A korábbi években kiírt pályázatokat 2010-ben óriási iramban kezdték el megvalósítani a lengyelek; az Európa Bajnokságra tervezett beruházások 80%-át a közeljövőben átadják – visszatekintő a 2010-es évre.




December végére a 2012-es Európa Bajnokságra készülő Lengyelországban a beruházások 80%-a a végső stádiumba ért. A 2010-ben sikerült megvalósítani az előző években még csak papírokon szereplő terveket.




Stadionok
Az egyik legfontosabb esemény az idei fejlesztések során az első stadion átadása: a poznańi aréna díszes megnyitóján többek között Sting is fellépett. Köszönhetően a gyors munkának, a stadiont már két évvel a torna megnyitója előtt, júliusban sikerült átadni.



Sokat haladtak a munkálatok a gdański stadionban is. November közepén befejezték a PGE Arena Gdańsk stadion acél tetőszerkezetét, a pályát előre láthatólag 2011 áprilisában adják át.
„A stadion építése nagyobb problémák és időcsúszás nélkül haladt a 2010-es évben – nyilatkozta Ryszard Trykosko, az építkezés vezetője – még az Euro 2012 előtti évben, 2011 áprilisában lejátsszák az első mérkőzést a gdański stadion gyepén”.

A varsói Nemzeti Stadion szintén sokat fejlődött 2010-ben. A vasbeton és acélszerkezet szinte teljesen készen van, a stadionhoz tartozó tízemeletes komplexumhoz hasonlóan. Január 4-én újabb lépéssel haladt előre az építkezés: a „Big Lift” névre keresztelt művelet során a helyére emelték a stadion teljes tetőszerkezetét. A rendkívüli precizitást igénylő munka december 15-től kezdve több mint három hétig tartott, a vállalkozás eddig egyedülállónak tekinthető Európában. A stadionban azóta már üzemképes a 18, különböző tribünökre vezető mozgólépcső, valamint 39 személyszállító lift. A varsói stadiont 2011 áprilisában adják át.


Big Lift - video a tetőszerkezet megépüléséről


Intenzív építkezések folynak a negyedik lengyel városban, Wrocławban is. A helyi stadion acélszerkezetét már átépítették, várhatóan novemberben játsszák a nyitómeccset.


Repülőterek
A 2012-es Európa Bajnokság mind a négy lengyel városában, Varsóban, Gdańskban, Wrocławban, illetve Poznańban is elkezdődött a repülőterek felújítása,valamint kibővítése. A varsói repülőteret már át is adták, így az már teljesen felkészült a 2012 nyarán kezdődő szurkolóáradat befogadására. A gdański repülőteret szinte teljesen átépítik, így az csak 2012 márciusára lesz kész. A poznańi repülőteret újabb terminálokkal bővítik (átadás most januárban lesz), míg a wrocławi munkálatok feltehetőleg 2011 második negyedében fejeződnek be. 




Infrastruktúra

Szintén költséges beruházás az autóutak építése, hiszen Lengyelországban az Európa Bajnokságra benyújtott pályázat idején alig volt néhány kilométer autópálya. A legfontosabb fejlesztés a Gdańskot és Varsót összekötő E65 út felújítása volt a 2010-es évben. A négy rendező város között a vasútvonalakat is felújítják, de a városokon belül is számos fejlesztésre van szükség a helyenként elavult, több évtizedes utak esetében.


Összességében elmondható, hogy a lengyel felkészülés jól halad, a 2012-re tervezett majd 170 beruházásból a legtöbb probléma nélkül, időre fog elkészülni.

Forrás: http://www.2012.org.pl/
 

Szerző: Zajka  2011.01.24. 09:40 Szólj hozzá!

Címkék: foci lengyelország euro2012

A bejegyzés trackback címe:

https://szlawirtus.blog.hu/api/trackback/id/tr902609096

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.