Vajon mivel melengetik szívüket vagy hűtik testüket? Vajon ebben rejlik a szláv virtus???

Vodka: (lenygelül wódka, oroszul во́дка) egy általában színtelen, szokás szerint gabonából vagy burgonyából desztillált alkoholos ital. Eredete pontosan nem tisztázott, de egyaránt eredeteztethető a lengyelektől és az oroszoktól. A lengyelek gyümölcsökkel ízesítik, míg az oroszok simán isszák. Ma már számos vodkafajtával találkozhattok a boltok polcain. Az igazi vodka nem fagy meg a mélyhűtődben és illata sincsen nagyon. Az oroszok állítólag szeretik uborkával fogyasztani. Modern szokás például egy szelet lime-mal kóstolni, melynek egyik felét kávéba, másikat fahéjba forgatjuk. Hmmm! Hölgyeknek a gyümölcsös vodkák végtelen változatát ajánlom.

Żubrówka: azaz a lengyel vodka. Jellegzetességét a bölényfű adja, melyet  a Bialowieza nemzeti park tisztásairól szednek. Ez adja különleges aromáját és halványzöld színét. A vadon élő európai bölény erőszeretettel legeli, ezért is vált a címkén is látható bölény a Żubrówka jelképévé (bölény-żubr).

Becherovka: egy  Karlovy Vary-ból (Csehország) származó, zöldes-sárgás gyomorkeserű. Elkészítéséhez 21 gyógynövényből készített keveréket használnak, melyet zsákokba rakva egy hétig alkoholban áztatnak, majd az elkészült kivonatot tölgyfahordókba öntik. 2-3 hónapig vízzel, borpárlattal, cukorral és egyéb adalékokkal érlelik. A titkos receptet csupán ketten ismerik az egész gyárban. Immáron citromos változatban is kapható.

Soyuz Victan: mézes-paprikás ukrán vodka  40% alkoholtartalommal. Az ukránok erőszeretettel fogyasztanak mézes és gyümölcsös italokat.

Kofola: avagy a szlovák kóla. Különlegességét a 14-féle természetes alapanyag adja. Tartalmaz alma-, meggy-, ribizli-kivonatot, karamellt, cukrot és különféle gyógynövény-kivonatokat. Szlovákiában és Csehországban komoly konkurenciát jelent a másik két híres kólagyártó számára. Északi szomszédainknál csapolt formában is kapható.

Cocta: avagy a horvát kóla. Szintén különféle gyógynövényekből készül. Szerény véleményem szerint az íze a kanalas torokfertőtlenítőéhez hasonló. Érdemes kipróbálni.

Slivovice: a szerb szilvapálinka, melyet hagyományosan fekete szilvából készítettek (ma már több fajtából). A šlijiva szóból ered elnevezése. Szlovéniában slivovkának is nevezik. Tölgy-, fehérakác- vagy eperfahordókban érlelik.

Boza: a bolgárok kedvelt itala. Búzából vagy kölesből és kukoricából erjesztett sűrű ital, melynek alkoholtartalma 1% alatti.

Sör (pivo): ennek részletezéséhez új blogot indíthatnék, így csak kedvcsinálóként annyit, hogy bizony a csehek isszák a világon a legtöbb sört. Nem is csoda, hiszen kész sörfőző művészek. Itt a gyümölcsös (igazi gyümölcságyon érlelt, nem aromával ízesített), csalános, gyömbéres, kávés és akármilyen flancos sörökhöz is olcsón juthatunk hozzá. Sörtúrára fel!

 

 

Forrás: Wikipédia + személyes tapasztalatok

Szerző: Jüzli  2010.01.03. 13:12 56 komment

Címkék: sör orosz lengyel cseh szerb horvát vodka ital ukrán szlovén szlovák bolgár becherovka kofola żubrówka cocta slivovice boza soyuz victan

A bejegyzés trackback címe:

https://szlawirtus.blog.hu/api/trackback/id/tr471641635

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

I Empire · http://szlawirtus.blog.hu/ 2010.01.03. 14:59:48

Viták elejét venném gyorsan. Természetesen az az adat, hogy a csehek isszák a legtöbb sört a világon az liter per főre értendő. Minden évben van felmérés, azt hiszem 2008-ban "nyertek" a csehek ebben. Állandó a verseny a németekkel, akik szintén sörpusztító nép.

Jüzli 2010.01.03. 18:54:08

Hogy egész pontos legyek a csehek, a németek és az angolok isszák a legtöbb sört Európában! (remélem így már pontos vagyok :D)

Fat Abbot 2010.01.03. 20:50:45

Nem tudja valaki, itthon lehet bozát kapni? Baromi gusztustalan dolog, de ha egyszer kóstoltad, nem lehet leszokni róla. :D

Veér Farkas 2010.01.03. 21:08:51

@Fat Abbot:
Bulgáriában.
Én ahányszor ott jártam, megpróbáltam meginni egy félliteres üvegnyi adagot, 2 decinél tovább sosem jutottam.
Valami borzalom íze van. Mint a folyósra rohasztott zöldkukorica.

(Első ránézésre azt hittem, kakaó. Hát, volt meglepetés...)

ilmarinen 2010.01.03. 21:12:20

Ha valaki tud Budapesten olyan boltot, ahol tisztességes orosz vagy ukrán vodkát árulnak, legyen szíves ossza meg az élményt. Én eddig csak kínaiak által tudtam ezekhez hozzájutni, ami ugye szégyen a magyar kereskedőkre nézve...

pupakpepe 2010.01.03. 21:17:12

és a borovicska?hmmm?
az nekem nagyon hiányzik a listáról!!!

gervano antillus 2010.01.03. 21:18:27

Apró kiegészítés: a Šlivovice cseh (pontosabban morva) szilvapálinka, ami némileg eltér a délszláv Šligovicától, főleg elkészítésében, a cseh verzió tisztább, szinte semmit nem adnak hozzá. Amúgy minden szláv népnél, kb. hasonlóan nevezik, ahol létezik, csak szemet szúrt.
Borovička, Myslivecká, Griotka, Medovina, Hrušovice, Fernet - néhány tipp egy esetleges folytatáshoz, ezek persze főleg cseh (és szlovák) italok, de hát ez a "szakterületem".

Zajka · http://szlawirtus.blog.hu 2010.01.03. 21:20:08

@ilmarinen: Szia! A király utca kb. közepén van egy bolt (átlagos élelmiszerbolt), ott lehet kapni egész jó vodkákat, mondjuk nem olcsón... (már ha stolichnaya, moskovskaya, russkaya, meg ilyesmit értesz a tisztességes vodka alatt).

I Empire · http://szlawirtus.blog.hu/ 2010.01.03. 21:25:40

@solaitid: Kimoderállak:)
Tisztességes Vodka alatt csak a Russian Standard-ot lehet érteni!;)

Zajka · http://szlawirtus.blog.hu 2010.01.03. 21:27:11

@I Empire: akkor nem ittál még stolichnaya-t apukám!

Almaspite 2010.01.03. 21:27:51

@Veér Farkas: A bolgároknál inkább pliszkát kell inni, az ütősebb!

:-)

Zajka · http://szlawirtus.blog.hu 2010.01.03. 21:31:52

Becherovkából pont most ittam citromosat (az csak 20°-os, a classic 38), sajnos itthon csak a classicot kapni :C

I Empire · http://szlawirtus.blog.hu/ 2010.01.03. 21:32:18

@Nietoperz: ÉS te mikor jelentkezel vmi fabó cikkel apukám?:)

Aradebil 2010.01.03. 21:38:59

@twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX: Koffola olyan mint a szénsavas jéger szvsz:D

I Empire · http://szlawirtus.blog.hu/ 2010.01.03. 21:44:00

Ráadásul a meggyes fajtából:)

Sakk Matt 2010.01.03. 21:47:11

Ребята, а где же КВАС?!

A kvasz nagyon enyhén alkoholos (1% alatt) gabonából (leginkább rozsból) készített szénsavas üdítőital, ami a volt Szovjetunióban és a volt Litván Nagyfejedelemségben (esetleg Gira néven) népszerű. Édeskés ízű, a sörhöz hasonlóan tápláló itóka.

Ha szereted, jobb, ha nem tudod, pontosan miből és hogyan készül. :-)

Mr. Acid 2010.01.03. 21:50:06

@Nietoperz: Tényleg? Fél - egy éve még volt rendes is. Mindig azt ittam szigorlatok után, általában 5+ decit. A többiek meg elmesélték az este többi részét... :)

Sakk Matt 2010.01.03. 21:51:37

Szintén fontos és népszerű szláv itóka a mézbor/mézpálinka ami északi szomszédainknál medovina, az oroszoknál медовуха (vagy régiesen egyszerűen мёд) néven ismert. Élesztő segítségével erjesztik mézből. 5% és 60% között mindenféle erősségű létezik belőle és már a kereszténység és államalapítás előtti időkben is jól be tudtak tőle rúgni a szláv testvérek.

Zajka · http://szlawirtus.blog.hu 2010.01.03. 21:59:00

Azt hiszem lesz itt még egy hiánypótló, vagy inkább 2. rész, annyi mindent mondtatok már :D

ecs 2010.01.03. 22:12:24

A vodkát az oroszok igyekeznek kísérővel inni, valóban az uborka a legkedveltebb. A sörhöz a szárított halat szeretik.
Viszont a szojuz-viktan egy közönséges vodkagyár, nem valami italfajta. Én mézes-paprikás vodkát (gorilkát vagy ukránosan horilkát) nemiroffból ittam.

Bohun 2010.01.03. 22:31:10

és hol a горілка? Tudom, hogy vodka-féle, de mégis... Nehogy az ukránok megsértődjenek :) A квас hiánya tényleg elszomorított. :(

ilmarinen 2010.01.03. 22:41:41

@Nietoperz: Köszi a választ, de az általad felsoroltak sajnos a drága orosz export cuccok közé tartoznak, bár szídni nem akarom őket. A kínai boltosoknál szoktak felbukkanni olykor eredeti, cirill betűs (de magyar zárjegyes) palackok - prémium minőségű, de a kalinka ára alá pozicionált vodkák ezek.

Zajka · http://szlawirtus.blog.hu 2010.01.03. 22:43:09

@ilmarinen: Mi a nevük?? És mennyire ihatóak? :D

ilmarinen 2010.01.03. 22:48:38

@Nietoperz: Fejből nem emlékszem, otthon megnézem az üres üvegeket... :D
Véleményem szerint kiváló piák, de hogy ne legyek elfogult, apró kutatást végezve itattam mindenféle embert pár házibulimban - tetszett mindenkinek, olyanok is pozitívan reagáltak, akik amúgy nem szeretik a vodkát.

Mirko 2010.01.03. 23:12:34

@Nietoperz: anno Moszkvából hoztam Russzkij Sztandartot és Sztolicsnaját is, egy rutinos és szakértő (diploma a Szovjetunióban) rokon szerint előbbi is nagyon jó (a kinti élményeimet összefoglaló blogom arról kapta a nevét), de mégiscsak utóbbi a klasszikus...

A horilka, ahogy én tudom, nem más, mint a vodka ukrán megnevezése.

A SV nem (szükségszerűen) mézes-paprikás, annak a megnevezése percovaja. Viszont úgy a Hartyicija, mint a Nemiroff és a SV is igen-igen jó ukrán vodka, legalábbis én nagy-nagy örömmel fogyasztottam ott-tartózkodásom során - viszont annál elkeserítőbb, hogy újabban bár elkezdték (az utóbbi kettőt láttam Auchanban) importálni őket, de heroinárban (literre számítva kb. négy-ötszöröse a kint a Szilpo szupermarketekben tapasztalható árnak).

Nyeznajka · http://oroszorszag.blog.hu 2010.01.03. 23:53:04

Van az a hülye szláv, aki sört iszik ha fázik? :)

Velünk a bolgárok rakiát itattak, ha jól értettem ez kb a helyi törkölypálinka.

@ilmarinen: hijnye, és ezek a kínaiak hol tanyáznak??

Veér Farkas 2010.01.04. 01:39:16

@ilmarinen:
Sztolicsnaját szerintem elég sokfelé kapsz, de Moszkovszkaja is jó pár helyen kapható (pl. az összes Matchban szerintem).
Az oroszoknak valójában az előbbi A VODKA.

Amit meg a kínaiaktól veszel, azt lehet, hogy a Ganz gyár területén főzik döglött kutyával kevert használt kapcából. Ételt, italt ne kínaiaktól vegyél, ha jót akarsz magadnak.

@Almaspite:
Biztos ütősebb, mert a boza szerintem alkoholmentes, a bolgárok reggelire szokták inni.

@gervano antillus:
Fernetből csak a Stork, mert a Fernet Branca pl. portugál.

@Nietoperz:
A Russkaya, Yassnaya stb. néven forgalmazott vacakok szerintem echte magyar termékek.

@Sakk Matt:
Miből készülne? Kenyérből.
Egyébként inkább savanykás, mint édeskés. Főleg a lajtból csapolt változatát szerettem.

Lótepertő 2010.01.04. 06:22:59

A vodka a vikingektől(varégek) származik!
Pont azért vodka (vizecske) mert amikor először sikerült megmutatni a korabeli viking kereskedőknek az erdőből előmerészkedő szlávoknak azt hitték víz!
Nagyapám, (Isten nyugosztalja) jegyezte meg többször egy apró, megelégedett mosollyal az arcán, hogy még ezt sem ők találták ki... (némi orosz hadifogság és rákosi apánk uralkodásának túlélése után)

Bácskai peregrinus · http://img6.indafoto.hu/3/7/65417_30cdde245ca734f3a637b1ad22419b90/5970575_a62b198cb6d4c8fd8a1097667 2010.01.04. 08:32:21

Lehet, hogy a téma bősége mián, de igen sok hiányosságot vélek fölfedezni az írásban. A szerző tájékozottsága hmmm... némi kívánnivalót minden képen hagy maga mögött.
Ha már horvátok, akkor a dalmátok miért maradtak ki, mondjuk a magyar turisták által is kedvvel nyakalt prošekkal, ezzel a méztől háromszor édesebb borpárlattal?
És a macedónok masztikája? Azt hiszem alapjáraton fenyőpálinka lenne, de az íze határozottan ánizsos. Európa harmadik legnagyobb gyakorlóterén, a közép-macedóniai Krivolak fennsík kősivatagában azon versengtünk a tizedesünk vezényszavára, hogy egy joghurtoskupányi masztikát leexelve melyikünk tud messzebbre hányni? A szerbek nem csak szilvát párolnak, hanem szőlőt is. Úgy hívják, hogy lozovacsa(lozovača), de mivel a bolti változata igénytelen kiszerelésben minden trafikban, újságosnál is(!) kapható, a jófej alkoholisták kedvenc reggelije és csak lózának becézzük.
Szintúgy szerb specialitás a manasztirka, ami - ha jártasak vagyunk az indoeurópai nyelvek valamelyikében - a monach, manasztir - monostor szóból eredeztethető. Szakállas "kalugyerek" szerzetesek kísérletezték ki, egy nóna meg egy vesperás között.
És végül a kedvenceim, a montenegrói Kotori-öböl lakói. Ők nem cérnagórácok, ahogy egy napkúrázó magyar turista ejtené, hanem "bokéjácok" vagyis öböl-beliek. (boka-öböl)
Induláskor, kezdő ismerkedéskor jó pontokat szerzünk náluk, ha alapdolgokban kedvező képet mutatunk általános műveltségünkről, a nacionáléjuk illetően. Kocsmában "lemontenegrózni" őket sértés, rögtön dúlnak az indulatok, pofon jár érte.
Bokéjác barátaim keserű pálinkát isznak a nyári szezon legmelegebb napjaiban is, lehetőleg délidőben, még szieszta előtt. A neve lincúra. Az összetevőit nem tudom, valami gizgazt tesznek az üvegbe, amitől kifejezetten húgy-sárga lesz a gonosz ital. Az első pohár után összeborzadsz, összerántja a gigádat és az íze után cirka 90 év távlatából is átérezheted Trianon keserűségét. A második, harmadik már egyre enyhébb kísérő tüneteket produkál, a hatodik után pedig lőfegyvert keresel, és indulni akarsz az elcsatolt országrészekbe partizánnak.
Kapásból ennyi. De a lista korántsem teljes, a szlovének, bunyevácok, bosnyákok, cincárok, vlahok meg goránácok még említve se lettek. Pedig ők is szeretik meginni. Színes egy népség van errefelé, na.

Ortó 2010.01.04. 08:59:15

lengyelországban: Krupnik
(kábé nagyonmézes vodka mittomén milyen gyógynövényekkel)

Magyarnaba 2010.01.04. 09:01:58

Szerbia: Gorki List! Kár, hogy nem importálja senki, mert minőségben felveszi a versenyt a jégerrel. Ízre keserűbb annál, de itatja magát.

Bácskai peregrinus · http://img6.indafoto.hu/3/7/65417_30cdde245ca734f3a637b1ad22419b90/5970575_a62b198cb6d4c8fd8a1097667 2010.01.04. 09:24:37

@Magyarnaba:
A Gorki List (Keserű Levél) a pelinkovácok népes családjába tartozik, egyfajta likőr. A kilencvenes évek háborúi alatt a Szabadka melletti Bajmokon metil-alkoholból hamisították nagyüzemi szinten, a címkéit, zárjegyeket meg a Szabadkán lévő, akkor még állami(!) nyomda készítette, három váltásban. Ment a biznisz, meg a rengő méreg. Amikor befuccsoltak néhány maffiaszagú gyilkossággal pontot is tettek az ügy végére. Pelinkovácot majd' minden utód-köztársaságban előállítanak. A zágrábi Badel cég csak úgy kotyvasztja, mint a szerb pozsareváci, vagy éppen az említett szabadkai Subotičanka. De ha rćm hallgattok honfiaim, akkor a dalmát Maraska végtermékétől bódultok. Egy népviseletes hölgy van rajta. A cimke, a dizájn, a kendős néni fél évszázada változatlan. Ahogy a nedű minősége is garantált.
A többi pancs.
A Gorki List pedig édesített pelinkovác. Nőknek való. Presszókávé mellé.

pancsi 2010.01.04. 09:31:51

A Russkaya és Moskovskaya vodkákon kívül (amik amúgy igen kiválóak és vernek minden Oroszországon kívül gyártott vodkát) anno kinn SZU-ban lehetett kapni egy olcsó, afféle piacos vodkát, amit Psenyicsnajanak hívtak. Nevéből eredően gondolom, búzából készült. Egyszerű zöld sörösüvegbe volt töltve és egy leszakítható aluszalagból volt rajta kupak. Viszont ízre remek, tiszta, mellékízektől mentes, jóivású kis nedű volt.

Magyarnaba 2010.01.04. 09:49:21

@Bácskai peregrinus:

Maraska is kéne, de nekem bejött a Gorki List. Először 2007-ben ittam. Gondolom, már csak nem hamisítják. Legalábbis ízléses üvege van, rajta, hogy huszonvalahány gyógynövényből készült, elég komoly promóciókkal is hirdetik és hát az ára sem kicsi. Olyan újra felfedezett nemzeti italnak tűnik.

Bácskai peregrinus · http://img6.indafoto.hu/3/7/65417_30cdde245ca734f3a637b1ad22419b90/5970575_a62b198cb6d4c8fd8a1097667 2010.01.04. 10:15:21

@Magyarnaba: Hát ha bejött, akkor maradjon. Gusztus kérdése.
Amúgy boros lennék, égetett szeszt, pláne ilyen huszongyógynövényes elhazudozottat csak ágyban, párnák közt, legvégső esetben. Ne legyen félreértés: az Unicum is legalább ekkora szélhámosság végterméke, csak nagyon fájin a reklámganyé-hegy, aminek szekere tolja mögötte a köztudatba. A Zwack-féle vilmoskörte pedig szemen sem szedett átverés, elég ha megfordítjuk az üveget és az apró betűs "gyümölcs ízű alkoholpárlat" pironkodó bevallását elolvassuk. Hát boltba ne is nagyon vizslassunk tisztességes piát. A házi az mindig házi marad. Persze, ott is fontos, hogy a pincészet, kifőzde gazdája régi osztálytárs vagy minimum távoli lyuksógor legyen...

Russell Coutts 2010.01.04. 10:47:06

@Bácskai peregrinus: Igen jó összeszedés :)
Mondjuk azért nekem a listából még hiányzik a Pelinkovac :) Pár sör-pelinkovac kombótól igen szép "mintát" raktunk Szabadka utcáira anno :DDD

Russell Coutts 2010.01.04. 10:50:38

@Bácskai peregrinus: Jajaja :) Maraska über! :) (Mondjuk Suboticankás cuccot azóta nem iszok, amióta az egyik ottani főnök ismerősöm nem mondta el, hogy miért, de igen erősen óva intett a fogyasztásától :DDD Állítólag a tecsógazdaságostól kevesebb bajom lehet :DDD)

Russell Coutts 2010.01.04. 10:52:39

@Bácskai peregrinus: Nézd meg a "Fütyülős barack"-ot... Régen mekkora szám volt! Ma meg már... Füstöl vissza a krumpli utóíz.

Bácskai peregrinus · http://img6.indafoto.hu/3/7/65417_30cdde245ca734f3a637b1ad22419b90/5970575_a62b198cb6d4c8fd8a1097667 2010.01.04. 12:57:27

Egy matematikus barátom, aki egyébként civilben sakknagymester, azt tartja, hogy a kajszipálinka tulajdon képen egyfajta kölnivíz, amit normális ember nem a gigájába, hanem a gallérja mellé önt. Ő a szilvára esküszik, még ha átható, büdös is a szaga, megtántorodik tőle a szondáztató rendőr is. Mifelénk nagyban dívik az almából főzőcskézés, ami megint csak emberfüggő eredményt produkál. Ha szarházi készíti, és spórol a cefrézendő gyümölcs minőségén, vagy ne adja a Teremtő, netán cukorral vadítja a masszát, akkor kész a katasztrófa, a guggolós pálinka. (Mindig azt hittem, hogy a nevét a hasmenéses ember guggoló pózából kapta, de nem. Akit egyszer ilyennel kínáltál, az a házad előtt, a léckerítés árnyékában guggolva oson el, hogy be ne hívják még egyre...)
Almából is lehet nagyon klassz cuccot készíteni. Személyes példám az eleddigi egyetlen esküvőm, amikor a sárga delicseszből készített tizenkét liter pálinka hajnali kettőre elfogyott, akkor a kajszibaracknak még több mint fele megvolt. De az a pálinka olajosan tapadt a pohárhoz, huszonegy és fél fokos volt, és ha megráztad "békaszömes" lett a fölszíne, vagyis percekig tartotta a láncát. Teszem hozzá, március idusán történt az aktus, igen zegernye időben, ezért volt jó móka a kedves vendégseregnek ennyi pálinkát inni.
Nem kéne kifelejteni a nagy kedvencet, a birsalma-pálinkát, amiből még a rossz is jó tud lenni.
De van lánycsöcsű almából erjesztett, meg hogy a stílusosan fejezzem: kutyatökű szilvából főzött is.
Bácska, Bácska, über alles!

I Empire · http://szlawirtus.blog.hu/ 2010.01.04. 15:04:08

@Bácskai peregrinus: A gugglolós pálinka nagy sztori:) elraktározom!

Jüzli 2010.01.04. 17:26:32

Maraska, Juliska, Borovicska... úgy látom kénytelen leszek folytatást írni, ha ez a téma ilyen népszerű! :D

Jüzli 2010.01.04. 17:29:02

@ilmarinen: A Mammut alján a piacnál van egy orosz bolt (az utca felől, nem a bevásárlóközpontban). Ott mindenféle finomságot lehet kapni (mint az orosz túrórudi), gondolom vodkával is el vannak látva!

Jüzli 2010.01.04. 18:02:30

@Nyeznajka: Jogos, de létezik forralt sör is. A lengyelek még isszák is. :D

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.01.05. 12:14:23

Mit kortyol a szlovák, ha igazán fázik?

Csakis Hriatô-t, "szalonnás" pálinkát

Kell hozzá:

fél liter pálinka (jó a vodka is)
15 – 20 dkg cukor
10 - 15 dkg szalonna, sőt zsírszalonna! :-)

A cukrot egy kis lábasban karamellizáljuk. Hozzáadjuk a vizet, felforraljuk, és addig forraljuk, amíg a karamellizált cukor teljesen fel nem oldódik benne. Ekkor hozzáöntjük a pálinkát. Felmelegítjük, de nem forrásig. Közben egy másik serpenyőben az apró kockákra vágott szalonnát megpirítjuk. Ha az ital elkészült, kimerjük bögrébe, azonnal hozzáadjuk a még forró pirított szalonnát, majd forrón elfogyasztjuk.

Senki sem ismeri?

Olyan jak-vajas teaszerű, csak az nem szláv, meg nem is alkoholos. :-)

I Empire · http://szlawirtus.blog.hu/ 2010.01.05. 14:00:50

@Jobb híján MDF-es: :) Meglesz! Ki fogom próbálni;) Na zdraví!

DjBowden 2010.01.10. 15:44:50

Ha nagyon kortyolni akartok akkor gyertek szerdán este Pomázra a Szerb Szilveszteri Bálba!!!!

___ˇˇ___
Ismét eltelt egy esztendő, tehát a pomázi Szerb Kisebbségi Önkormányzat ismét megszervezi a Szerb Szilveszteri Bált. A rendezvénynek a pomázi Művelődési Ház ad otthont január 13-án, szerdán este 8 órától. A mulatságon a budapesti „Selo”, a mohácsi „Kovács István” és a helyi „Mešelija“ zenekarok játszanak.
(lehet piát behozni) :D

Zajka · http://szlawirtus.blog.hu 2010.01.10. 15:59:41

@DjBowden: küldj valami reklámot (foto, ilyesmi), és kirakom oldalra!!!

DjBowden 2010.01.10. 21:49:12

@Nietoperz: ... :D csinálok egyet XD

Pilence 2010.07.17. 13:09:40

Kiegészítésként: A bolgároknál két "kötelező" alkohol van: Menta és Mastika.
A Mastika kicsit olyan görög "úzós":D íze van :D A Menta pedig menta :D
A kettőt összekeverve hívják oblak-nak, ami annyit jelent 'felhő/felhőcske'. Ha ezt iszod tényleg felhőcskéket látsz :D
Ha Bg-ba jártok ajánlom figyelmetekbe a két italt- de inkább külön- fogyasszátok! :)
süti beállítások módosítása