A lengyelországi Cracovia focicsapat egyik vezérszurkolójának brutális meggyilkolása után őrizetbe vették a helyi rivális, Wisła Kraków több huligánját. A Cracovia hívei fogadkoznak és bosszút ígérnek, a rendőrség hallgat, Krakkó fél.


Tomasz C. alias „Człowiek” (Ember) előre kitervelt gyilkosság áldozata lett: fényes nappal, Krakkó Kurdwanów városrészében késekkel, macsétákkal, baseballütőkkel felfegyverkezett támadói szabályosan kivégezték. A helyi térfigyelő kamera rögzítette az esetet: az előre kitervelt akció során a környező utcákat az elkövetők lezárták, esélyt sem adva az áldozatnak a menekülésre. A felvételeken állítólag az is látszik, hogy némely támadó még golyóálló mellényt is viselt.


Mécseseket gyújtottak a gyilkosság helyszínén




A jeep, amellyel az áldozat Audijába beleszaladtak a halálos reggelen, valószínűleg Paweł M., azaz „Misiek” (Maci), a Wisła Kraków egyik vezérszurkolójának autója volt. (Misiek egyébként az 1998-as, UEFA kupában megrendezésre került Wisła Kraków – AC Parma meccsen egy késsel dobta meg Dino Baggio olasz játékost, amelyért később hat és fél év börtönt kapott).




A krakkói rendőrség nem szívesen nyilatkozik a történtekről. Hétfőn még azt sem akarták nyilvánosságra hozni, hogy az áldozat melyik klubcsapat szurkolója volt. Az általuk elsőként nyilvánosságra hozott indítékok között drogkereskedelem szerepelt. A Gazeta Wyborcza információi szerint viszont egyértelműen leszámolás történt: Tomasz C. állítólag még Londonban vágta el egy Wisła szurkoló nővérének a torkát – hétfőn a wisłások bosszúja utolérte a gyilkost.


A Cracovia oldaláról szintén visszafogottan nyilatkoztak: ,,Mi a sporttal foglalkozunk, nyugalom van a pályán. Nem szeretnénk kommentálni a hétfői eseményeket” – állítja Przemysław Urbański, a klub szóvivője.
„Nincsenek problémáink a szurkolókkal. A stadionunk nagyon biztonságos, a lelátókon még a vulgáris bekiabálások is ritkák. A klub együttműködik a Wisła szurkolói egyesületével (Stowarzyszenie Kibiców Wisły Kraków), akikkel igen jól megértjük egymást – nyilatkozta Adrian Ochalik, a Wisła Kraków szóvivője.

Megjegyzés: mind a két stadionban valóban nagyok a biztonsági előírások, a felújított épületekben kamerákkal, több száz biztonsági őrrel igyekeznek vigyázni a rendre. Az első jegy megvétele előtt regisztrálni kell a klubnál, itt bekerülünk a fotós adatbázisba, hogy később a meccsre bemenet, egyenként mindenkit ellenőrizzenek a rendszerben (plusz motozás).


Mindkét szóvivő nyilatkozatából látszik, hogy óvatosan, elzárkózva igyekszenek a történtekről véleményt alkotni. Miután a stadionban fenntartják a lehető legnagyobb biztonságot, az utcán történő eseményekért már nem tudnak felelősséget vállalni – a legnagyobb balhékat éppen ezért általában idegenben hozzák össze a krakkóiak. 2007-ben a Korona Kielce vezérszurkolóját ölték meg egy összecsapásban, néhány hónappal ezelőtt pedig csak azért nem került sor a harcra, mert a wisłásokat Łódźba szállító vonaton a rendőrség idő előtt lefoglalta a huligánok valóságos fegyverarzenálját: 25 macsétát, katonai szuronyt illetve fejszét találtak a vagonokon.


 



A rendőrség persze legtöbbször tehetetlen: a huligánok zárt köreibe behatolni szinte lehetetlen, egymást pedig - akármennyire is gyűlölt ellenségek – sosem jelentik fel; személyes háborúként tekintenek a klubok közötti harcokra. A rendőrség szerint az egymás közötti ustawkák is egyre gyakoribbak az utóbbi hónapokban.

„Az „öregek” igyekeznek a fiatalabb szurkolókat is bevonni, hogy minél többen legyenek: a lelátókon folyamatosan megy a toborzás. Gyakran nem az a lényeg, hogy milyen színben játszik a csapatod, csak a feszültség, az adrenalin miatt megy itt a bunyó – mondja egy Wisła szurkoló, aki szerint sokan drogkereskedelemmel is foglalkoznak – vannak olyan városrészek Krakkóban, amik régen kizárólag a Wisła területei voltak, de ezek általában hatalmas piacai lehetnek a kábítószernek, úgyhogy a cracoviások is elkezdtek feléjük érdeklődni. És ez fordítva is igaz. Gyakran az ilyen területi konfliktusok vezetnek a harcokhoz”. 


"Megbosszuljuk Człowieket!"



Az utóbbi hét évben hatan vesztették életüket az utcákon a két krakkói csapat háborújában: legutoljára tavaly májusban, Nowa Hutában támadtak meg két 17 éves Wisła szurkolót, egyiküket megölték, a másik fiút súlyos sérülésekkel kórházba szállították. 2008 januárjában egy 21 éves Wisła szurkolót szúrtak le Cracovia huligánok, 2003-ban egy szintén 17 éves Wisła szurkolót szúrtak halálosan mellbe, a Za kim jesteś? (Kivel vagy?) kérdésre adott „rossz” válaszáért. A krakkói huligánok által egyébként csak „Szent Háborúnak” (Święta Wojna) nevezett összecsapások gyakran kezdődnek a már jeligévé vált Za kim jesteś kérdéssel. A válasz (za Wisłą illetve za Cracovią) döntheti el az ember életét. A szurkolók általában minden megkülönböztető jel, színes sál, vagy a csapat meze nélkül járnak az utcákon – így sosem tudhatod melyik csapat szurkolója teszi fel neked a kérdést (emlékszem, ahogy egyik meccsről hazafelé menet, a Wisłás szurkolók néhánya már a villamoson átvette a meccseken hordott focimezt átlag utcai pólóra, miközben a város egyik „Cracoviás” részén utaztunk át, nehogy beléjük kössenek). Ha egy utcai verekedés során mégis az egyik csapat birtokába jut az ellenfél sálja, meze, vagy egyéb ereklyéje, azt gondosan megőrzik, hogy aztán a következő derbin a kerítésekre akasztva gyújthassák fel őket. Egy ilyen meccsen az egész évben (vagy félévben) összegyűjtött tárgyakat égetik el a huligánok, ezzel is dühítve az ellenfeleket.


Cracovia sálak,mezek, zászlók lángolnak a két csapat derbijén



A hétfőn meggyilkolt Tomaszról megoszlanak a vélemények. Egy cracoviás ismerőse szerint már régóta nem vett részt az utcai harcokban, a meccsekre ugyan még kijárt, de már feleségével és gyerekével, ergo a „B-középes” múlttal már rég felhagyott. Tomasz C. a Cracovia huligánok befolyása alá tartozó Kurdwanów városrészben élt családjával, szenvedélye volt a sport, de nem csak nézni szerette: kickbox edzőként dolgozott, állítólag még az ustawkákra készülő cracoviás fiúkat is edzette. A Cracovia szurkoló szerint Tomasz átlagos, hétköznapi ember volt. Néhány krakkói fórumot olvasgatva azért más vélemények is találhatóak, miszerint a meggyilkolt szurkoló korántsem hagyott fel régi életével: „Ha teljesen visszavonult volna, akkor semmi baja nem lenne most. Gyakran feltűnt a környéken a huligánjaival, nem csak azért, hogy sörözni menjenek… Szinte mindig a jeepjével járt, egyszer kicsit meg volt nyomódva az eleje, meg is kérdeztük mi történt, mire ő: ,,belöktem egy kibaszott wisłást a villamos alá” . 


Egy ex-cracoviás huligán szerint új korszak kezdődik a két csapat háborújában. Állítja, precedens nélküli eset, hogy valakit majd húszan támadjanak meg. A szurkoló neve elhallgatásáért cserébe interjút adott a helyi lapnak, amelyben elmondja: „Egyfajta kialakult hierarchia van a huligánok között. Minél ravaszabb és tökösebb vagy, annál feljebb jutsz. A fiataloknak meg kell dolgozniuk az elismerésért és a dicsőségért. Ezért képesek bármilyen kockázatot vállalni. A Kurdwanówban történteket már jó előre megtervezték. „Człowiek”-nek meg kellett halnia, és meghalt. Itt harcról van szó, erőről és tiszteletről. A tét az uralom Krakkóban. Ezt a háborút senki nem akarja elveszíteni”.
- Most akkor félhetnek a helyi lakosok? „Dehogyis, erről szó sincs. A huligánok zárt kört alkotnak, az utca embereit nem bántják. Senki sem akar problémákat a rendőrséggel. Elintézik maguk között, ez csak erről szól. A kemény csata a föld alatt megy, ustawka, bunyó stb. Senki nem fog leállni”.
- Leállnak néhányan, például családi, vagy személyes okok miatt, akik már nem akarnak kozkáztatni? Például te… „Családom van, cégem, jól keresek, igazi kontaktom már nincs a huligánokkal. De persze tudom, mi történik, ismerem akit kell, néha találkozunk, dumálunk. A Cracovia meghatározó szurkolói nem tipikus kigyúrt állatok, akik fegyverekkel mászkálnak a városban. Legtöbben komoly, intelligens emberek, akik egymással tartanak, és különböző okokból nem szándékoznak felhagyni ezzel az életstílussal”.
- Gondolom ragaszkodsz a névnélküliséghez. „Igen. Egyrészt fölösleges nektek, másrészt nem akarom a cracoviás ismerőseim megjegyzéseit hallgatni, hogy újságírókkal beszéltem. Általában távolságtartóak vagyunk a médiával, akik rengeteg információt meghamisítanak és eltorzítják a valóságot az olvasóiknak”.   

Forrás: Gazeta Wyborcza, Rzeczpospolita, Wisła.kraków.pl , Cracovia.pl

Szerző: Zajka  2011.01.19. 20:13 Szólj hozzá!

Címkék: lengyelország krakkó huliganizmus wisła kraków cracovia

A bejegyzés trackback címe:

https://szlawirtus.blog.hu/api/trackback/id/tr52598675

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.