Egy kis szláv néprajzi utazásra invitálnánk kedves olvasóinkat, ahol megismerhetnek 4 szláv népcsoportot, jelesül a ruszinokat, morvákat, huculokat és a tótokat.
A ruszinok
Az Északkeleti-Kárpátok völgyeiben és medencéiben több hullámban megtelepedett ruszinoknak már a történelmi időkben is többféle elnevezése alakult ki. Nevezték őket rusznyákoknak, kisoroszoknak, ruténeknek és kárpátukránoknak, persze többnyire attól függően, hogy a vidék sorsa miképp alakult. Maga a ruszin szó igen régi hagyományokra tekint vissza. A magyar történelemben ugyanis hosszú időn át „rusz”-nak nevezték az Északkeleti-Kárpátoktól keletre húzódó területeket, és ezért az onnan betelepülők a ruszin megjelölést kapták. A Lengyel Királyságban és a Litván Nagyhercegségben az itt írott nyelv alkalmazását nevezték ruszinnak, és ez is nagyban hatott e népnév kialakulására. A ruszinok önmeghatározása egy idő után megkülönböztetésként is szolgált, vagyis azt értették alatta, hogy ők nem orosz eredetű, de egy időben orosz fennhatóság alá került keleti szlávok. Ezt az értelmezést felhasználva az ukránok a ruszinokat nyugat felé elvándorolt, ezért kultúrájukban és nyelvükben némiképp átalakult nemzetrészüknek kezdték el tekinteni. A ruszinok nagy része azonban mindmáig tagadja ezt, és népnevét úgy értelmezi, hogy mind az oroszoktól, mind pedig az ukránoktól jól elkülöníthető népcsoportot alkot.
Van önálló sajtójuk is: Ruszin Világ, Országos Ruszin Hírlap, valamint a Magyar Televízió a Rondó c. magazinjában havonta enged egy ruszin nyelvű műsort.
De kik azok a huculok?
A ruszinok legkisebb, mégis talán legérdekesebb népelemét alkotó huculok az Erdős-kárpátok északkeleti csücskében, a Tisza forrásvidékén, illetve a ma már Romániához tartozó máramarosi Havasmezőn, Visóorosziban és Oroszkőn élnek. Az egykori Halicsi Fejedelemség később Galíciának és Bukovinának nevezett területeiről vándoroltak be a XVI-XIX. századok időszakában, számuk ma mintegy harmincezerre tehető. Az első, Rahón (Rahiv) megtelepedett huculok alapvetően pásztornépként váltak ismertté, de leszármazottaik már az állattenyésztés mellett erdőmunkásként és folyami tutajosokként is hírnevet tudtak maguknak szerezni. A huculokat a történelmi emlékezet lovasnépként tartotta számon, olyannyira, hogy a legendák szerint még a templomaikba és az esküvőikre is lovon jártak. Eredetileg ortodox (görögkeleti) vallásúak voltak, ám a ruszinok döntő többségéhez hasonlóan a XVII-XVIII. században áttértek a görög katolikus (unitus) hitre. Népviseletük egyik jellegzetessége volt, hogy a férfiak vastag darócból készült fekete vagy piros nadrágot viseltek, amihez fekete, szerdáknak nevezett ködmönt, vagy kozsuhnak hívott, gazdagon hímzett báránybőrbekecst vettek fel. A férfiruha igazi díszét a nagyon széles és tüszőnek nevezett bőrszíjak jelentették, amelyekre késeket és tőröket akasztottak. A nők ruházatát gazdagon kihímzett, bokáig érő ing, valamint elől-hátul bokáig érő díszes kötény jellemezte. A férfiak és a nők egyaránt bocskort viseltek. Régi hucul szokás szerint a karácsonyt a legbőségesebb lakomával kell megszentelni, ezért a módosabbak ilyenkor tizenkét féle ételt készítettek el. Hétköznapokon fő táplálékuk a kukoricalisztből tejjel és juhtúróval kikevert, itt kulcsának nevezett puliszka volt.
A morvák eredete
A nyugati szláv népcsoportok közé tartozó morvák előkelői először a VIII. században, a nyugat felé terjeszkedő frank uralkodó, Nagy Károly katonai kíséretében tűntek fel. Pannónia, vagyis a Dunántúl frank birtokbavétele után a Dunától északra fekvő területeken szláv törzsi hercegségek alakultak ki, amelyek alárendelt szövetségesi viszonyban álltak a Frank Birodalommal. Az egyik ilyen törzsi állam a Dévénynél a Dunába ömlő Morva-folyó medencéjében jött létre. Az ószláv eredetű morva szó magyarul mocsaras vízfolyást jelent. Az itt megtelepült nép neve tehát e folyónévre vezethető vissza. Ettől keletre, már a Kárpát-medence északnyugati szegletében, a Nyitra-folyó mentén szintén kialakult egy szláv törzsi hercegség, amelynek első név szerint ismert fejedelme Pribina volt. Pogány volta ellenére területén támogatta a keresztény hittérítést, azzal a szándékkal, hogy a frank szokások átvételével erősíteni tudja személyes hatalmát. Fejedelmi központja a folyó két partján elterülő Nyitra település lett, ahol 833-ban Adalram salzburgi érsekkel ő szenteltette fel a Kárpát-medence első keresztény templomát.
A „tótok”
Az Árpád-házi uralkodók idején minden Magyarországon élő szlávot összefoglalóan tótnak neveztek. E kifejezés eredetét annak tulajdonítják, hogy a Kárpát-medencébe betelepült szlávok keveredtek az itt megmaradt gepida népelemekkel, akik magukat „tot”-nak nevezték. A tót népnév gyűjtőfogalmi jellegének bizonyítéka, hogy a magyar államisággal a XI. század végén összefonódó Horvátországot is hosszú időn át Tótországnak hívták a magyarok. A gyorsan alkalmazkodó, eleinte pásztorkodással foglalkozó, majd a földművelésbe is bekapcsolódó szláv népelemek száma a XII. századra növekedett csak újra meg a Felvidék területén. Azonosságtudatuk is ebben az időszakban kezdett el kibontakozni, mert a környező országok többi szláv népcsoportjától ekkoriban kezdték el magukat a tót népnév használatával megkülönböztetni.