Az 1960-as években járunk. Jan Dítě több mint 14 év után szabadul a börtön falai közül. Teljesen elszegényedett, egy - a háború miatt elnéptelenedett - kis faluban talál menedéket, ahol összeismerkedik egy idős professzorral és annak asszisztensnőjével. Dítě elmeséli kalandos élettörténetét, hogyan lett az utcai árusból abesszín császár által kitűntetett felszolgáló a történelem viharában.

 

 Bohumil Hrabal nagyszerű író, ezt eddig is tudtuk. Jirí Menzel nagyszerű rendező, ezt is tudtuk. A talán legnépszerűbb cseh író könyve alapján készített film Hrabal első (hagyományos műfaji értelemben vett) regénye volt. Az 1997-ben elhunyt író és Menzel sokat dolgoztak együtt (pl. Szigorúan ellenőrzött vonatok, Gyöngyök a mélyben), a rendező jól ismerte Hrabal gondolatvilágát, s így mesterien tudta megjeleníteni a könyv sorait a filmvásznon, anélkül, hogy hiányérzetet keltene bennünk a kimaradt részek, pillanatok okán.
 A film két szálon fut: az idős, börtönből frissen szabadult Dítě a film tulajdonképpeni narrátora, bemutatja egész életét, karrierjét, gyakorlatilag Csehszlovákia megalakulásától, a német megszálláson keresztül a szocialista időkig. Főszereplőnknek ezzel szemben teljesen mindegy, hogy éppen világháború dúl, vagy elfoglalják hazáját az idegen hadseregek: két életcélja van - mérhetetlenül gazdagnak lenni és minél több nőt megkapni. Ez utóbbiban már fiatal korában is jeleskedik, míg a meggazdagodás útja ennél sokkal rögösebb, de ő bármit megtesz a pénzért; pincérként mint táncos suhan egyik asztaltól a másikhoz, csak hogy a vendégeket a lehető leggyorsabban kiszolgálja és elkényeztesse. Kitartó munkája meg is hozza a gyümölcsét: hamarosan a híres prágai Párizs Hotelben találja magát felszolgálóként.


 

Dítě semmivel sem törődve próbál egyre feljebb és feljebb kerülni a láthatatlan ranglétrán. Számára mindegy, hogy éppen afrikai császárt, vagy náci tábornokot kell kiszolgálni, mindig a tökéletességre törekszik, bárki is legyen a vendége. Felfelé ívelő karrierje alapján ez lehet a jó pincér ismérve. De Dítě idővel rájön: a sok pénznél is van még több. Miközben főhősünket csak ez foglalkoztatja, a történelem több száz fokon izzik: világháború, német megszállás majd szovjet "felszabadítás". De Dítě mintha külön világban, a saját burkában élne, ezzel mit sem foglalkozik. Talán ez az ábrázolásmód adja a kor kissé groteszk, néha börleszk-szerű hangulatát, és a film megunhatatlan humorát.

 

 

 

Rendezte: Jirí Menzel
Írta: Bohumil Hrabal
           Jirí Menzel
Főszereplők: Ivan Barnev (a fiatal Dítě)
                               Oldrich Kaiser (idős Dítě)
                               Julia Jentsch (Líza)

Üdítő volt a filmben Szabó István rendező felbukkanása néhány pillanatra - gyakran szerepelnek egymás filmjeiben Menzellel

 

A film előzetese

Szerző: Zajka  2010.01.05. 07:00 3 komment

Címkék: film csehország fasizmus gasztronómia menzel hrabal csehszlovákia

A bejegyzés trackback címe:

https://szlawirtus.blog.hu/api/trackback/id/tr681644679

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

1sx 2010.01.05. 08:48:11

Ez tényleg nagyon nagy volt. :)

Biedronka 2010.01.14. 23:11:45

Egy nagyon jó könyv nagyon jó adaptációja:)

Zajka · http://szlawirtus.blog.hu 2010.01.14. 23:16:23

@Biedronka: Bizony :) Amúgy (szerencsére) a könyvesboltok mostanában elég szépen el vannak árasztva Hrabal műveivel :D
süti beállítások módosítása