A prágai Károly Egyetemet 1348-ban alapították és egyike a világ legrégebbi  egyetemeinek. Nem csak Csehországban, hanem egész Európában igen elismert intézmény. 17 kara van, amiből 14 Prágában, 2 Hradec Králové-ban, egy pedig Pilzenben található. Több, mint 7 ezren dolgoznak itt, akik közül 4 ezren elméleti előadók és kutatók.42 ezren tanulnak itt 600 szakon, ami megközelítőleg Csehország egyetemistáinak 20%-a. 7200-an tanulnak BA-n, 29 ezren vesznek részt mesterképzésben és 6200 diák vesz részt a PhD képzésben. Több, mint 4300 külföldi diákból 750-en angol nyelvű képzésben részesülnek. Évente 5 ezren végeznek. Örülök, hogy én is ennek lehetek részese.

A párzsi, a nápolyi és a bolognai egyetemek szolgáltak mintául létrehozásánál. Így a középkori egyetemi minta alapján épült fel az oktatási rendszer, ahol előbb a hét szabad művészettel ismerkedhettek meg a diákok (gramatica - nyelvtan, retorica - szónoki beszéd, dialektica - vitakézség, astronomia - csillagászat, aritmetika - számtan, geometria - számtan és musica - zene), majd innen tanulhattak tovább a jogi, az orvosi vagy a teológiai pályát választva. Ez alapján épül fel a mai Bolognai-rendszer is, vagyis előbb a bachelort (alapképzés), aztán tovább szakosodva a mastert (mesterképzés) végzik el a diákok. Például ma egy cseh szakos diák három év alatt elvégez egy alapszakot, ahol a cseh és szlavisztika körébe tartozó dolgokon kívül általános bölcsész tantárgyakkal is megismerkedik (mint például a retorika, ami már a középkori oktatásban is szerepel, vagy a számítástechnika, ami elengedhetetlen a mai világban). Ennek sikerese elvégzése után kezdhetik el a mesterképzést, például tolmácsnak, nyelvésznek vagy műfordítónak tanulva tovább.

Bejegyzésem hansúlyát nem az egyetem történetére szeretném helyezni, hiszen azt a wikipédián vagy bármely egyetemi tájékoztatóban elolvashatjátok. Inkább arról írok, hogyan működik az egyetem ma. Hihetetlenül kevert a prágai élet. Kelet és nyugat határán ingadozik. Sok jóval modernebb dologgal találkozunk nap, mint nap, mint otthon, Budapesten. Remekül kiépített közlekedés, hipermodern völgyeket áthidaló villamosvonal, feltöltőkártyás diákigazolvány, amivel fizethetsz a menzán vagy a fénymásolóban, saját jelszó az egyetemi internethez, hogy bárhol netezhess az egyetem területén, viszont a bürokrácia legalább annyira bonyolult, mint otthon, az élelmiszer sokkal olcsóbb (ami nem hátrány, csak meglepő, és a minőségre sincs hatással), a tömegközlekedés is sokkal kedvezőbb áron vehető igénybe, viszont elég ekletikus képet mutat, hogy hol új villamoson és menő metrón, hol pedig lepusztult buszon és retro villamoson utazunk (ami ugyanúgy közlekedik a legújabb vonalakon). A kollégium is elég szakadt, de internet az van, viszont egy nemzetközi diákokat elszállásoló kollégiumban az ügyintézők csak csehül beszélnek. Ellentmondás ellentmondás hátán. Ez Prága, és éppen ezt tükrözi a Károly Egyetem is.

Hol egy réges-régi, de kívülről gyönyörű, belül azonban kissé lepusztult épületben lesz órád, de előtte egy rakat papírt kell kitöltened, hol pedig az egyetem saját információs központjában van dolgod, ahol egy perc alatt kész a diákod, ám, ha megkérdezed, merre kell menned ezt vagy azt elintézni, választ nem kapsz, mert az információnál üldögélő leányzó angolul nem beszél. Természetesen elektronikus rendszerrel működik a tantárgyfelvétel is, de a legtöbb tantárgynál be kell menni a suliba, hogy az adminisztrátorok vegyék fel az óráid, mert neked valamiért nem találja a gép az áhított órát. És a kurzus kínálat? Az egy álom, hihetetlenül izgalmas címek tömkelege. Csakhogy ezek nem nekünk szólnak, alig van pár meghírdetett óra, amin valóban résztvehetsz. Egyszer fent, egyszer lent. Így érzi az ember, ha ide jár. Egyik pillanatban, igen, így megy ez nyugaton, aztán, hogy lehet, hogy itt még ez sem működik?

Mindenesetre az adminisztrációs problémáktól eltekintve az egyetem jól felszerelt és rengeteg lehetőséget tartogat (bár valamivel többet a cseh diákok számára) és az oktatás is remek. Az eddig hallgatott óráimat, mind remek előadók tartották. Ha lehetőséged van rá, ne hagyd ki. A Károly Egyetem és Prága őszintén megmutatja, hogyan csap össze kelet és nyugat (Európa).

Friss képek Prágából:

 

 

Szerző: Jüzli  2010.03.07. 19:12 19 komment

Címkék: prága károly egyetem unicerzita karlova

A bejegyzés trackback címe:

https://szlawirtus.blog.hu/api/trackback/id/tr391816955

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Savigny (törölt) 2010.03.10. 08:33:21

a jogász vagy orvosképzésnél ez hogy van Csehországban? csak mert ezeknél a szakoknál szerintem nincs sok értelme a bolognai megoldásnak, egymásra épülő stúdiumokról és legalább 5(-6) év egybefüggő tanulásról kell, hogy szóljon...ezeknél van valami értelme (és létezik egyáltalán) bachelor képzés?

BDzsH · http://varoskepp.blog.hu 2010.03.10. 10:52:02

Ahh, ez az új villamoszakasz fenetudja hol, aminek marhajó megállói vannak (építészetileg).

Amúgy a "retro villamosok" úgynevezett T3-asok, amik az egykori KGST országok legelterjedtebb villamosai (NDK és SZU iszonyat mennyiségben rendelt belőle, ma is sokuk fut még, ahogyan Prágában is). Az a jó a prágai villamoshálózatban (amellett, hogy irgalmatlanul okosan lett kialakítva és fenntartva), hogy nem félnek száguldani ezekkel a járművekkel. És én azt mondom inkább legyen öregebb a jármű alattam, de legyen pontos, és gyors, és ami mégfontosabb ne kelljen sokszor átszállni. Azthiszem Prága az ún. átmérős villamoshálózatával ebben a legnagyobb.

Az egyetem középkori/középkori eredetű épületei léteznek még, vagy elpusztultak?

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.03.10. 11:48:20

Mit értesz Nyugaton?
Csehország akkor lesz nyugat, amikor pl. Olaszország, tehát soha és ez így jó.

A latin nyelvű országokban sem beszél mindenki angolul.
A hollandok meg a svédek többsége azért erős angolban, mert nekik az csak majdnem egy tájszólás.

Levai Jutka 2010.03.10. 12:55:26

Addig jó, amíg Prágában lesz még T3-as villamos, lepusztult kollégium és a többi itt ragadt dolog a múltból. Ne áhítsuk annyira a nyugatot, Prágát már így is kezdjük elveszíteni mi, közép-európaiak.

Jüzli 2010.03.10. 18:24:27

@Savigny: A bolognai-rendszer a jogi és orvosi karra nem vonatkozik, ahogy itthon sem. Ezek természetesen saját rendszerrel rendelkeznek. A kérdés igen szemfüles!

Jüzli 2010.03.10. 18:27:21

@BDzsH: A legtöbb épület új, a legrégebbi talán a főépület (amit a képen is láthattok), de nem hiszem, hogy a középkorból maradt volna fent. Persze folyamatos restaurálás mellett még ez is lehetséges.

Jüzli 2010.03.10. 18:30:37

@Jobb híján MDF-es: a nyugat itt a nyugati-európai "fejlettebb" (nem kizárólag előnyös irányba értendő) országokra vonatkozik, de semmikép sem földrajzilag. Csehország egyébként az abszolút Közép-Európa.

I Empire · http://szlawirtus.blog.hu/ 2010.03.10. 18:55:14

@Jüzli: Majd áprilisban körbevezetsz minket:P

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.03.11. 08:15:09

@Jüzli:

Mindig is volt centrum és periféria.

Az volt a centrum ahol az aktuális csúcstechnológiát alkalmazták. Ez koronként változott. pl. Mezopotámia, később a földközi-tengeri térség, majd Nyugat-Európa, majd atlanti térség.

Most sem a "Nyugat" a legfejlettebb régió, hanem Dél-kelet Ázsia.

Jüzli 2010.03.11. 09:28:21

@Jobb híján MDF-es: egyet értek, hogy a régiók változnak és remélem is.
A "Nyugat" kifejezés csak a fejlettebb (nem legfejlettebb) európai államokra vonatkozik (és nem az egész világot vizsgálva).

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.03.11. 09:36:36

@Jüzli:

Európai viszonylatban én inkább az "Észak"-hoz csatlakoznék! :-)

Savigny (törölt) 2010.03.12. 16:11:30

ha kinn vagy még és érdekel, a Prágában tanuló magyar diákokat összefogó Ady Endre Diákkörnek lesz holnap este a hagyományos márciusi bulija. részletek: aed.cz

Jüzli 2010.03.12. 18:33:23

@Savigny: köszi a tippet, holnap abban a koliban tartanak bulit, ahol lakom :)

Savigny (törölt) 2010.03.12. 23:04:54

emiatt (értsd: ottani ismerősök) megyek fel holnap Prágába, ha gyorsan írsz tudok vinni itthonról vmit (túrórudi, tokaji, stb :)

Jüzli 2010.03.12. 23:11:20

@Savigny: köszi, a nővérem is holnap érkezik, vele együtt a mama finom főztje is. De, lehet, hogy találkozunk, lenézek majd a magyar estre vagy mi is ez pontosan :)

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2010.03.30. 02:37:08

A prágai a legrégebbi német egyetemnek számít, mert 1882-ig ez volt a tannyelv (akkor külön német egyetemet alapítottak, ami 45-ig működött).
süti beállítások módosítása