Britney Spears, Rihanna, Leona Lewis. Amerika és Nyugat-Európa töretlenül ontja a "sztárokat", hetente újabb és újabb slágerek kerülnek a népszerű zenetévék képernyőire. Kelet-európai énekesként, zenészként gyakorlatilag lehetetlen nemzetközi szinten ismertté tenni a hazai dalokat, főleg ha azok nem angolul szólnak. Még ha azok jobbak is mint az amerikai sablonénekek.
Hosszasan kell törnünk a fejünket, ha olyan együttest keresünk ami az utóbbi időben futott be, nem angolul énekelnek és hallgatható zenét játszanak (persze ez utóbbi már ízlés kérdése). Mi, nyilván a kelet-európai, elsősorban szláv országok zenéi közt kutakodunk, de így sem megy. Felvillan egy-egy kép az ezredfordulón alakult Tatu-ról, akik ugyan moszkvai származásúak, de már az első albumukat is angolul adták ki (nem beszélve "botrányos" magánéletükről, ami valószínűleg csak a bulvársajtó csemegéjének lett megteremtve). Később aztán oroszul is adtak ki albumot, nyilván ezeknek korántsem volt akkora sikerük nyugaton. Néhány éve meg már alig hallunk róluk.
Az amerikai hallgatóság (és sajnos legtöbbször Európa is) gyakorlatilag angol nyelvű zenéken kívül nem képes mást meghallgatni. Az Egyesült Államokban ezt még felróhatnánk annak következményeként, hogy az ottani fiatalság nemigen beszél más nyelvet -és inkább nem hallgat olyat amit nem ért- de Nyugat-Európában ez már elég nagy szégyen lenne. Valószínűleg inkább annak tudható be a jelenség, hogy a legtöbbször amerikai (mellettük néha angol, nagyon ritkán német) dalokon kívül egyáltalán el sem jut nyugatra az orosz,szerb, bolgár zene. A keleti országok kisebb költségvetésű kiadóinak esélye sincs felvenni a versenyt a hatalmas amerikai kiadókkal (akik szerződésben állnak a nemzetközi zeneadókkal, így garantált a dalok népszerűsége). Persze ott van a Youtube, mondhatnák - jogosan, hiszen ma már ha valamit meg akarsz hallgatni azt megtudod, nem kell ahhoz MTV. A helyzet nyilván nem fog megváltozni egyhamar, de mi addig is megpróbáljuk figyelemmel követni az értékelhető előadók, zenekarok pályafutását - nem csak nyugat felől. Összeállításunkban néhány kevésbé népszerű - de talán ismerős dalt ajánlunk.
Az Eurovíziós Dalfesztivál mindig jó alkalom a külföldön ismeretlen előadóknak az előrelépéshez (általában otthon azért már ismert/elismert előadókat küldenek a nemzetközi versenyre - mi ez alól is kivétel vagyunk, lásd Átok Zoli). Nagy kedvencünk a 2007-es győztes szerb Marija Šerifović. Na nem mondanám, hogy azóta világhírű lett.
2008-ban aztán az oroszok is megnyerték az Eurovíziós Dalfesztivált (Belgrádban), Dima Bilan és Edvin Marton közös produkciója nekünk kicsit nyálasra sikerült. Na meg Dima angolul énekel, a fura előadásmódjával eléggé erőltetett módon próbáltak slágergyanús számot kovácsolni. Ha ország-világ előtt képviseli a hazáját, énekelhetne a saját nyelvén.
Na, de ne temessük azért az oroszokat, tudnak ők zenélni, nagyon is. Legutóbb a Shtrafbat (Штрафбат) című orosz, második világháborúról szóló sorozat zenéje csengett a fülemben napokig.
Lengyelországban Czesław Niemient (1939-2004) az egyik legelismertebb zenészüknek tekintik. Moja i twoja nadzieja; azaz az "én és a te reményed" című dalt az 1997-es árvíz emlékére írták.
Az sem ritka, hogy az európai producerek, klipkészítők átveszik a nyugati mintát, szinte leutánozzák azt. Erre jó példa az ukrán Dima Kuldon látványos klipje, fülbemászó dallammal.