Február 2-án Vlagyimir Putyin orosz elnök újra Budapestre látogat, két éven belül másodjára, miközben egy alkalommal a magyar kormányfő is elutazott Moszkvába. A 2014-es krími annexiót, illetve a maláj utasszállítógép nyári lelövését követően a nyugati országok megtagadták Putyin meghívását hivatalos államközi látogatásokra, így a budapesti meghívó most minden bizonnyal sokat számít a Kremlben. Megvizsgáltuk, hogy az azóta eltelt időszakban hol fogadták az orosz államfőt hivatalos látogatások során.

 bojm7ltmwux3njlwxlk7yxesacvsayxm.jpg

                  Az utóbbi időben nagy(obb) figyelmet fordít Budapestre az orosz elnök (forrás: kremlin.ru)

Már az ukrajnai konfliktust megelőzően is jellemző volt az orosz Elnöki Adminisztráció „utazásszervezésére”, hogy az államfő külföldi útjai nagy részét a volt szovjet tagköztársaságokba szervezték (orosz kontextusban ez „közel-külföldként” szerepel). Ez a tendencia még intenzívebb lett a nyugati elszigeteltség kezdetét követően: 2014-ben egyrészt a Krím Ukrajnától való elszakítása, másrészt pedig a Malaysia Airlines 17-es, Amszterdam és Kuala Lumpur között közlekedő gép július 17-én – vélhetően Oroszországból származó fegyverekkel, szeparatisták által – történő, Kelet-Ukrajna feletti lelövése után az európai országok úgy döntöttek, nem hajlandók hivatalos találkozón fogadni az orosz elnököt. Az esetet követően pedig egy sor orosz politikus és más személy került fel az Európai Unió szankciós listája – ez a gyakorlatban az érintett személyek beutazási tilalmát és a nyugati bankszámláik befagyasztását jelentette.

Szerző: Zajka  2017.02.02. 08:00 9 komment

Címkék: oroszország putyin

Tavaly áprilisban töltötte be a 70-et de továbbra is nagyon aktív a populista megnyilvánulásaival Európa figyelmét is magára irányító nacionalista, Nyugat-ellenes orosz politikus, Vlagyimir Zsirinovszkij. Az orosz politikai élet szókimondó „fenegyerekét” egyre gyakrabban emlegetik az „orosz Trump”-ként, megbotránkoztató kijelentései ellenére pedig többmilliós támogatottságot élvez.

10171702_756686657688524_1138143461447703659_n.jpg                                                                  Vlagyimir Zsirinovszkij (forrás: facebook.com)   

Az 1946-ban, Almatiban (akkor Kazah SzSzSzR) született Vlagyimir Zsirinovszkij 1990 (a megalapítása) óta az orosz Liberál-demokrata párt (LDPR) vezetője. A párt elnevezése senkit ne tévesszen meg, tagjai deklaráltan szélsőjobboldali, nacionalista nézetek vallanak, amelyeknek természetesen a pártelnök a legnagyobb szószólója. Az LDPR papíron ellenzéki párt, ennek szellemében a választási kampányok során látszólag ellenzéki értékeket is képvisel, ugyanakkor gyakorlatilag a kormánypárt radikális szócsövének tekinthető. A valóságban ugyanis a kormány által túl radikálisnak vélt vonalat testesítik meg, gyakorlatilag ezzel tesztelve az orosz és a külföldi közvéleményt. Jó taktika: ha valami esetleg már túl durván sül el, akkor attól a kormány nyugodtan elhatárolódhat – és Zsirinovszkijék szeretik is túlfeszíteni a húrt. Ez egyáltalán nem új az oroszországi politikai rendszert ismerve, hiszen a parlamentben lévő más „ellenzéki” pártokat is hasonló céllal hozták létre (pl. Igazságos Oroszország): így már senki nem állíthatja, hogy ellenzék nélkül ülésezik az orosz duma, a fontos szavazásokon ugyanakkor minden képviselő pontosan tudja, melyik gombot kell megnyomnia.

Szerző: Zajka  2017.01.28. 17:46 Szólj hozzá!

Címkék: politika oroszország Zsirinovszkij Trump

Depardieu Oroszországba költözéséről

Gérard Depardieu nem csak Franciaország, de az egész világ számára a francia filmgyártás ikonikus alakjává nőtte ki magát az utóbbi évtizedek során, így nem meglepő, hogy a színész szinte egyik napról a másikra történő pálfordulása kissé érthetetlen volt mindenki számára. Az eddig francia nemzeti kincsnek számító Depardieu még ősszel lobogtatta meg távozási szándékát Franciaországból, ma pedig már orosz állampolgár: Putyin Oroszországa pedig tárt karokkal fogadta az egykori Obelixet, előbb orosz útlevelet és állampolgárságot, majd luxuslakást kapott új otthonában. De miért éppen Oroszország?

gerard.jpg
"Zserar Gyepargyjó" beköltözött az orosz mindennapokba

Hirtelen távozás

Tavaly ősszel a francia elnök és kormánya új ötlettel állt elő az ország költségvetési hiányának pótlására: az egymillió euró feletti évi jövedelemmel (!) rendelkezőket 75%-os adóval sújtotta volna, amelyet természetesen nem néztek jó szemmel a francia gazdagok. A tervezetet ugyan az Alkotmánybíróság elvetette, több milliomos – köztük Depardieu – az ország elhagyását fontolgatta. A színész először a Belgiumban található, francia határtól mindössze néhány kilométerre lévő Néchinben telepedett volna le, ugyanakkor januárban váratlan döntést hozott, Putyin meghívásával élve Oroszországba költözött, az év elején pedig át is vette orosz útlevelét.

Kérdés, hogy mi állhatott Depardieu döntésének hátterében, hiszen a 75%-os adót végül elvetették, így okafogyottá vált a távozása. Saját bevallása szerint a jelenlegi kormány nem tiszteli állampolgárait, a kemény munkával, tisztességgel szerzett vagyont, ezért hagyja el az országot. Az biztos, hogy a tavalyi francia elnökválasztások során minden erejével, nyilvánosan Sarkozyt támogató színésznek nem fekszik a szocialista Hollande gazdagok ellen irányuló politikája, mindenesetre a hirtelen távozás kapcsán egy világ dőlhetett össze a francia filmszeretőkben, a társadalom másik része pedig úgy gondolhatja, menjen, ha csak a pénz érdekli.

Oroszország a nagy demokrácia országa, avagy már az apám is kommunista volt

Oroszországban ellenben tárt karokkal fogadták, Putyin elnöki jogkörét gyakorolva azonnal állampolgárságot és útlevelet intézett Depardieu-nek, találkozásukkor pedig régi jó cimborákként paskolták egymás hátát. Az év elején Szocsiban tartott összejövetelen persze nem győzte dicsérni egymást a két „jóbarát”, Depardieu a következőket hangoztatta: „Imádom ezt az országot, Oroszországot, az itteni embereket, a történelmüket, az írókat. Imádom az orosz kultúrát, az emberek felfogásmódját. Édesapám az ő idejében kommunista volt, hallgatta a Rádió Moszkvát! Ez is az én kultúrám része. Nagyon szeretem Vlagymir Putyin orosz elnököt, de ez kölcsönös. Oroszország a nagy demokrácia országa, ez nem olyan ország, ahol a miniszterelnök a saját országának állampolgárát szánalmas embernek nevezi.” – utalt utolsó mondatával a francia kormányfő kommentjére Depardieu emigrálásával kapcsolatban.



Miért éppen Oroszország?

A színész még egy hónapja sem lakott Oroszországban, amikor január végén tiszteletbeli udmurt, majd csecsen állampolgárságot kapott, Groznijban tett látogatása során pedig Ramzan Kadirov csecsen elnöktől luxuslakást kapott ajándékba. Úgy tűnik, Depardieu-nek nem kell majd nélkülöznie Oroszországban.

Az orosz rendszert is kijátssza?

Bár a hatalmas adóterhektől jelenleg nem kell félnie (Oroszországban egykulcsos, 13%-os jövedelmi adó van jelenleg érvényben), mégis úgy tűnik, Depardieu igyekszik ezt is megkerülni. Az orosz törvények értelmében ugyanis akkor kötelezhető adózásra, ha igazoltan több mint fél évet tölt el egy esztendő alatt az országban. Egyes jelentések azonban arról számolnak be, hogy a francia jelenleg nem él az oroszok vendégszeretetével: ittas vezetés miatti bírósági ügye lett volna Párizsban még januárban, de nem jelent meg, mivel Montenegróban forgatta új filmjét. Akkor a tárgyalást április elejére halasztották, most azonban már a tengerentúlról üzent Depardieu, hogy nem tud Párizsba utazni: New Yorkban zajlanak a Dominiquie Strauss-Kahnról szóló film forgatásai Depardieu főszereplésével.

rasputin.jpg
Depardieu Raszputyin szerepében

Korábbi orosz látogatásain a francia színész jelezte: szándékában áll filmet készíteni Puskinról és más orosz történelmi alakokról; grozniji látogatásán pedig egy Csecsenföldről szóló filmet is kilátásba helyezett, egyelőre azonban az Egyesült Államokban dolgozik. Korábban Raszputyint játszotta egy francia-orosz koprodukcióban.

Miért éppen Oroszország?

Tavaly ősszel valószínűleg még mindenki jót kacagott Putyin nyilatkozatán, amikor a franciaországi események kapcsán Oroszországba invitálta Depardieu-t. A francia azonban gyorsan rájött, hogy ez a legjobb, ami történhet egy színésszel: szerepelhet. A ruszofób Nyugat-Európa által még mindig lesajnált, "önkényuralmi rendszerben" élő oroszokhoz költözni, mi több, dicsőíteni a rezsimet a lehető legjobb reklám Depardieu számára. S valóban, a rossz reklám is reklám, Európa szerte cikkeztek a színész nagy port kavaró emigrálásáról, amely egyértelműen megosztotta az embereket. Putyinnak ugyanakkor tökéletes alkalom volt, hogy befogadó, segítő szerepben tetszelegjen, ezzel is jótékonyságát és nagylelkűségét mutatva, valamint üzen is a nagyvilágnak: Oroszország többé nem üldöz el senkit országából, éppen ellenkezőleg, tárt karokkal várja a tehetséges embereket. Tökéletes alkalom volt ez a putyini propaganda fényezésére, érthető, hogy élt a lehetőséggel.

Szerző: Zajka  2013.04.07. 15:06 57 komment

Címkék: film oroszország putyin depardieu

Rég volt ilyen nagy szükségünk egy jóbarátra

Március 23-a immáron sokadik éve a lengyel-magyar barátság hivatalos napja, ilyenkor rendre találkozik a két ország államfője, melegen kezet ráznak egymással és végighallgatnak egy-egy protokoll-előadást a történelmi barátságról. Mit jelent, miért fontos számunkra, hogyan értelmezzük ezt a barátságot és maradt-e mára egyáltalán „barátunk” a lengyeleken kívül? 

A valóban hosszú múltra visszatekintő barátságnak sokan keresték már az okait több, illetve kevesebb sikerrel. Legtöbben történelmi alapokra támaszkodva bizonyítják a létjogosultságát (már ha kell, hogy legyen létjogosultsága egy barátságnak), s talán valóban ebben rejlik a válasz. Véleményem szerint a két ország népe rendkívüli módon hasonló történelmet élt meg az elmúlt évszázadok alatt. A kezdeti (középkori) felemelkedést követően lassan-lassan mindkét állam fokozatosan védekező mechanizmusra kényszerült, addig, hogy végül már az életben maradásáért kellett küzdenie. Annak a Lengyelországnak az esetébepolakwegier.jpgn ez különösen jól látszik, akit ha úgy tetszik felváltva püfölt a német, majd náci, orosz, majd szovjet vasököl, az esetek többségében pedig éppenséggel egyszerre. A lengyel nép életének alakulása fölött mindig is igyekezett ez a két nagyhatalom pálcát törni, többnyire az érintettek megkerülésével: a XVIII. század végén rövid időn belül háromszor szaggatták szét Lengyelországot, hogy aztán a függetlenné válás után 21 évvel a Molotov-Ribbentrop paktum titkos záradéka újfent az ország szétdarabolását dokumentálja. A háborút követően aztán újabb fél évszázados elnyomás következett a keleti szomszédoktól. Vitathatatlanul a lengyel a térség legtöbbet sanyargatott, többszörösen eltiport, sárba döngölt népe – éppen ezért érti meg őt tökéletesen a több mint 90 éve trianoni sebeit nyalogató magyarság.

Csakhogy egy ideje fordult a kocka: amíg „nemrégiben” még mi voltunk a gulyáskommunizmus hazája, hozzánk járt jóformán mindenki a szocialista táborból nyaralni, vásárolni, kisboltot nyitni, addig a rendszerváltás óta jelentős változások következtek be. A Szolidaritás után újjáalakuló Lengyelország tökéletesen mérte fel képességeit és használta ki remek geopolitikai helyzetét, s mára Közép-Európa vezető hatalmává vált. Jelenleg csak nézzük a lengyelek hátát, de a visegrádi kapcsolatok is csak számunkra értékelődtek fel, ugyanis Varsó mindaddig biztosan nem lesz benne érdekelt, amíg Brüsszelben egyenlő tárgyalópartnerként kezelik őket.  

Rólunk éppenséggel ez nem mondható el: Európa közepén vagyunk, de mégis egyre inkább a periférián érezzük magunkat, szinte teljesen elszigetelve. Szomszédjaink és köztünk a történelmi falak áttörhetetlennek tűnnek, Nyugaton pedig már csak megszokásból is legyintenek ránk. Amíg Varsót ígéretes tehetségként kezelik Brüsszelben, addig Budapest csupán kavics az Európai Unió bakancsában.

Éppen ezért fontos számunkra a lengyel barátság, amelyet ugyanakkor senkinek nincs joga kisajátítani, politikai előny kovácsolására használni. A két nemzet közötti erős kapocs történelmi nemzedékeket élt túl, szabadságharc, világháború sem tudta megtépázni rendületlenségét, ezért most sem szabad senkinek önző célokra felhasználnia.

Szükségünk van a lengyelek barátságára, meg kell ezt becsülnünk és legyünk büszkék önmagunkra és rájuk is: hiszen mára, amikor a szomszédunkban magyar zászlót égetnek, vagy éppen magyar fiatalokat vernek, sajnos kuriózummá vált, hogy egy nemzettel tartósan jó viszonyt ápoljunk. Rég volt ilyen nagy szükségünk egy jóbarátra.

Szerző: Zajka  2013.03.23. 07:00 1 komment

Címkék: lengyelország

Újabb foci eb-s posztot olvashattok, ezúttal Dávid Feri helyszíni beszámolója következik a lengyel-oroszról. Köszönjük!

 

A történelmi múlt, a közelmúlt,  az ezekből fakadó egymás iránti szívből jövő gyűlölet, az hogy a meccset pont az oroszok nemzeti ünnepén rendezik, egy szóval minden adott volt a balhéhoz.

Az oroszok nemzeti ünnepük alkalmából kitalálták, hogy felvonulnak a városközpontból a stadionig. Ha nem lett volna ez az enyhén szólva is provokatív felvonulás, valószínű, akkor is megtalálták volna őket a lengyel huligánok, de így még a helyet és az időpontot is megadták nekik, hogy hol lehet őket megtámadni. A felvonulásig egyébként tényleg nem is volt semmi incidens, legalábbis én nem láttam. Oroszok, lengyelek együtt söröztek, vodkáztak, vidáman heccelve énekelgették egymásnak saját dalaikat, tényleg semmi nyoma nem volt a gyűlölködésnek a Rynektől egészen a Nowy Swiatig.

Aztán kiérve az ul. Jerozolimska-ra, amely a belvárosból a stadionhoz vezet, teljesen megváltozott a kép. A szituáció olyasmi volt, mint egy meleg felvonuláson. Rohamrendőrök által lezárt főutca, a felvonulással nem szimpatizálók a rendőr kordont támadják, és azon kívülről dobálnak befelé mindent. Igen ám, de volt egy kicsi, de annál viccesebb rés a pajzson. Egyrészt, mielőtt a rendőrök lezárták a mellékutcákat, aki már benn volt, az ott maradhatott. Másrészt a Nowy Swiat végén lévő egyik ház felújítás miatt éppen körbe volt állványozva, és a rendőr sorfal érthetetlen módon, csak az állványig tartott, így alatta, szabadon mozoghatott mindenki... Így jutottam be én is a csatatérre, és így láttam, ahogy a zászlókkal vonuló oroszokat maszkos lengyelek megtámadják, zászlóikat, mezeiket, széttépik, a rendőrök megjelenéséig ütik az oroszokat. A rendőrök viszont szinte azonnal megjelentek, könnygáz, gumilövedék, futás!!!

A Kultúra Palotájánál lévő „Strefa Kibica” (szurkolói zóna) felé tartva ismét békés lett a hangulat, pedig itt is vegyesen voltak oroszok és lengyelek. Aztán elkezdődött a meccs. Több mint százezer lengyellel valami hátborzongató érzés volt nézni, és szurkolni. De jól lehetett hallani, hogy a kerítéseken kívül zajlik egy másik meccs is. Lövések, petárdadurrogások hallatszottak végig. A meccs után ennek jól látható és érezhető nyomai voltak az utcán: kövek, széttört üvegek, útjelző táblák, szétzúzott buszmegállók, leégett kukák mindenfelé, illetve fojtogató könnygáz a levegőben. Csak hazaérve az újságokból tudtam meg, hogy a huligánok egy csoportja megpróbált betörni a szurkolói zónába. Azóta azon gondolkodom, hogy miért? Gondolom nem meccset nézni akartak, mert azt békés bejutással is megtehették volna. Verekedni? Kivel? A zónában szinte csak lengyelek voltak…

Huligánból maradt még a meccs utánra is. Volt jó néhány összecsapás, köztük és a rendőrök között a Jerozolimskán. Újra gumilövedékek, könnygáz, szirénázó mentőautók. A végeredményt ismerjük: rengeteg letartóztatott és sérült.

Meg kell azonban jegyeznem, hogy egy percig nem éreztem magam veszélyben. Igaz nem egyszer szaladnom kellett a tömeggel együtt a rendőrök előtt, nyeltem én is a könnygázt rendesen, de egyszerű járó kelőt nem akart itt bántani senki. És ez általában így is van. Lehet, hogy nagyon veszélyesek a lengyel huligánok, de csak egymásra, kívülállót a legritkább esetben támadnak meg.

Szerző: Zajka  2012.06.20. 12:12 Szólj hozzá!

Címkék: varsó orosz lengyel huliganizmus

 

    cseh.jpgTegnap este befejeződtek az Európa Bajnokság A csoportjának mérkőzései, amik nem kis meglepetéseket tartogattak. Tegnap este olyan ideges voltam, hogy nem akartam elkezdeni ezt a cikket, mert még a végén olyat találok mondani... Mára viszont jobb a kedvem, hiszen tulajdonképpen ajnározhatnám magamat, hogy mennyire kitaláltam a csoportmérkőzések előtt, hogy a csehek jutnak tovább (elsőként). Az igazat megvallva talán ez az egyetlen pozitívuma az A csoportnak.

   

    Most nem fogok igazán más csapattal foglalkozni, mint a cseh válogatottal, noha simán megérne pár hasábot az oroszok vesszőfutása vagy éppen a házigazdák elvérzése, nem beszélve a görög csodáról. A cseheket az első meccsen az oroszok magabiztosan győzték le, noha főleg kontrákból lőttek gólokat, a győzelem jogosságához kétség sem férhetett. Már akkor kiderült, amit jósoltam, hogy a csehek leggyengébb része a támadósor. Baroš egy nagy nulla. A támadógépezet Rosický nélkül tulajdonképpen értékelhetetlen. Meg lehetne említeni Pilař-t, akir gyorsaságával gyakran veszélyeztetett, de vagy hosszan tolta meg, vagy ellenfélnek adta be a labdát.

    A görögök ellen sem lehetett sok jóra számítani, hiszen sok rosszat lehet mondani a görögökre, de azt nem, hogy borzasztóan védekeznének, és hát a cseh támadókba vetett hitem itt már igencsak megingott. Aztán jött Jiráček, aki a csehek legjobbja volt, és nem csak ezen a meccsen. 10 perc alatt elintézték a görögöket, mindenki nagy ámulatára. Utána még egy gólt szerzett a cseh védelem, csak a görögöknek írták azt a gólt be. Szünetben lehozták Rosickýt, és azonnal valami rettenetes mérkőzés kerekedett. A görögök nyögtek a támadás terhe alatt (ilyet biztos nem gyakoroltak edzésen, meg sehol sem), a csehek meg kényelmesen tartották az előnyt. Ez után a meccs után már éreztem, hogy ez a cseh csapat bizony vérszegény, ha továbbjutnak, akkor azzal bőven meg lehetnek elégedve, ha nem akkor játszottak egy jót a nagyok között.

jiracek.jpg

 

    A tegnapi házigazdák elleni meccs több szempontból is presztízsmérkőzés volt, hiszen a házigazdák ellen mindig különleges élmény futballozni, ráadásul szomszéd ország válogatottja is. Minden adott volt egy jó mérkőzéshez, hiszen a lengyelek győzelmi kényszer alatt játszottak, a csehek nem érezhették magukat biztonságban a döntetlennel (habár meccs előtt mindenki biztosra vette, hogy az oroszok átgázolnak a görögökön, így a remi is elég lehet a lengyelek ellen). Hát, nem így történt! A találkozó első 10 percében még a lengyelekben motoszkált valami, ami a focira hasonlított, támadtak, mert kellett nekik. A csehek meg vártak valamire, védekeztek jobb híján, hiszen kettőt nem tudtak egymáshoz passzolni. Förtelmes volt nézni ezt a kínlódást. A szünethez közel már semmilyen ötlet sem volt egyik oldalon sem, a félidő megváltás volt. Aztán szerintem közölték velük a híreket, miszerint vezet Görögország, mert valami olyan történt, ami nem gondoltam volna, hogy bekövetkezik. A csehek átvették a kezdeményezést, a lengyelek érthetetlen módon visszaálltak, védekeztek, nem támadtak le. A csehek remekül tartották a labdát, és enyhe nyomás alá helyezték a lengyel kaput. A fölény egyre nyomasztóbb lett, míg végül Jiráček, aki nálam a mérkőzés legjobbja lett, bevágta a cseh csapat továbbjutást érő gólját. Szép volt, noha Baroš gólpasszt adott, az egész meccsen olyan volt, mint egy fantom. A középpályán Hübschmann és Plašil nagyon szürkén mozogtak, Kolář-al együtt, aki meggyőződésem, hogy csak Rosický távolléte miatt játszhatott. Meg kell viszont dicsérnem David Limberský-t, na, nem a védőmunkája miatt, mert az első félidőben minden támadást az ő oldalán vezettek a lengyelek, hanem a támadójátéka miatt. Rengetegszer veszélyesen tört előre, jól cselez (2 lengyel is róla kapott sárgát). Én mindenképpen előrébb játszatnám, sokkal hasznosabb lenne.

    A gól után picit változott a játék képe, a lengyelek kedvüket vesztették, de azért becsületből, és a közönség nyomására elkezdték ostromolni a Čech kaput. Sok veszélyes akciót nem vezettek, leszámítva a legutolsót, amikor a gólvonalról kellett tisztázni, és majdnem belém fagyott a sz*r. Csoportelső lett a Míchal Bílek gárdája, ami mondjuk csak annyit jelent, hogy nagy valószínűséggel elkerülik a németeket (de a görögök nem, szerencsére), de az lesz a végállomás számukra. Ilyen támadójátékkal lehetetlen jobb csapatok ellen sikeresnek lenni (ld. oroszok, magyar válogatott :) ).

továbbjutás.jpg

    A mérkőzés után -a most már szokásossá váló- rendbontás sem maradt el. Páran nehezen törődtek bele csapatuk elhullásába. Főleg a lengyelek nem bírtak magukkal, persze, érthető okokból. Végül 5 lengyel szurkolót kellett előállítani, viszont szerencsére nagyobb rendbontás nem történt. Pawel Petrykowski a város rendőrség szóvivője szerint a legagresszívabbakat előállították, minden más rendben és jól zajlott le. Valaki jól szórakozott a meccs után, van aki nem. Persze, a csehek örömmel guríthatnak le jó pár korsó sört a torkukon, hiszen egy meccs még biztos vár rájuk.

 

 

Szerző: I Empire  2012.06.17. 10:06 Szólj hozzá!

Címkék: cseh eb 2012

    Itt az ideje, hogy jobban megismerkedjünk az Európa Bajnokságon szereplő szláv csapatokkal. A sors ráadásul úgy hozta, hogy egy szinte szláv csoportot rakott össze. Az A csoportban a lengyelek, az oroszok, a csehek és a kakukktojás görögök csapnak össze egymással. Sokak szemében ez számít a leggyengébb csoportnak. Talán így is van, de a semleges néző még így is sokat profitálhat ezen országok küzdelmeit látva, hiszen egyik meccs sem lesz sétagalopp, hiába kevesebb a sztár. A lengyelek a messze földön híres és fanatikus közönségük előtt játszhatnak hazai pályán, az oroszok szemet gyönyörködtető focival győzik le ellenfeleiket, a csehek pedig egy igazán fiatal, ambiciózus társaság képét mutatja Nedvedék nyomában, míg a görögök mindig masszívok, még ha a focijuk nem is látványos (és ne feledjük, 2004-es bajnokokról van szó).

Szerző: I Empire  2012.06.06. 18:12 1 komment

Címkék: foci csehország eb

Csehországot Ausztriával, a házigazda Lengyelországot a Belorusz Köztársasággal keverik, a szervező UEFA pedig azt sem tudja, hol vannak a rendező városok.

Az UEFA már akkor megbotránkoztatta a lengyeleket, amikor a városokról szóló bemutatónál „Lviv lengyel megszállásáról” írtak, ezt egyébként még akkor korrigálták is a cikkírók; ezúttal pedig a kontinenstorna lebonyolítását bemutató videóban bakiztak nagyot, a térképükön Gdansk közel sincs a Balti-tengerhez, de Poznan és Varsó is odébb ment pár kilométert.

Az UEFA-nál eddig nem nagyon járhattak a rendező városokban...

Az angol sajtó hónapok óta lejárató kampányt folytat a lengyel rendezés ellen, ezúttal az örök slágert, a lerághatatlan csontot, azaz a huliganizmust vették elő. A BBC Panorama című műsorában Sol Campbell társaságában forgattak „tényfeltáró” kisfilmet a lengyel és ukrán stadionokon honoló agresszióról, rasszizmusról, fasizmusról, stb. (teljes film itt). A térképet a neves BBC kollégái sem ismerték jobban, ők az animációban Ausztriát cserélték fel a Cseh Köztársasággal. A BBC videójában egyébként a mi déli szomszédunk Jugoszlávia lett. Rég volt már az a töri óra is, igaz?

...a BBC stábja feltámasztotta Jugoszláviát...

Egy holland brosúrában pedig Lengyelországot és a Belorusz Köztársaságot cserélték meg: maga az ország alakja a beloruszoké, a lengyel városokat pedig szépen berakosgatták nagyjából egyébként megfelelő távolságra egymástól – tisztelet a holland gyártónak!

euro.jpg

... a hollandok pedig átrajzolták Kelet-Európa térképét. 

 

 

Szerinted Michel Platini UEFA elnök odatalál Lengyelországba?
 
       Persze, a lengyel vodka szagát megérzi térkép nélkül is
        Sajnos nem, a hollandokkal Minszkben füvezi át a tornát
           Nem, egy bécsi kocsmában nézi majd a csehek meccseit
Nem, de Jugoszláviából drukkol majd az övéinek
Szerző: Zajka  2012.06.05. 16:07 6 komment

Címkék: ukrajna lengyelország

Élő példája annak, hogyan legyünk sikeresek, de ne vegyük magunkat túl komolyan. Szerinte, “aki nem őrül meg, az nem normális”. Szerb anyától és horvát apától megszületni Szarajevóban igen csak sok ellentmondást felvetett az ő idejében. De ő a predeterminált balszerencséjéből merített, hogy általa is megismerje a világ a balkáni zenét. Ma 61 éves Goran Bregović.

Egészen kicsi kora óta gitározik, jelen volt a jugoszláv zenei élet fontosabb állomásainál. Alapító tagja a Bijelo Dugme nevű kultikus ex-yu zenekarnak, állandó szerzője Emir Kusturica betétdalainak, és számos nemzetközi filmes és színházi produkcióhoz nyújtott zenei hátteret. Írt saját cigány operát is: Goran Bregović Karmenje happy end-del. Az elmúlt néhány évet a Goran Bregovic’s Wedding and Funeral Orchestra-val koncertezte végig, mely egy 40 tagú bolgár és roma rézfúvósokból álló zenekar. Újabban a kletzmer zene bevonásával is kísérletezik.

 
A Szláv Virtus Goran Bregović néhány dalával szeretne kedveskedni olvasóinak, és tisztelegni a születésnapos előtt!
 
Срећан рођендан, Горане!
 
 
 
 
Szerző: Hrisztov Radmila  2012.03.22. 11:54 Szólj hozzá!

Címkék: zene balkán jugoszlávia

Prágában lakni olyan, mintha hirtelen a klasszikus népek ömlesztőtégelyében találnánk magunkat. Mindenki tudja, hogy melyik negyedben vesznek/bérelnek lakásokat az oroszok, kimondatlan tény, hogy az építőmunkások 80% boszniai, valamint, az a cseh, aki beszél magyarul, nagy valószínűséggel szlovák. És még sorolhatnánk sokáig a lengyelekről, ukránokról, vietnámiakról és angol-szászokról köztudott kijelentéseket, melyek bár nagyzolt általánosításnak tűnhetnek, van bennük valami. 
 
Ezt elnézve talán nem is csoda, hogy a legújabb kori történelem egy darabkája is észrvétlenül megbújhat ebben a kavalkádban. Az alábbiakban egy igaz történetet közlök.
 
Angliai ismerősöm, Gary, várandós feleségével és kislányával költözött be egy családbarát prágai negyed társasházába. Mivel neje áldott állapota bizonyos körülményeket megkíván, nem vették jó néven, hogy szomszédjuk, naponta többször is ordítva énekel arabnak hallatszó kántálásokat a felettük lévő lakásban. Gary, felesége többszöri felszólítására, már megpróbált vele beszélni, hogy vegye lejjebb a hangerőt, de mindhiába. Végső elkeseredésében megkérte egyiptomi kollegáját, hogy intézkedjen, hátha egy közös nyelv jobb belátásra bírja a kántáló lakót.
 
Ekkor tudta meg Gary, hogy valójában egy híres ember a szomszédja. Bár az elején rögtön azt gondolta mindenki, hogy egy hithű muzulmánnal van dolguk, aki a napi imádságokat végzi úgy, hogy arról a szomszéd épületben is tudjanak, valójában egy forradalmár lakott az emeleten. A szíriai Wasfi Massarani, hazájának egyik leghíresebb és legelismertebb fiatal énekese. Azzal vált közkedveltté a szírai forradalom alatt, hogy közismert szíriai népdalokata dolgozott át a forradalom szellemében. Ezeket a dalokat később tömegek énekelték az ellenállás napjaiban, buzdítva magukat és egymást a kitartásra. A napi többszöri kántálás pedig nem az imádság célját szolgálta, hanem a fiatal énekes éppen lemezt készített, pontosan Gary lakása felett.  
 
A tanulság: nem árt jóban lenni a szomszédokkal, sohasem lehet tudni kivel van dolgunk. 
 

Forrás: News and Noise!

Szerző: Hrisztov Radmila  2012.03.21. 10:54 Szólj hozzá!

Címkék: prága csehország szíria

süti beállítások módosítása