A tokiói lengyel nagykövet szerda éjszaka aláírta az „ACTA” dokumentumot, amely a kormány szerint az internetes kalóztámadásokat és lopásokat fogja visszaszorítani – a lengyel internetezők egybehangzó véleménye alapján azonban az egyezmény egyértelműen korlátozza a szólásszabadságot. A lengyel fiatalság ezreivel vonul az utcákra a napokban, évek óta nem voltak ekkora tüntetések az országban.  
 
 
A dokumentumot aláírta már a világ több országának kormánya is, az európai uniós államok a lengyel elnökség alatt döntöttek arról, hogy csatlakoznak a kezdeményezéshez. Az irat célja az internetes szerzői jogok védelme, illetve az illegális letöltések megszűntetése. Donald Tusk lengyel kormányfő a héten felhatalmazta a külügy tokiói nagykövetét, hogy Japánban aláírja a dokumentumot, az ellenzék illetve az internetezők egyöntetű tiltakozása ellenére. 
 
Több netes oldal elsötétített képernyővel, különböző felhívásokkal próbált hangot adni a dokumentummal kapcsolatos negatív véleményének – sikertelenül. A netezők szerint a szigorú szabályozás miatt olyan népszerű oldalakat tilthatnak le Lengyelországban, mint a Youtube, ahol jelenleg több millió videóban használnak többek között zenéket, képeket szerzői engedély nélkül. 
 
A hétvégén sorozatos hacker-támadások érték a kormányhivatal több oldalát is: leállt a miniszterelnöki hivatal, a külügyminisztérium és a szejm honlapja is. 
 
Tovább korbácsolta a kedélyeket, hogy az elégedetlenségének a miniszterelnöki hivatal facebook oldalán hangot adó kommentezők hozzászólásait törölték: az elfogultabbak már a szólásszabadság megszűnéséről is beszélnek, miközben a kormány szóvivője „túlzóan trágár kifejezések”-re hivatkozva próbálta menteni a helyzetet. 
 
Eközben a héten Lengyelország minden nagyobb városában tüntetéseket szerveztek az egyezmény aláírása ellen, Krakkóban például több mint 15 ezren vettek részt a demonstráción, de Varsóban, Poznańban, Wrocławban is hatalmas tömegeket – jórészt fiatalokat – mozgatott meg a kormány döntése iránt érzett ellenszenv. 
 

15 ezres tüntető tömeg Krakkó főterén
 
 
A megmozdulásoknak nem csak a közelgő dokumentum bevezetése miatt van nagy szerepe: évek óta nem voltak ekkora tüntetések Lengyelországban, ahol ha sokan elégedetlenek is ugyan a kormány politikájával, mégis ritka, hogy valamilyen oknál fogva az utcára vonuljanak. Donald Tuskék elhamarkodott döntése most többszázezer fiatalt tántoríthat el a kormánypárttól, akik a hetekben mindenképpen jelentős népszerűség csökkenésnek „örvendhetnek” majd. 
 

Poznańban a rendőrök vetettek véget a kormányellenes tüntetésnek
 
Érdekes, hogy a Jarosław Kaczynski által irányított, ellenzéki Jog és Igazságosság pártja szinte alig foglalkozik az üggyel, holott most könnyen megfoghatnák a kormánypártot. Úgy látszik a konzervatív párt valamelyest támogatja a döntést, hiszen ellenkező esetben Kaczynskiék már jó ideje támadnák a kormányzó Polgári Platformot (ezt most megteszi helyettük a liberális Janusz Palikot) – ehelyett azonban a legnagyobb ellenzéki párt még mindig nem képes elszakadni a szmolenszki tragédia legapróbb részleteinek felfedéséhez való ragaszkodástól.  
 
A héten aláírt egyezményt még a lengyel szejmnek is el kell fogadnia, a miniszterelnök ígéretet tett a dokumentum részletes kifejtésére, megismertetésére az internetezőkkel, akik ugyanakkor igencsak hajthatatlannak tűnnek: ha minden igaz, Donald Tusk és pártja a héten többszázezer fiatal támogatását vesztette el.
Szerző: Zajka  2012.01.26. 22:11 Szólj hozzá!

Címkék: internet tüntetés lengyelország

A bejegyzés trackback címe:

https://szlawirtus.blog.hu/api/trackback/id/tr773874585

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása