A Moszkvától nagyjából 250 kilométerre fekvő orosz város szeptember 10-én ünnepelte 1000. születésnapját. A Volga és a Kotoroszl folyó találkozásánál található történelmi város 2005 óta az UNESCO Világörökség része.
    Jaroszlavl Oroszország egyik legidősebb városa: a legenda szerint a város névadója, Bölcs Jaroszlav 1010-ben itt kezdte el várát építtetni, s ezen a helyen ölt meg egy medvét, mely azóta is szerepel a város címerében. A város ezer éves történetéhez ezen kívül megannyi legenda - több kevesebb igazság alappal - kapcsolódik.
   Az ezer éves várossal a történelem során minden megtörtént ami megtörténhet: ha épp nem tűzvész pusztította el a fél várost, akkor a mongolok égették porig, Moszkvába induló felkelők találkozópontja volt, majd kereskedelmi központ a térségben, később a legtöbb szovjet városhoz hasonlóan nehézipari nagyváros a huszadik században; de rövid ideig még főváros is volt. A bámulatos mennyiségű épen maradt kincsek - katedrálisok, templomok, kolostorok azonban ennek ellenére is lehetővé tették, hogy Jaroszlavl ma már a Világörökség egyik kulturális helyszíne legyen.


Bogoyavlenskaya tér, középen a Bogoyavleniye templom (jelentése vízkereszt)


A legenda egyik verziója szerint Jaroszlav herceg éppen vadászni volt, mikor a Kotoroszl folyónál megállt csapatával, hogy megpihenjenek és igyanak egy kicsit. Hirtelen egy medve támadt a hercegre, de ő nem ijedt meg: azonnal végzett vele bárdjával, később elrendelte, hogy azon a helyen építsenek templomot. Jaroszlavl később fontos várossá nőtte ki magát, hiszen a két folyó találkozásánál rendkívül hasznos katonai találkozóponttá vált. A képen a város virágokból készült címere látható az évfordulóra.


A város történetéhez sok véres esemény is köthető: 1238-ban például Batu Kán hordái zavarták meg a város békéjét: végigrabolták, majd felgyújtották Jaroszlavlot. Képen a Szent Miklós templom, XVII. század.


A XVII. században Jaroszlavl rövid ideig orosz főváros is volt: 1610-ben Moszkva lengyel kézre került (ekkor jött a 3 éves interregnum), 1612-ben többek között innen irányították az orosz csapatokat. Képen az 1516-ban épült Spaso-Preobrazhensky katedrális, a város legöregebb épen maradt épülete.


A XVII. század volt a város aranykora. Ebben a korszakban számos templom épült, melyek nem csupán Oroszországban, de az egész világon ismertek.


Mihály Arkangyal templom, épült 1658-1682 között


A Keresztelő Jánosról elnevezett templom


A XVIII. század során Jaroszlavl fontos kereskedelmi várossá vált. Képen a Kirov utca.   

Forrás: РИА Новости

Szerző: Zajka  2010.09.12. 20:53 Szólj hozzá!

Címkék: történelem oroszország jaroszlavl

A bejegyzés trackback címe:

https://szlawirtus.blog.hu/api/trackback/id/tr352291435

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása