Jugoszlávia, Csehszlovákia, a Szovjetunió. A XX. század végére egyértelműen kiderült, hogy a szláv országok tömörülése kudarcot vallott, mind a déli-, nyugati-, keleti-régióban. De vajon volt-e alapja az egyes szláv országok egyesülésének? A pánszlávizmus ötlet eredetét kutatjuk egy kis "zászló-történettel" fűszerezve.

  Gyorsan vághatnánk rá a "milyen színek vannak Oroszország zászlajában" kérdésre a fehér-kék-piros trikolór választ, de az már korántsem olyan biztos, hogy a szlovák, a szerb, vagy a szlovén zászlók színeit is ugyanígy sorrendbe tudnánk állítani. Miért ennyire gyakori ez a három szín a szláv országok lobogóiban, és hogyan néztek ki korábban a nemzeti zászlóik?


Csehszlovákia
 Az 1918-ban létrejött állam zászlaja egészen a '93-es szétválásig a mai Csehország lobogója volt. A csehek korábbi (1918 előtti) zászlaja egyébként a lengyelekével teljesen ugyan olyan fehér-piros volt, ezért kellett változtatni rajta a Habsburg Birodalom szétesése után (másrészről a gyűlölt osztrákok nemzeti színei voltak a zászlóban szereplők). Így került a zászlóba a kék háromszög, mely a mai napig Morvaországot jelképezi. Csehszlovákia szétválásakor a felek megegyeztek, hogy a régi országra utaló jeleket eltűntetik, a csehek ennek ellenére végül mégis megtartották a ma is használatos lobogót.

A Szovjetunió
 A hatalmas államalakulat rengeteg országot tömörített magába, ezúttal csak a szláv országok nemzeti lobogóit vizsgáljuk meg. A vörös alapon sarlókalapács és ötágú csillag által díszített szovjet zászló valószínűleg senkinek sem ismeretlen: az általunk ismert zászlót 1923-ban vezették be, s egy apró változtatáson kívül (a sarlókalapács formáját változtatták meg 1955-ben) egészen 1991-ig, a Szovjetunió felbomlásáig megmaradt. Ettől kezdve az új, önálló államok saját zászlóval rendelkeztek.
 

Fehéroroszország

Ukrajna
 

Oroszország

 Fehéroroszországban a nemzeti lobogót 1995-ben egy népszavazás után vezették be, előtte rövid ideig egy fehér-piros-fehér trikolort használtak. A ma aktuális zászló bal oldalán látható díszítés a fehéroroszok népművészetét hivatott jelképezni. Az ukránok nemzeti színei (kék-sárga) már a tiszavirág életű Ukrán Népköztársaság zászlajában is feltűnnek (1917-1918), majd ugyanez lett a mai Ukrajna zászlaja.
 A mai orosz zászló története jóval régebbi múltra tekint vissza. A fehér-kék-piros trikolor tulajdonképpen a szlávság színeit testesíti meg. Eredetével kapcsolatban többféle feltételezéssel is találkozhatunk, legvalószínűbbnek azt tartják, hogy a három szín az egykori Moszkvai Cárság címeréből származik (Szent György küzd a sárkány ellen). A címerből eredeztetett zászlót feltehetőleg a XVII. században használták először. Ekkor még a zászlóknak a háborúban volt a legnagyobb szerepe.

 A legenda szerint az orosz zászló keletkezésének története I. (Nagy) Péter uralkodásához köthető. Az orosz uralkodó Nyugat-Európába tett látogatása során (azelőtt orosz cár csak erőszak által tartózkodott az országon kívül) Hollandiába is eljutott, ahol a hajóépítés fortélya iránt érdeklődött a helyi szakemberektől. Állítólag többek között a hollandok nemzeti lobogója is elnyerte a tetszését, olyannyira, hogy ő maga is ilyet szeretett volna otthonra. A történet csupán annyiban hibádzik, hogy Hollandiában ekkor még nem a ma használatos piros-fehér-kék színű zászlót használták, akkoriban a piros helyett még narancssárga szerepelt a három szín között (ugyan ma már nincs ott a narancssárga, de tulajdonképpen most is ez a fapapucsosok nemzeti színe).

Jugoszlávia
 Esetünkben az egykori balkáni állam foglalta magába a legtöbb szláv nemzetet. Az első világháború utáni, 1918-as megalakulását követően a térség egyik legnagyobb országává vált az ekkor még Szerb-Horvát-Szlovén Királyság. Napjainkban az egykori délszláv állam helyén 7 országot számolhatunk össze (amennyiben Koszovót elismert államnak tekintjük): Szlovénia, Horvátország, Szerbia, Montenegró, Koszovó, Bosznia és Hercegovina valamint Macedónia (utóbbi ország vitatott megítéléséről itt olvashattok egy kiváló posztot).
  A csehek és az oroszok után a délszlávoknál is a kék-fehér-piros színösszetétellel találkozunk: e három szín a szlávság egységét jelzi, a XIX. században a pánszlávizmus egyik ismertetőjele volt. A pánszláv ideológia születését az 1800-as évek közepére datálhatjuk, ekkor fordult meg több romantikus nacionalista gondolkodó fejében a szláv népek, országok összekapcsolódásának lehetősége. Az új eszme leginkább a szlovákok lakta területen hódított; egy történelem és államiság nélküli nép könnyen feltüzelhető volt a nacionalista érzelmekkel (a XIX. században már láthatóan elkezdődött a cseh és a szlovák nyelv szétválása, főleg a szlovák íróknak, költőknek köszönhetően - így itt már beszélhetünk szlovákságról).
  A pánszlávizmus legaktívabb támogatói azonban nem a szlovákok  hanem az oroszok voltak, lévén, hogy egy orosz központú/irányítású szláv államot akartak létrehozni. A pánszláv eszmét erősítette a szláv népek elnyomottsága is: a XVIII. század fordulóján a szláv nemzetek közül mindössze az orosz volt szabad Európában. Így a pánszlávizmus egyúttal a függetlenedést is jelentette volna a szlávoknak, a délszláv népekre például már 500 éves török uralom nehezedett. Érthető módon a szerbek rokonszenveztek is az oroszokkal: a két állam összekapcsolódása az orosz-bizánci eszme megvalósíthatását jelenthette volna.  A legenda szerint a mai szerb zászló is az oroszoktól származtatható: az Oszmán Birodalom elleni első szerb felkelés (1804) során a szerbek orosz segítségért a cárhoz siettek, de ő nem tudott segíteni. A küldöttség ekkor azt kérte, hogy legalább az orosz zászlót használhassák a csatában, mint a pánszlávizmus jelképét. Innentől kétféle változat ismeretes: a cár megengedte a zászló használatát, ám a szerbek út közben elveszítették, majd mikor otthon megpróbálták elkészíteni, csak a színekre emlékeztek, a sorrendre nem. A másik verzió szerint a cár nem engedte az orosz zászló használatát, ezért ők tiltakozásképp mégis használták, szándékosan megcserélve a színek sorrendjét.
  A pánszláv gondolkodók első hivatalos találkozójának 1848 júniusában Prága adott otthont (Első Pánszláv Kongresszus), ám a javában dúló szabadságharc korán véget vetett a konferenciának.
  A pánszlávizmus a későbbiekben sem tud erőteljesen érvényesülni. Az első világháború után ugyan létrejött Csehszlovákia és a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, de a következő évtizedekben ezek az államok összetartozásuk helyett széthúzásukról tettek tanúbizonyságot. Az egyik legelismertebb pánszláv gondolkodó, Jan Kollár nézetei szerint a szláv népek egyesülése a "gyengébb állam csatlakozik az erősebbhez" alapelven működhetne. Talán éppen ezért nem működött a cseh-szlovák közös államiság, és talán ezért hullott elemeire napjainkra az egykori Jugoszlávia.
  Lengyelországban a pánszlávizmusnak ugyan akadtak hívei, de a legtöbben -érthető módon- hallani sem akartak egy orosz befolyású szláv államról, miután az oroszok háromszor is részt vettek az ország feldarabolásában (1772, 1793, 1795).
  Lényegében a pánszláv eszme a XX. század végére kudarcot vallott, annak minden előnyével és hátrányával együtt. Az első világháború óta eltelt több mint 90 év bebizonyította, hogy a szláv népek inkább saját autonómiájuk kivívására használták a pánszláv eszméket, mint a közös államiság megteremtésére.