Kedves Olvasóink! Közeledik már a Karácsony, habár szerintem még van addig bőven idő, mindenesetre mi sem maradhatunk ki a felvezetésből. Azt találtuk ki, hogy tudósítunk Prága és Krakkó karácsonyi vásáráról, élőben! Noha ez csak annyit jelent, hogy mi ott voltunk élőben, és dokumentáltuk az eseményeket, live broadcast nem lesz -egyelőre. Mivel én Prágában vagyok, ezért okosan  rám (I Empire) osztottuk ennek a helyszínnek a feltérképezését, Nietoperz kolléga pedig Krakkóról fog értekezni.

  • PRÁGA: Vánoční trh (Karácsonyi vásár), ahogy a cseh mondja. Először is megdöbbenésemről kell beszámolnom, ugyanis ennyi embert még nem láttam, pedig már minden évszakban jártam a cseh fővárosban. Az óváros téren megrendezett vásár tömegével vonzza az embereket. Nyilván a sok bódé foglalja a helyet, így még zsúfolttabbnak tűnik az egész, de legtöbbször csak libasorban lehet haladni, ami számomra gyakorta idegesítő. Nem csak turisták vannak, azaz bőven lehet találkozni helyiekkel, cseh párbeszédet kilesni. Családi program is, rengetegen családostul látogatnak ki. A szervezők figyeltek erre is, hiszen a gyerekek számára is kialakítottak szórakozási lehetőséget. Természetesen a felnőtteknek is jutott a jóból, hiszen forralt bort szinte minden második bódénál lehetett kérni, de szerintem pofátlanul sok pénzért (körülbelül 600 HUF két deci), és ráadásul a csehek nem a jó boraikról híresek. Én jómagam nem szeretem a forralt bort, így nem is ittam, de megkérdeztem pár embert, és a válaszadók egyértelműen állították, ittak már jobbat is. Persze, a nagy hidegben ez számít a menedéknek. Akkor lássuk, mi a kínálat! A kedves vásárló bő választékból csemegézhet. Amiből a legtöbb van, az a kürtős kalács (Trdelník) árus, palacsintás (Palačinky), édességes (Cukraviny), lángosos (Lángoše). Ezek mellett nyilván lehet még mindenfél bizsut, karácsonyi ajándéktárgyat vásárolni, de ezekért én nem mutattam sosem nagyobb érdeklődést, így most sem. A kürtös kalács viszont megcsúfolása a jóféle magyar, székely hagyománynak. Már csak azért is, mert sokkal kisebb, mint azt mi megszokhattuk, és az íze sem az igazi, de legalább friss, helyben készítik, ezt nem vitatom el tőlük. A negatívuma még, hogy drága, de ez azt hiszem nem meglepő. A lángosos pedig számomra elfogadhatatlan, habár szerintem úgy  a magyarok számára is. Miért mondom ezt? Hát azért, mert nem lehet tejfölt rakni a lángosra, nincs is nekik. Az egy dolog, hogy a csehek nem nagyon ismerik, pláne nem használják a tejfölt, de ha már egy ilyen remek magyar terméket hoznak forgalomba, az original verziót meg lehetne tartani, csak úgy mutatóba legalább. Helyette sajt, ketchup és fokhagyma a kínálat. Kevés. Mondanom sem kell, hogy borsos az ára, és kisebb is, mint amit a Balcsin rakunk a szánkba. A hangulatra nem lehet panasz egyébként, van egyfajta meghittsége a légkörnek, tehát végülis el lehet tölteni ott az időt, sőt még jól is lehet szórakozni, hiszen egy színpadot is felállítottak, ahol kórus és különféle előadók szórakoztatták a nagyérdeműt a majdnem -10 fokban. Ám a hideg nem volt visszatartó erő, hiszen mint ahogy mondtam, rengetegen voltak, így bátran lehet azt a szót használni a tömegre, hogy vásári forgatag. Tehát kilátogatni érdemes, elragadhatja az embert a hangulat, de semmi kirívó, különleges nincsen benne, egyszerű karácsonyi vásár, ami a pénzköltésről szól.

                           

 

  • Krakkó:  Kürtöskalács, forralt bor, adventi koszorú – a Vörösmarty téren évről évre rengeteg turistát vonzó karácsonyi vásárhoz hasonlóan Krakkóban is megtalálhatóak a legjellemzőbb téli csecsebecsék, apró ajándékok – miben más a krakkói főtér hangulata?

    Kürtöskalács – áll a felirat egy, a friss hó alatt roskadozó karácsonyi fabódé oldalán. A lengyel feliratokhoz szokott szemünk rögtön kiszúrja a Debrecenből érkezett kürtöskalács készítők ,,cégérét,, de ha a helyiek nem ismernék ki magukat, a falon lobogó magyar zászló minden kétséget eloszlat. Az árusok készségesek, szinte pillanatok alatt a kezünkben találjuk a gőzölgő édességet. Meg sem lepődnek, hogy magyarul kérünk, annyi itt a magyar turista, de a lengyelek is szívesen majszolják az otthoninál ugyan kisebb, de ugyanolyan finom kürtöskalácsot. Akinek pedig nincs kedve a megszokott, hazai ízeket fogyasztani, könnyen kísértésbe eshet a frissen készülő pirogok láttán: messziről megérezni a pattogó tűzön sülő gombával, káposztával, hússal töltött tészták jellegzetes illatát. 



    Pesthez hasonlóan itt is megannyi forralt boros, teás, sült kolbászos pult várja a vendégeket, természetesen turistákra szabott árakkal: a borhoz muszáj megvenned a bögrét, ha nincs pénzed ihatod a hajszálvékony, tűzforró papírpohárból. Karácsonyfadíszek, apróbb ajándékok, fülbevaló, karkötő, gyűrű: lelkesen kínálják a lengyel árusok gyakran házi készítésű portékáikat; a lényeg persze egyértelmű, hagyj ott minél több pénzt.

    A szállingózó hó megszépíti, a sokszor -10-15 fok alatti hőmérséklet viszont szinte ellehetetleníti a vásár élvezését: hidegebb napokon alig lézeng valaki a vásáron. Nem ritka ugyan Krakkóban, decemberben az ilyen hideg, de sok lengyel már most állítja: ez lesz az utóbbi évek egyik leghidegebb és leghosszabb tele. A hivatalos tél beköszöntével gyakorlatilag ellepte a hó az országot: utak bénultak meg, autópályák váltak órákra járhatatlanná. Az északabbi városokban, Gdańskban, Szczecinben, de még a fővárosban, Varsóban is mértek a héten -20 °C alatti hőmérsékletet (a Lech Poznań – Juventus Európa Liga mérkőzésen például -25 °C-ot is mértek). A Visztula már befagyott, a jégpályák hetek óta nyitva tartanak: minden jel arra mutat, hogy valóban kemény tél lesz az idei Lengyelországban.

    A korai mínuszok azonban nem riasztják el a krakkóiakat, hogy karácsonyi díszekbe öltöztessék városukat: a főtéren hatalmas karácsonyfa magasodik a forralt borozók tömege fölé, a sétálóutcákat pedig ünnepi világítással szépítik meg a hosszú téli estékre. A feldíszített várost helyiek, külföldiek egyaránt megcsodálják; nem akármilyen vendége volt azonban Krakkónak december 5-én: maga az igazi Télapó, azaz a finn Joulupukki okozott meglepetést a lengyel gyerekeknek, és felnőtteknek egyaránt. A Mikulást több száz ,,helyi,, télapó várta, akikkel együtt tartott ajándékozást a város árvaházaiban.


     

 

Szerző: I Empire  2010.12.05. 16:55 2 komment

Címkék: prága lengyel cseh vásár karácsony forralt bor gasztronómia orloj krakkó karácsony vásár stároměstská náměstí trdelník lángoše

A bejegyzés trackback címe:

https://szlawirtus.blog.hu/api/trackback/id/tr582494836

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

-kk- 2011.01.09. 15:24:27

"a csehek nem nagyon ismerik, pláne nem használják a tejfölt"

és a 'zakysaná smetana' micsoda a boltokban? ;)

I Empire · http://szlawirtus.blog.hu/ 2011.01.09. 15:44:29

@-kk-: Lehet, hogy kicsit rosszul fogalmaztam, tehát: nem nagyon ismerik és nem is nagyon használják. Természetesen igaz, de a választék belőle igen csekély, legalábbis ha a hazai viszonylatban nézzük.