Csaknem fél éve, hogy Alekszandar Lukasenka újra megnyerte a nagy visszhangot keltő fehérorosz elnökválasztásokat. 2010. december 19-én, a választások napján több mint 20 ezer ember vonult Minszk utcáira, hogy a választási csalások ellen tüntessenek – mint később kiderült, sikertelenül. Lukasenka a végeredmények szerint 80%-kal nyert, s győzelme után most minden erejével azon van, hogy leszámoljon a maradék ellenzékkel is.

Az elnök elsőszámú „ellenségeit” a tavalyi választások ellenjelöltjeiben látja. Sorozatosan ítélik el a bíróságok az egykori ellenzék vezetőit: fél évvel a választások botrányos kimenetele után kevés olyan ellenzéki fehérorosz politikus van, akit ne állítottak volna bíróság elé. Akit eddig nem vontak felelősségre, az vagy elmenekült az országból, vagy visszavonult a politikától.

 

A 2010. december 19-ei tüntetések során több mint 800 embert tartóztattak le a minszki hatóságok

 

Lukasenka első áldozata Andrej Sannikau volt, akit a múlt héten 5 év börtönre ítéltek, a decemberi tüntetésekben való szervezkedéséért. Sannikaut még akkor elfogták a rendőrök és egy kiadós verés után a KGB börtönébe szállították. Azóta Sannikau újságíróként dolgozó feleségét is elítélték, ő két év börtönt kapott.

Azóta több tüntetőre is különböző ítéleteket szabtak ki, legtöbbször 3-4 év közötti szabadságvesztést. Köztük van többek között az a 23 éves egyetemista, aki 4 évet kapott egy Lukasenkáról készült fénykép elégetéséért.

Alekszandar Lukasenka
Oroszul Alekszandr Lukasenko, Fehéroroszország elnöke 1994 óta. A Szovjetunió felbomlását végleg megpecsételő szavazás során 1991-ben ő volt az egyetlen képviselő, aki az állam felbontása ellen szavazott. 1994-ben megnyeri az első fehérorosz elnökválasztást, hogy aztán visszatérjen a keményvonalas, kommunista rendszerhez. A nyugati politika a több mint 15 éve hatalmon lévő Lukasenkat tartja Európa utolsó diktátorának.


Az ellenzéki politikusok közül többen is megszöktek Fehéroroszországból, Ales Mihalevics például az előzetes letartóztatásból Oroszországon és Ukrajnán keresztül Csehországba menekült. Őrizetben van ugyanakkor a lengyel Gazeta Wyborcza minszki tudósítója is: Andrzej Poczobut a lengyel napilap kinti megfigyelője (volt?), őt is a decemberi tüntetések során fogták el. Poczobut több mint egy hónapja börtönben van, ítéletre várva, igaz, a hatóságok egyelőre nem közölték vele a pontos vádakat. A Gazeta Wyborcza petíciót indított minszki tudósítójuk „kimentésére”, melyet a varsói fehérorosz nagykövetséghez is eljuttattak.

Az USA és Nyugat-Európa Minszkkel való kapcsolata már évek óta megromlott, köszönhetően az elnök diktatórikus berendezkedésének. Az EU egyáltalán nem partner Fehéroroszországgal semmilyen szinten sem, bár igencsak elkelne a segítség a gazdasági válsággal küzdő országban. A kommunista elnöknek sikerült az orosz kapcsolatokat is tönkretennie, akik szintén megelégelték Lukasenka teljhatalmát, s nemrégiben megtagadták tőle a gazdasági segítséget. Csak idő kérdése, hogy a fehérorosz gazdaság mikor omlik össze, miközben az elnök a gazdasági problémák helyett az ellenzék teljes felszámolásán dolgozik. A legnagyobb vesztese a fehérorosz nép, amely sorra veszíti el az otthoni diktatúra ellen harcoló politikusait, illetve ezzel egy időben a külföldi támogatás lehetőségét is.

Szerző: Zajka  2011.05.17. 02:13 1 komment

Címkék: politika fehéroroszország minszk lukasenka

A bejegyzés trackback címe:

https://szlawirtus.blog.hu/api/trackback/id/tr442910070

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zsolt520 (Kovács Zsotza Zsolt) · http://zsotza.blogspot.com 2011.07.15. 19:23:04

Így,hogy az Orosz Föderációval is megromlott (nem először) a kapcsolata Lukasenkának,egyre inkább nyilvánvaló: lejárt a "Bátyka" ideje. Köszönöm a postot!
süti beállítások módosítása