróság elnéző volt, s nem alkalmazta a drogtartást eddig teljesen tiltó törvényt. 

    15 gramm marihuana napi használattal függőséget okozhat, mi több, halált, habár nem hiszem, hogy van ilyen eszement, aki egy nap ennyit eltol belőle. A heroinról nem is beszélve, hiszen köztudott, hogy az okoz leghamarabb függőséget, és teljesen leépíti a szervezetet. Akkor mégis miért legalizáltak ilyen káros drogot? Az igazságügyi és a belügyi tárca vezetője ugyanakkor feladatul kapta, hogy fél éven belül értékeljék ki, milyen hatással volt ez a törvénymódosítás a kábítószer-használatra, illetve az azzal összefüggésbe hozható törvénysértések alakulására. A megengedettnél nagyobb mennyiségű drog tartása bűncselekménynek fog számítani, amiért akár két év börtönt is kaphat az illető.

    Én személy szerint a szeszt ajánlom péntek/szombat esti lazuláshoz, de kinek a pap...

Szerző: I Empire  2010.01.07. 07:00 59 komment

Címkék: prága drog cseh marihuana holland amszterdam legalizáció csehek

A bejegyzés trackback címe:

https://szlawirtus.blog.hu/api/trackback/id/tr911651913

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jüzli 2010.01.07. 09:56:13

Én úgy tudom, nem lettek legalizálva, csupán szabálysértésnek minősül!

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.01.07. 12:18:27

"így idővel Prágában úgy érezhetnék magukat az emberek, mint Amszterdamban."

Én jobban szeretem Prágában úgy érezni magamat, mint Prágában! :-)

I Empire · http://szlawirtus.blog.hu/ 2010.01.07. 14:53:35

@Jobb híján MDF-es: Nem vagy egyedül:) Pláne amszterdamiként nem akarom érezni magam sehol:)

Goyo 2010.01.07. 16:00:57

A törvénymódosítás, ami életbe lépett, csak azt a célt szolgálja, hogy a rendőrségük ne tudjon egyszerűen (pár tizenéves letartóztatásával szórakozóhelyeken) javítani a statisztikáján. Mi értelme elkapni, bíróságra citálni embereket, ha végül a bíróság lezárja egy ejnyebejnyével?

mepew 2010.01.07. 16:01:29

hja, a tolerancia teljes hianya kedves kommentelok... ezert fogunk meg 20 ev mulva is az eu legvegen kullogni fasiviktorka vezetesevel...

blaberus 2010.01.07. 16:06:10

"Én személy szerint a szeszt ajánlom péntek/szombat esti lazuláshoz, de kinek a pap..."

Fiatalon szinten szesszel lazultam (buliztam), manapsag inkabb egy jo joint. Nyugisabb, lagyabb, jobb.

Trejo 2010.01.07. 16:09:06

"15 gramm marihuana napi használattal függőséget okozhat."
Mutassatok már egy olyan embert, aki naponta 15 grammot füstöl el!

I Empire · http://szlawirtus.blog.hu/ 2010.01.07. 16:13:29

@Trejo: Remélem nincs olyan:D De a lehetőség meg van rá.

Viktus 2010.01.07. 16:14:50

Visznek Prágába pár afrikai törzset is az érzés kedvéért ? :D Prága pöpecebb most, mint a fertő amszterdam

I Empire · http://szlawirtus.blog.hu/ 2010.01.07. 16:15:46

@Viktus: Igen, és jó volna, ha ez így is maradna.

thwarter 2010.01.07. 16:16:15

"Akkor mégis miért legalizáltak ilyen káros drogot?"

Kedves cikkiro, epp itt fejtetted ki, hogy nem legalizaltak meg csak a marihuana-fogyasztast sem. Ha jol tudom, van kulonbseg a dekriminalizacio es a legalizacio kozott, tekintettel arra elsosorban, hogy meg mindig nem lehet boltba jarni a fuvedert/hasisodert, mig ezt megteheted ha egy normal cigit akarsz elsizvni, vagy meginnal egy sort.

thwarter 2010.01.07. 16:18:36

"Visznek Prágába pár afrikai törzset is az érzés kedvéért ? :D Prága pöpecebb most, mint a fertő amszterdam"

Annyira szegyellem magam az ilyen kommentek miatt. Valoszinuleg a te afrikai torzseid civilizaltabb, ha ugy tetszik europaibb kommenteket irnanak.

vacsad · http://indafoto.hu/vacsad/collections 2010.01.07. 16:19:40

"15 gramm marihuana napi használattal függőséget okozhat."

Érdemes leszögezni: TÉNY, hogy a marihuana fizikai függőséget nem alakít ki (mint a heroin, nikotin, alkohol).
Pszichikai függőség veszélye fennáll, de ez már személyiség kérdése.

Helena Walachová 2010.01.07. 16:23:27

Ha jól sejtem Amszterdamban az okozott problémát, hogy túl sok drogtúrista lepte el a várost és sertéskedtek. Ez a cseheknek sem hiányzik.

kitvalasztanal.hu - Választási tippért notebook! · http://www.kitvalasztanal.hu 2010.01.07. 16:27:22

@vacsad: es ki az istensziv el napi 15gr -ot?
ha nem index cimlaprol talaltam volna ide leirnam mit gondolok a legalizalasrol. igy inkabb hagyom a sok trol meg haborodjon fel mason.

kitvalasztanal.hu - Választási tippért notebook! · http://www.kitvalasztanal.hu 2010.01.07. 16:28:42

azt oda akartam irni,h ugy remlik az LSD meg semmilyen fajta fuggoseget sem alakit ki. Kb. annyira veszelyes mint egy MMO. elszakit a tarsadalomtol.

gauche caviar 2010.01.07. 16:38:20

a marihuanna nem tud megolni mert mazsakban merheto mennyiseg a halalos adag - mar amennyiben tisztan viszed be es nem olyan pazarlo modon, mint mondjuk az egetes(joint).

most hogy jo-e, rossz-e a dekriminilazacio (szerintem ugyan mindenfelekeppen udvozolendo, hogy nem vegzalnak kamaszokat egy spangliert) abba en annyira nem akarnek beleszolni, ezt ugy is mindenki velobol intezi, nem a statisztikak, kimutatasok es kutatasok, szakvelemenyek alapjan (ahogy ez felenk szokas).
Viszont ! ! ! felkialtojellel hivnam fel a figyelmet az eset egyik fontos momentumara: "feladatul kapta, hogy fel even belul ertekelje ki a hatasokat".
Na? Ez milyen mar? Igy mukodik egy felelos, esznel levo polgari demokracia. Gondolkodik, kiprobalja, majd kiertekeli, es ezutan eldonti.
Ebben meg siman az is benne van, hogy visszacsinaljak.
De nem eleveelrendeltetett, zsigeri, messianisztikus dontest hoznak - mint idehaza szokas.

Hiaba, na, Csehorszag amman Nyugat...

vacsad · http://indafoto.hu/vacsad/collections 2010.01.07. 16:42:54

@kitvalasztanal.hu:
Valószínűleg senki, de én nem is állítottam...

Viktus 2010.01.07. 16:46:41

@thwarter:

Nem ők a hozzád hasonló gyökereket megkéselik :D

gauche caviar 2010.01.07. 16:51:27

mondjuk a 15 kicsit soknak tunik, ennyivel azert nem kolbaszolsz ugy altalanossagban, atugrani haverokhoz, vagy lemenni a parkba...
mondjuk, berlin-brandenburg tartomanyban 10 g-t tarthatsz magadnal, ha meg az utcan smoke-olsz akkor radszol a rendor, hogy oltsd el, de kb ennyi.

A nép fia 2010.01.07. 16:53:40

Azt hittem, a piroslámpás-negyedet akarják átvenni. Annak talán több haszna lehet. :-)

versiro 2010.01.07. 16:59:18

marijuanatól tényleg nem lehet meghalni, egyszerűen nem bírsz annyit elszívni, ami kicsinálna. Bár valószínűleg 15 g-t se tudsz semmiképp egy nap magadba tolatni. A marijuana káros hatásaira Amy Winehouse a példa, aki évek óta mértéktelenül tolja, és le is épült rendesen. De meg még ő se halt.

Viktus 2010.01.07. 16:59:19

@A nép fia:

Az van a cseheknél :) jobb is, mint Amszterdamban :D a szláv csajok szépek.

es2300 2010.01.07. 17:16:12

"Én személy szerint a szeszt ajánlom péntek/szombat esti lazuláshoz, de kinek a pap..."

kedves posztolo ha a sajat utolso mondatodon elgondolkodsz, azt ertelmezed akkor talan ez egesz iras mas hangvetelben szuletik meg

a_dekriminalizacio_ugyanis pontosan errol szol, a szabad velemeny, a szabad valasztas es a mamor jogarol

(helyesbitesek: csak elmeleti halalos dozis van, fuggoseget nem a mennyiseg hanema rendszeresseg okoz, a szabalyozasnal nyilvan nem a napi fogyasztast hanem a jellemzo beszerzesi mennyisegeket vettek alapul)

amugy a vonatkozo espad statisztikak szerint europaban a csehek es a franciak szivnak a legtobbet

s.p. 2010.01.07. 17:20:16

@Viktus: Szerinted Amszterdamban nem szláv (meg magyar) csajok vannak?

es2300 2010.01.07. 17:22:37

@es2300: ja es igen lsdnel nem beszelhetunk fuggosegrol, mdma-nal szinte teljesen ismeretlen a napi hasznalat, es a heroinra nem (csak) a szer okozta oromerzet miatt hanem a szociokulturalis kornyezet sajatsagossaga miatt lehet borzaszto gyorsan raszokni

csak hogy ertheto legyen: kepzeljunk el egy kis kozosseget. egy rendkivul nehezen fellelheto, de megis szinte mindenki altal ismert tarsasjatekot jatszanak. a jatek (az elejen) addig soha nem tapasztalt oromeket okoz a jatekosnak. a csoport befogad magaba, ezaltal annak tagja leszek de a titok, az egyediseg miatt a tagabb kozossegembol ohatatlanul kikerulok, attol eltavolodok. vajon mit teszek? amikor csak tehetem talalkozok veluk es jatszom, ezaltal boldog leszek es magamat egyedinek erezhetem, vagy pedig csak neha neha beugrok egy korre jatekra aztan mintha mi se tortenne elem a hetkoznapjaimat?

magatoknak oszinten valaszoljatok, az ertetlenkedes fikazas johet nyiltan :)

horowitz 2010.01.07. 17:22:59

a cik írója honnan szedte,hogy 15g fű halálos?várom a választ!

I Empire · http://szlawirtus.blog.hu/ 2010.01.07. 17:26:38

Valóban nincsenek erre vonatkozó adatok, hiszen nem hétköznapi ilyen mennyiség bevétele, de azért sem szedem le, mert igy legalább jönnek az okoskodások.

floorwalker (törölt) · http://spacepetanque.blog.hu/ 2010.01.07. 17:27:52

@gauche caviar: totál egyetértek és ezt nem csak ebben a kérdésben kellene így lebonyolítani...

Balage85 2010.01.07. 17:34:45

Jót tenne Prágának egy teljes könnyű dog legalizálás. A nem kicsi turizmust még jobban fellendítené. Főleg hogy közelebb van mint Aszmterdam nekünk magyaroknak is. :D

Kalmár 2010.01.07. 17:36:48

@horowitz: 15 gramm még nem biztos, de NAPI 15 gramm már okozHAT halált idővel.
Feltétlenül próbáld ki.
Biztos a füsttől nem tudsz olvasni.

Kalmár 2010.01.07. 17:47:59

@es2300: "ja es igen lsdnel nem beszelhetunk fuggosegrol"

Te melyik bolygóról jöttél?
Ezzel a kamu okoskodással, hogy nem okoz függőséget az LSD, mi a cél?

Idemásolom az hatásait: LSD

Formája: Európában bélyegként, az USA-ban folyadék, tabletta vagy kapszula formájában is előfordul. (Az LSD bélyeg lényegesen kisebb, mint a postai bélyeg.)
Hatása: Hallucinogén, 30-45 percen belül fejti ki hatását, amely 8-12 órán keresztül tart. A tárgyak elfolyóvá válnak, a térérzékelés megváltozik, az érzelmeket pozitív és negatív irányba egyaránt fokozza. Kényszerképzeteket, helyzetmegítélési zavarokat, félelmeket, pánikbetegséget, tudathasadásos tünetegyüttest, öngyilkosságvágyat, mély depressziót idézhet elő. Súlyos személyiségzavarokat okozhat, lappangó elmebetegséget hozhat a felszínre. Előfordulhat, hogy a használó soha nam jön ki az LSD-"álomból".
Túladagolás: hányinger, pulzus váltakozása, pszichotikus tünetek, dühkitörések, pánikszerű félelmek.
Elvonási tünetek: erős pszichikai függőséget okoz, előfordulhat depresszió, végtagfájdalmak az amphetamin jelenléte miatt.

Amúgy f@sza.

Zsámboki Miklós · http://solaitid.tumblr.com 2010.01.07. 17:59:53

fú öregem mit fogsz Te tőlem kapni ezért a posztért :)

amúgy emlékezz!
- bocsi, van füvetek?
- nem, szorri, nincs...
- akkor kértek a miénkből?

vacsad · http://indafoto.hu/vacsad/collections 2010.01.07. 18:05:33

@Kalmár:
Nem tudom honnan van ez a leírás, de az biztos, hogy körülbelül minden harmadik szava igaz.
Pszichikai problémákat okozhat eleve lelki szempontból sérült vagy instabil embereknél, úgymond "normális" mentális állapot mellett alkalmankénti használatának hosszútávú káros hatásai nem bizonyítottak (aki él és nem visszaél az lsd-vel az maximum félévente egyszer használja a szert egyébként is...).
A pszichikai függőség pedig nem egyenlő a fizikaival amit néhány jelenleg is legális anyag kialakít.
Ha valaki HITELES információkat akar a szerről az olvassa el Albert Hoffmann-problémás csodagyerekem c. könyvét amiben maga a feltaláló ismerteti empirikus úton szerzett tapasztalatait.

lápi lidérc 2010.01.07. 18:16:22

Kalmár 2010.01.07. 17:47:59:
A bélyeg nem tiszta LSD, hanem LSD és amfetamin keveréke, ezért más is a hatása.

Egyébként igen érdekes szer, nem arról van szó, hogy a használó nem jön ki az LSD-álomból, hanem hogy bent ragad az agya (bocs, elméje - tehát az agyat nem fizikai testrészként véve) egy kamrájában. Tapasztalt LSD-használók esetenként ki tudják hozni (tudom, ez kicsit már mesének tűnik).

Erős pszichikai függőséget biztosan nem okoz. Akik fogyasztják, úgy vannak vele, hogy ha van, jó, ha nincs, úgy is jó.

Kalmár 2010.01.07. 18:17:28

@vacsad: Aha, szeretném egy betépett függőtől halani, hogy milyen király az anyag.
Egyébként a válaszom egy olyan mondatra szólt, ha újra elolvasod alaposabban, ami jelző nélkül függőségről beszélt.
Egyébként ha egy kicsit jobban utánna jársz és nem csak a legalizálás ködén nézel keresztül, akkor megtudhatod, hogy a drogok esetében a leszokást, nem a fizikai függés nehezíti meg, hanem a pszichikai. A fizikai függőséget bentfekvéses, gyógyszeres kezeléssel, 1 hónap alatt kezelni lehet, töbnyire. Igaz, hogy kemény időszak, de az örökké tartó pszichikai függéshez képest kezelhető.
Sajnos ti legalitás pártiak ezt szeretnétek nem tudomásul venni.

Ezt írod:
"(aki él és nem visszaél az lsd-vel az maximum félévente egyszer használja a szert egyébként is...)"

Az lsd normál fogyasztási módja a karácsonykor egy bélyeg, húsvétkor egy másik és kész?
Te kevered a postai bélyeggel.

Kalmár 2010.01.07. 18:21:17

@lápi lidérc: Nyírő Gyula Kórház Drogambulancia, 1135 Budapest, Jász u. 84-88.Pszichiátriai Rehabilitációs Osztály Drogambulanciája.

Még biztosan nem láttam ilyet.
Azért ha bejössz mutatok olyan srácot aki nem olvasta ezt, és bután függeni kezdett a fűtől és a "plakátolástól".

pipacsaripacspapucs 2010.01.07. 18:24:36

Kinek van bármi bizonyítéka arra, hogy 15 g (vagy akármennyi) fű halált okozna? (Leszámítva persze a füstmérgezést, no meg a több kiló hasissal való fejbeveretést...) Prága RULEZ!

Zsámboki Miklós · http://solaitid.tumblr.com 2010.01.07. 18:31:51

@Kalmár: senki nem állítja, hogy a könnyűdrogoknak ne lenne kártékony hatásuk. akik a legalizálásért küzdenek azt mondják, hogy a zéró tolerancia nem old meg semmi, sőt, ront a helyzeten.

Bastille · http://labdabiztos.blog.hu 2010.01.07. 18:43:46

éljen soká a cseh köztársaság!

edward_sch · http://www.himmel.hu 2010.01.07. 18:49:55

"15 gramm marihuana napi használattal függőséget okozhat, mi több, halált"

Forrás?

papamaci1 2010.01.07. 18:58:50

Nyugodtan vezessen autót marihuána hatása alatt !

Csak a SEBESSÉG és a TÁVOLSÁG becslését teszi lehetetlenné....

papamaci1 2010.01.07. 19:00:53

Mellesleg a drogosok számát jelentős mértékben csökkenti a kéz levágása. Esetleg a főbelövés/agyonkövezés. Araboknál bevált.....

dzsefi 2010.01.07. 19:27:26

@I Empire: halált egészen biztos hogy nem, ebben azért remélem megegyezhetünk.

Kalmár 2010.01.07. 19:31:38

@edward_sch: Mindenképpen számítunk rád.
2 hétig told be az adott cuccot és légyszi ha nem lenne igazunk és még alkalmas leszel bármilyen életjel adására, esetleg még tudni fogod, hogy ki vagy és hol, akkor feltétlenül írd meg. Számíthatsz a bocsánat kérésünkre.

Ha pedig Segal leszel Hawai-on egy rakás bombázóval körülvéve, hát.....úgy is jól jártál.
Reklamálni csak akkor él
(és akkor is csak személyesen) ha tényleg belehaltál.

dzsefi 2010.01.07. 19:35:05

@Kalmár: az LSD-témához, ajánlom a daath.hu ismeretterjesztő oldal olvasgatását, ha valaki "komolyan" érdeklődik az enteogének iránt, akkor pont hogy nem rekreációs céllal, "bulizáshoz" használ ilyen szert, hanem komoly pszichológiai-spirituális utazáshoz. Ami nem egyértelműen kellemes élmény, ezért nem is siet az ember megismételni azt. Lásd még Terence McKenna vagy éppen Feldmár András írásait az enteogénekről. A füvet kevésbé sorolnám az ilyen szerek közé, bár ez csak én vagyok: az említett daath fórumán sokan írnak az ilyesfajta használatról is.
Valamikor régen az alkoholt is az Istennel/szellemekkel/magunkkal/akármivel való kapcsolatteremtéshez használták (vö. misebor), az más kérdés hogy aztán mivé lett. Ugyanez van a többi droggal is; nem a szer okoz problémát, hanem a tájékozatlan és kontrollálatlan használata.

dzsefi 2010.01.07. 19:36:42

@papamaci1: bizony, nézz el Marokkóba például. Még véletlenül sem tudsz akárhol hasist venni. Nesze neked súlyos büntetések :)

Kalmár 2010.01.07. 20:00:14

komoly pszichológiai-spirituális utazáshoz.
aha

Mindegyik drogos akit ismerek, ilyen tipusú utazó. Ébredj már fel. Mondtál egy extrém példát és gondolod, hogy ilyen az átlag?
Meredek.
Szerintem engedélyezzük a sorozatlövő fegyvereket. Hidd el, aki felelősség teljesen használja a Kalasnyikovot, sport célokra, annak hihetetlen élmény a koncentráció és a testkontroll összhangja a zöld fűben, persze Enya zenéjére.
El kell az embereknek mondani, hogy rabolni, lelőni a szomszédot csúnya dolog.

vacsad · http://indafoto.hu/vacsad/collections 2010.01.07. 20:09:16

@Kalmár:
"Aha, szeretném egy betépett függőtől halani, hogy milyen király az anyag."

Akiről beszélsz az egy világhírű kémikus aki amellett, hogy sokszor élt pszichedelikus szerekkel (lsd, meszkalin, stb) nem mellesleg 102 évig élt és még csak nem is épült le szellemileg.
Tájékozódj mielőtt valótlant állítasz.

"a drogok esetében a leszokást, nem a fizikai függés nehezíti meg, hanem a pszichikai"

Ez viccnek is rossz.

"Az lsd normál fogyasztási módja a karácsonykor egy bélyeg, húsvétkor egy másik és kész?
Te kevered a postai bélyeggel. "

Amit mondtam igaz. A pszichedelikumok nem partydrogok és rendszeres használatuk szellemileg megterhelő lehet, ezért aki ismeri az anyagot az csak ritkán él vele.

Mivel drogprevenciós területekkel is foglalkozom nem kellene a véleményem élből elutasítani.
Ha elolvasnál pár mérvadó tanulmányt a témában tisztábban látnád a képet.

Néhány példa:

Bősze Karola: A szerfogyasztási szokások, a spirituális nyitottság és az érzelmi intelligencia vizsgálata a goa szubkultúrában (2009)
Babusa Péter – Bartha Dávid Péter: Droghasználat a spiritualitás tükrében (2005)
Erdész Terézia: Az élmény- és drogfogyasztás kulturális mintái és trendje az underground party-kultúrához kapcsolódó fiatalok körében (2002)
Kardos Tamás: A Magyar Pszichedelikus Közösség online-offline élete és küzdelmei a társadalmi stigmatizáció ellen (2007)
Simon Katalin: Pszichedelikus drogokat önismereti célzattal használók életminősége (2009)

Ezek a pszichológiai, szociológiai, kulturális antropológiai tanulmányok mind az én véleményemet támasztják alá.

dzsefi 2010.01.07. 20:37:43

@Kalmár: szerinted az én példám az extrém, szerintem meg a te véleményed sarkított. Én hoztam fel példát (a linken túl több írás, tanulmány, egyéb honlapokra mutató link, és kb száz személyes élmény), te nem. Szerintem itt zárjuk is le, végülis offtopic a beszélgetés a posthoz képest, meggyőzni pedig láthatóan nem fogjuk egymást.

Csak a tisztánlátás kedvéért, szeretném megismételni hogy nem feltétlenül a marihuánáról írtam amit írtam, hanem az LSD, meszkalin, gomba, látnokzsálya, hajnalka vonalról. Egyik sem addiktív, és némelyiknek (pontosabban az általa kiváltott élménynek) komoly pszichoterápiás haszna is lehet. Mondjuk én összesen ha két-háromszor próbáltam ki ilyesfélét, azt is már több éve, ennyi nekem elég is volt belőle, talán örökre. De azt szerintem butaság lenne állítani, hogy iszonyatos veszélyt jelentene az emberiségre a pszichedelikus szerek használata, olyasmi dologhoz hasonlítanám, mint az online (mmorpg) játék: egy különleges élmény, ami van akit beszippant és családokat/barátságokat ver szét, másokat pedig közelebb visz egy pozitívabb állapot felé, megint másoknak pedig szimpla szórakozás.

Kalmár 2010.01.08. 01:35:27

@vacsad: jó utat akkor...művész úr.

www.indavideo.hu/video/LSD_hatasaA börtönbe küldeném a terjesztőket és a propagálókat.

iqdepo.hu/dimenzio/15/15-13-07.html

Nem látom értelmét könyveket idemásolni.
Aki tényleg olvas ilyesmit az tudja, hogy az LSD a legtöbbet vitatott cucok egyike.

A szerrel szembeni tolerancia miatt gyakori a több hetes esetleg hónapos szünet de az évi két használat hiába nagyképűsködsz, ostobaság. Jó lenne, ha a prevenció, nem ilyen felfogású embereken múlna.
Azt hiszem befejeztem.

vacsad · http://indafoto.hu/vacsad/collections 2010.01.08. 15:46:37

@Kalmár:
Mintha a falnak beszélne az ember.
A könyv meg különbözik a tanulmánytól, ezek neten is elérhetőek.
Erre idemásolsz egy indavideó linket meg egy noname oldalt.
LOL

Jüzli 2010.01.09. 13:24:36

Hozzátenném, hogy Amszterdamban sem szívhatnak a külföldiek (bár nem hiszem, hogy ellenőrzik). Magyar állampolgárként ugyanúgy bűncselekménynek számít (mind Amszterdamban, mind Prágában). A kiértékelést én is jó ötletnek tartom, az alkoholról meg annyit, hogy szerintem legalább olyan káros lehet, mint a fű, sőt... Mi magyarok pedig igen jók vagyunk a szeszpusztításban (amire én annyira nem lennék büszke). Ettől még én sem legalizálnám a könnyűdrogokat, de a fent említett intézkedés nem hangzik rosszul. Meglátjuk!

Dani_no1 2010.08.14. 13:42:00

Kalmar, szerintem te nagyon elvakult/tájékozatlan vagy.

Nem fogyasztok rendszeresen alkoholt/kábítószert. Jó dohányzom, de ez most mellékes. De a témáról mindig az alkohol jut eszembe. Károsabb mint a fű, és undorító egy dolog. Édesanyám 10 éve vált el édesapámtól pont ez miatt(aki 2 éve halt meg májzsugorban). Marihuana miatt halt már meg valaki? Mentek már szét családok? /utóbbi lehetséges, de nem olyan mennyiségben omlottak szét családok mint az alkoholt miatt/.

Sajnos, akik a könnyűdrogok legalizációja ellen vannak, egyáltalán nem járnak utána semminek, csak ujjal mutogatnak pár kemény kábítószerfüggőre hogy "ezt csinálják a drogok". /én több részeg hajléktalant látok egy nap, mint szakadt drogost egész életemben, és még csak nem is Pesten lakok/

Szerintem elég lenne kompromisszumot kötni, és úgy lenne mindenkinek a legjobb.