Korábban olvashattatok az idén szeptemberben ezredik születésnapját ünnepő Jaroszlávról. A városról, illetve az alapító és névadó Jaroszlav hercegről az oroszok filmet készítenek: október 14-én érkezik az orosz mozikba a történelmi film. 

 

     Az orosz filmkészítők eddig sem fukarkodtak a történelmi eseményeket feldolgozó filmek készítésével: olvashattatok már az 1612-ről, az Admirálisról, de csináltak már filmet Rettegett Ivánról (A cár) és szinte évente kijön egy második világháborús orosz film is (Kukuska, Plennij, Zvezda, hogy csak néhány példát említsünk).

    A készítők a filmet ajándék gyanánt a városnak szánták, mint a címben is szerepel: ,,Jaroszlav, ezer évvel ezelőtt" (Ярослав - Тысячу лет назад). A film középpontjában a később Bölcs jelzővel is illetett Jaroszlav herceg áll, emellett természetesen a város kialakulását is elmeséli, valamint az első orosz kolostorok létrejöttét, mely szintén Jaroszlav nevéhez köthető. A forgatások Jaroszlavl régióban folytak, ahol ideiglenesen elkészítették az egykori település fából készült mását. Elsődleges szempont volt a történelemhez való hűség, így a rendező Dmitrij Korobkin több neves történészt is felkért a város és a történet korhű másának elkészítéséhez. A film október 14-én kerül az orosz mozikba, a magyar érdeklődők pedig reménykedhetnek a film itthoni forgalmazásában...

Szerző: Zajka  2010.09.15. 18:55 Szólj hozzá!

Címkék: oroszország jaroszlavl

A bejegyzés trackback címe:

https://szlawirtus.blog.hu/api/trackback/id/tr782298712

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.