Miután 2008-ban Koszovó és Metohije autonóm terület lett, a magukat pravoszláv szerbeknek valló közösség nem tudta elfogadni, hogy történelmi anyaföldjük leszakadjon Szerbiáról. A kormánynak viszont nem volt választási lehetősége: az ENSZ és az Egyesült Államok hathatós nyomására engedniük kellett, ha valaha is be szeretnének állni az európai országok sorába. 2008-tól kezdve a helyi szerb közösség több békés lépést is megkísérelt annak érdekében, hogy kifejezzék véleményüket, és nemzetközi támogatásra találjanak, mindhiába. Bár, a magyar hírportáloktól ritkán hallani az ottani helyzetről, a koszovói szerbek és albánok közötti összetűzések mind sűrűbbé váltak. A területen tartózkodó ENSZ katonák és KFOR erők pedig csak olaj az amúgy is már évtizedek óta lobogó tűzre.


Forrás: vesti-online.com


Augusztus végén, a túlnyomórészt szerbek lakta Župče falu lakossága barikádot állított a mellettük vezető autópályára, mellyel megakadályozta nem csak az utasforgalmat, de a kamionok áthaladását is. Az indok az volt, hogy az éjjel folyamán letartóztattak egy fiatal szerb fiút a faluban, azzal a gyanúval, hogy megölte néhány nappal azelőtt, a koszovói rendőrség speciális egységének egy tagját. Akkor a Szerbiából érkező kormány küldöttség a KFOR-ral együtt elsimította a barikádokon éjszakázó szerb tiltakozók akcióját, de biztonsági okokból Brnjak-hoz, majd később más, jelentősebb közigazgatási határátkelóhelyre is, KFOR-, EULEX -és koszovói rendőr egységeket állítottak.


Ám, ezzel nem szűnt meg a tiltakozás. Szeptember eleje óta már több határmenti szerb településen állítottak barikádot (opština Leposavić, Zvečan, Kosovska Mitrovica, Zubin Potok), melyeket, ha kell puszta kézzel védenek meg a lakosok a katonai és rendőri erőkkel szemben. Goran Bogdanović, Koszovó és Metohije szerbek által elismert képviselője, tárgyalást kezdeményezett a jelenlegi helyzetről, melyen Szerbia kormányának küldöttje és a KFOR képviselője vett volna részt, valamint az érintett lakosok is. A gyűlés megrendezésre került, de néhány órán belül hivatalos erők lefújták. Később a szerb miniszterelnök is visszamondta a személyes találkozót ebben az ügyben, ami csak jobban feldühítette a helyi szerbeket.


Így maradt a barikádozás, és a néhol 5 méternél is magasabb földdúcok mellett éjszakázás. Az albán lakosság provokációnak éli meg, hogy nem mehetnek át a határon, hanem kerülőutakon kell közlekedniük, mert a szerbek nem engedték át csak a KFOR teherautóit. Eddig. Szeptember 22-n, tizenhárom Koszovó északi részéről származó kamionsofőr (a nemzetiségüket nem említik hivatalosan) átlépte a közigazgatási határvonalat, feltehetően, hogy csatlakozzanak a barikádozókhoz. A résztvevő kamionosokat letartóztatták, jelenleg tárgyalás folyik ellenük Belgrádban engedélynélküli határátlépés miatt.


 


Ezt a demonstrálók egyöntetűen úgy értelmezték, hogy saját országuk, Szerbia kormánya is ellenük fordult. Válaszul megerősítették az ellenállást, és kijelentették, hogy addig nem hagyják abba, amíg nem veszik őket komolyan. Valószínűleg, mikor a komolyan vételről beszéltek, nem arra gondoltak, ami néhány napon belül bekövetkezett.


Szeptember 27-n a KFOR és az EULEX együttes erővel, elkezdte lebontani a barikádokat. Az őrködő szerb lakosok közül sokat letartóztattak, akiket nem értek el, azokat könnygázzal próbálták meg előcsalogatni. A legbrutálisabb eljárást Jarinjnál bonyolították le, ahol még egy operatőrt is megkergettek a katonák, hogy elvegyék a kameráját. A letartóztatott demonstrálók több órás kihallgatás után szabadon távozhattak, a lebontott barikádokat néhány méterrel arrébb újraépítették a tüntetők.


Később, miután a jarinji barikádoknál megsérült hét embert ellátták a helyi kórházban, híre ment, hogy katonák lőszereket is használtak. Hat személyt lőtt sérüléssel hoztak be, egynek pedig a szeme sérült meg a könnygáztól, de egyikük sem volt életveszélyben. A KFOR szóvivője egy sérült demonstrálót ismert el, akit véletlenül lőttek meg éles lőfegyverrel, mert az el akarta venni az egyik katona puskáját. A többiről nem tud nyilatkozni a hivatalos álláspont szerint. Többek között azt is elmondta, hogy a könnygáz bevetésére azért volt szükség, mert a demonstrálók kővel dobálták a katonákat.


"KFOR stop, vagy mi fogunk lőni!"



Az eddigiek fényében több kérdés is felmerült a szerb médiában: vajon a katonák önállóan vagy parancsra lőttek éles lövedékkel a tüntetők közé? Szerbia kormánya miért nem tesz konkrét lépéseket, csak halogatja az elkerülhetetlen diskurzust a koszovói szerbekkel? Meddig engedik még meg a KFOR fegyvereseinek, hogy Koszovóban garázdálkodjanak? Amíg ezekre a kérdésekre a politikusok a választ keresik, az egyik lőtt sérült állapota ma reggelre súlyosbodott.


A tüntetők addig nem hajlandóak enyhíteni a blokádon, amíg nem hallgatják meg őket hivatalos tárgyalás keretében. Az északi részen élők, illetve Szerbia déli lakosai is korlátozva vannak hétköznapi tevékenységükben azzal, hogy határátkelőhelyek váltak átjárhatatlanná. Élelemért, iskolába vagy munkába járni csak kerülőutakon lehet továbbra is.

Hrisztov Radmila

novimagazin.rs
vesti-online.com

Szerző: Hrisztov Radmila  2011.09.29. 12:30 Szólj hozzá!

Címkék: szerbia koszovó

A bejegyzés trackback címe:

https://szlawirtus.blog.hu/api/trackback/id/tr103264851

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása