Péntek reggelre virradva a nővérem elhagyta kis csapatunkat és hazavonatozott. Mi még maradtunk. Az előző napi kirándulás után könnyedebb programra vágytunk, így napközben a városban sétálgattunk. Este viszont, hogy ne menjen kárba az egész nap, csak mert mi lusta turisták voltunk, elmentünk egy mecsethez bosnyák ételeket vacsorázni. A mecsetet ugyan csak kívülről vizsgáltuk meg, így sem volt egy utolsó látvány. Előételnek sűrű levest, főételnek valami töltött paprika-szerűt kaptunk, végül desszertnek baklavát, én pedig személy szerint mézes sültalmát burkoltam be. Itókának - ha jó értettük - erjesztett kukorica élesztőből készült levet fogyasztottunk, ami meglepően finom és szomjoltó volt. Egy szóval tudnám jellemzeni bosnyák vacsoránkat: isteni. Persze, nem biztos, hogy ez itt a helyénvaló kifejezés...
Vacsora után sétáltunk egyet egy közeli parkban (Zágráb telis tele van parkokkal) és, amikor már kaptunk levegőt is és nem csak a hatalmasra tágult gyomrunkat éreztük, kipróbáltunk a park mellett elhelyezett tiniknek készített játszóteret. Bizony, bizony, nem csak a kisgyerekek érdemelnek sportos, vicces kikapcsolódást a szabadban, hanem a fiatalok is. Magasabb hinták, mászófal, hatalmas (elég nagy kihívást jelentő) mászóka... ecetera.
Másnap újratöltődve vágtunk neki az utolsó napnak, amibe még minél többet szerettünk volna belesűríteni. Délelőtt a Maksimir Parkot látogattuk meg (www.marsimir-park.hr). Ez egy hatalmas park a város déli részén (1794 óta) három tóval, hatalmas erdős résszel, viszhang pavilonnal, Kilátóval, Svájci házzal. A park egy kivágott tölgyerdő helyére épült. El sem hittem, hogy még mindig a horvát fővárosban vagyunk. És ez csak egy a híres zágrábi parkok közül. Magyar vonatkozásként megjegyzem: a zöld terület közepén magyar lovardareklámra bukkantunk, természetesen nem volt horvátra fordítva.
A park mellett található az állatkert és a stadion. Mi csak az utóbbit látogattuk meg, ekkor azonban már hangosan korgott a gyomrunk így gyorsan továbbálltunk. Davor egy kisvárosba vitt minket ebédelni (valahol Samoborhoz közel, 5 km-re a szlovén határtól), ahol ismét áldozhattunk a horvát gasztronómia oltárán. Az ebéd fénypontja a vajban sült békacomb volt! Igen, csirkeíze volt, nem, nem volt gusztustalan, csak kissé egzotikus.
Megint tele hassal és igencsak álomosan tértünk haza, de még lediktáltak a torkunkon egy kis horvát házi lecsót. Este még ismerkedtünk kicsit a horvát popzene rejtelmeivel, de sajnos korán elnyomott minket az álom. Másnap délelőtt könnyes búcsút vettünk Zágrábtól és hazarobogtunk Budapestre. Otthon egyből mérlegre álltunk és szembesültünk utazásunk hátulütőjével, a felszedett kilókkal.
Utazásunkat fényképeken is végigköveteted a http://indafoto.hu/Juzli/zagrab_2009_juliusaban oldalon.