A volt kormányfő ügye csak rontja Kijev kapcsolatait Brüsszellel és Moszkvával 

Julija Timosenko egyre rosszabb egészségi állapotáról számolnak be az ukrán napilapok, miközben épphogy csak elkezdte hét éves börtönbüntetésének letöltését. Hillary Clinton amerikai külügyminiszter levélben biztosította támogatásáról a volt ukrán kormányfőt, de szinte semmi esély rá, hogy Timosenko valaha újra az ország vezető politikusává váljon. 

Néhány napja megint csak egyre több újság foglalkozik Julija Timosenko ügyével. A volt miniszterelnök férje Prágába utazott (ahol társtulajdonosa egy cégnek), hogy menedékjogot kapjon, miközben Kijevben élő lánya kijelentette: körbeutazza Európát és a lehető legtöbb helyen tudtára adja az embereknek, hogy mi folyik Ukrajnában. Jevhenyija Timosenko szerint édesanyja ellen politikai bosszúhadjáratot indított Viktor Janukovics elnök, s valóban nem áll messze az igazságtól. A korábbi narancsos forradalom idején ellenzékiségből kormányra törő Julija Timosenko az utóbbi években Janukovics legnagyobb politikai ellenfele lett. Most, hogy a 2009-ben – állítólag a Moszkvával előnytelen feltételek mellett megkötött – gázszerződések miatt  hét év szabadságvesztésre ítélték, gyakorlatilag nem lesz komolynak tekinthető ellenzék az őszi parlamenti választásokon. 

Holott a Nyugat által gyakran „Vaslédiként” aposztrofált Timosenkónak korántsem a vitatható eredményű gázszerződések megkötése volt a legnagyobb felróható hibája kormányzásának idején, illetve azelőtt. Az ex-miniszterelnök még a ’90-es évek során máig tisztázatlan körülmények között vált Ukrajna leggazdagabb nőjévé – amikor férje mellett megszerezte a legbefolyásosabb pozíciókat az ukrán nyersanyag- illetve energia-gazdálkodásban (és akkor itt rögtön fel is vetődik az önmagát megválaszoló kérdés, hogy vajon Timosenko férje miért hagyta el olyan gyorsan az országot, miután elítélték a feleségét).

Az Európai Unió többször is hangoztatta véleményét a bebörtönzött ex-kormányfő ügyében, miszerint politikai leszámolásról van szó. Hillary Clinton amerikai külügyminiszter nemrég levelet írt Timosenkónak, amelyben biztosítja támogatásáról, illetve utalást tesz az őszi ukrán parlamenti választásokra is, amellyel kapcsolatban őszintén reméli, hogy szabad választások lesznek és minden legitim politikai szerv elindulhat rajtuk.

2010 nyarán Clinton és Timosenko még arról beszélgettek, hogy a NATO kapuja nyitva áll az egykori szovjet tagköztársaság előtt, illetve új tárgyalásokat siettettek az IMF-fel.

De mi a helyzet Moszkvával? Az idáig orosz-barátnak tartott (?) Viktor Janukovics nem valószínű, hogy Putyinék legnagyobb rokonszenvét vívta ki az orosz-gázszerződések felhasználásával Timosenko félreállítására. Igaz, hogy Julija és az orosz kormányfő sosem voltak országos cimborák, azonban Putyin a tárgyalások alatt mégis kiállt Timosenko mellett – sikertelenül. 

Egy ukrán szakértő egy lengyel lapnak adott interjúban azt is megkockáztatta, hogy a korábban történt politikai leszámolásokra emlékeztet Timosenkóval kapcsolatban, aki állítólag egy gyógyszeres kezelés után több órára elájult cellájában és általában elmondható, hogy egyre romlik az egészségi állapota. A szakértő felhozza többek között Georgij Gongadze kormányellenes újságíró ügyét, akit a 2000-es évek elején gyilkoltak meg, Juscsenko megmérgezését a narancsos forradalom előtt, illetve Litvinyenko mérgezést követő halálát: világos, hogy egyáltalán nem gyakori az ellenzéki erők ilyen-olyan módon való félreállítása Kelet-Európában, s ha Timosenko esetében azért nem is beszélhetünk ennyire radikális megoldásról, egy biztos: Viktor Janukovics mindent megtesz, hogy minél előbb elhallgattassa Julija Timosenkót.

Kijev még mindig nem döntött Moszkva és Brüsszel között, annak ellenére, hogy papíron húsz éve élvezhetik a függetlenséget. Pedig lenne példa, negatív és pozitív is: nyugati szomszédjuk, az állandó „bezzegország” szerepét immáron huzamosabb ideje betöltő Lengyelország valóban sokat fejlődött a rendszerváltás óta; újabban egész Európa elé példaként állítják Varsót. A kevésbé követendő példa pedig Lukasenko Belarusza lehet, amellyel lassan szinte minden gazdasági kapcsolatot megszakít Európa, s csak az orosz segítségnek köszönhetően kerülik el az államcsődöt.  

Azonban ha a gazdasági válságban súlyos károkat szenvedő Kijev még sokáig szeretné folytatni a Brüsszel és Moszkva közti ingapolitikáját, könnyen ráfázhat: egy gazdaságilag gyenge, kiszámíthatatlan és korrupt bürokráciával rendelkező állam nemsokára teljesen értéktelen lesz mindkét fél számára.