Folytatódik az irodalmi sorozatunk, ami már jó rég jelentkezett cikkel, úgyhogy épp itt az ideje, és ezen alkalomból egy igen különgeles személyt veszünk górcső alá, ez pedig Jan Kollár. Személyén osztozik a cseh és a szlovák literatúra, Kollár ugyanis szlovák volt, de mivel akkoriban a szlovákok a cseh nyelvet használták irodalmi nyelvként s az önálló szlovák irodalmi nyelv kialakításának folyamata Kollár fellépése idején még nem teljesedett ki, költőként cseh nyelven írt.

    Jan Kollár 1793-ban született a Túróc megyei Mosócon (Mošovce) egy viszonylag jómódú családban, így taníttatása nem volt kérdéses. Bibliaszerető család volt, ezért a kis Jan hamar megszerette az olvasást. Körmöcbányán, majd Besztercebányán tanult, aztán hirtelen elapadt apja anyagi támogatása, ezért kénytelen volt pénzt keresni, így házitanítóskodott. 1812-től Pozsonyban a szokásos három év alatt végezte el a bölcsészeti tanulmányokat, utána még 2 évig házitanítóskodott, és a félretett pénzéből Jénába ment (1817) tanulni teológiát.

   Jénai tartózkodása meghatározó volt hátralevő életére és a munkásságára egyaránt. 1817-ben Wartburg várában szemtanúja volt a lutheri reformáció háromszáz éves évfordulójára rendezett ünnepségsorozatnak, ahol a német hazafias érzés túláradó módon, a résztvevők nagy testvéri ölelkezésében nyilatkozott meg. Ez keltette életre benne a szláv hazafit, de nem csak ez, hanem az a tapasztalat, hogy a helynevek a környéken elnémetesedett régi szláv telephelyekről tanúskodnak, ami a szláv múlt utáni nosztalgiával töltötte el. Ugyancsak Jéna városának köszönheti egyetlen szerelmét, későbbi feleségét, Friderika Schmidt-et. Rögtön nem vehette el feleségül, mert a lány anyja nem akarta lányát a messzi Magyarországra engedni, de 16 évvel később már nem volt akadálya a dolognak.

    Kollár Pesten (ma Deák-téri templom) kapott lelkészi munkát, és rengeteg kellemetlen akadállyal kellett rögtön szembenéznie. Fokozódó népszerűsége környezetét gyanakvással töltötte el(gondolok itt a magyarokra, németekre egyaránt). Az evangélikus hitközség tagjai főleg németekből állt, és a közügyeket is ők uralták, mégis 1833-ra érte el a külön szlovák hitközség megalapítását. Ám a szlovák nemzeti mozgalommal, így Štúrral és körével meglehetősen hűvös volt a viszonya, mert Kollár végig a cseh-szlovák nyelvi közösség fenntartását szorgalmazta. 1848-49-ben Kollár félt színt vallani, hintapolitikát gyakorolt, de féltette a családját, így látszólag a forradalom mellé állt. Szorult helyzetéből a császári kormány mentette ki, azaz Bécsben kapott tanácsadói munkát, majd a szabadságharc lezárultával a bécsi egyetemen kapott professzori katedrát, amit csak az 1852-es haláláig töltött be.

    Kollár óriási munkabírású volt. Költő, lelkész, publicista, prózaíró, népdalgyűjtő és tudós. Költőként robbant be a köztudatba. Költészetét a hazafias érzelmek és a szerelem iránti vágyódása jellemezte. Leghíresebb ilyen művei: Jan Kollár versei (Básně Jana Kollára) és A hazafi (Vlastenec), ám mindezek nyomába sem érnek a Sláva lánya (Slávy dcera) című alkotásának, amivel egy csapásra népszerű lett. 1824-ben jelent meg ez a mű, ami a későbbi bővítésekkel együtt 615 szonettet tartalmaz. A szonettek egy laza epikus szál köré kapcsolódnak. A szeretett lány, akit a költő Mínának nevez, mitikus alakká, Sláva istennő lányává emelkedik, közben alakja is megváltozik, és fehérbőrű, szőke szláv szépség válik belőle, amely az egész szlávság allegóriája. Őt Mílek kíséri (szláv Ámor) az útján, hiszen eredetileg az út három szakaszát 50-50 szonett mutatja be. Az első szakaszt a Saale (Sála) folyó mentén teszik meg, amely a boldog szerelem korszakát, az élet tavaszát és a Saale partján valamikor fennállt szláv települések közti bolyongást énekli meg, az Elba (Labe) az északi, baltikumi és cseh tájakat mutatja be, az életkor az érett férfié, s a témák nagy része nemzeti és szláv. A Duna (Dunaj) az elveszett szerelem szomorúságát, az élet alkonyát jelöli, s ezúttal a költő útja a Duna menti szláv emlékek mellett vezet. Így a mű az érzelmek és a gondolatok viszonylag szerencsés egyensúlyát valósítja meg. Ez hozta meg számára a sikert, és lett belőle mélyen megbecsült ember, hiszen a mű ebben a formájában (természetesen a bővítményekkel együtt) sok hazafinak a szlávság bibliájaként szolgált.

    A Sláva lánya mellett Kollárnak másik, az egész szlávság körében visszhangot kiváltott műve A szláv törzsek és dialektusok közötti irodalmi kölcsönösségről (O literárnej vzájemnosti mezi kmeny a nářečími slavskými). Ő a szlávokat egyetlen nagy nemzetként képzelte el, melyeknek négy fő dialektusa létezik: orosz, illír, lengyel, csehszlovák. Közeledni kell egymáshoz a kultúrán keresztül, hogy megvalósulhasson az egység. Fő alapelv a kölcsönösség, ahogy írta ,,mindenki otthon marad, ha otthon is mekaphatja, amit a szomszédnál kapna." Ez persze nem volt rossz gondolat, de mind az osztrák, mind a magyar hatalom ezeket a törekvéseket általában gyanúval nézte, és nem akartak teret engedni neki.

    Azt hiszem remek képet kaptunk arról, milyen ember is volt Jan Kollár, és mit tett le az asztalra -főleg irodalom terén, végtére is ezért született a cikk. A szentimentalizmus, ill a preromantika korának legnagyobb hatású költője és ideológusa volt, ráadásul a korában is hallatlanul népszerű. Jelenleg Prágában nyugszik.

Forrás: Hank B. Ludmilla - Heé Veronika: A cseh idoralom története