18:43, Budapest, Keleti Pályaudvar. Innen indul a moszkvai ,,gyors˝ majd 40 órás útjára. Mi csak Kijevig utazunk, bár ez is több mint 1200 kilométer. A jegy elfogadható áron kapható, oda-vissza megússzuk 130 euróból (repülőjegyeket csak jócskán 200 € felett találunk). A vonat az Oroszországi Vasutak (
Российские железные дороги) vagonjaiból áll, a kalauz sem MÁV-os. Mogorván vizsgálja meg a menetjegyünket, majd felenged a vonatra. A folyosó szűkös, a kabin kisebb talán nem is lehetne 3 utas számára. Hálókocsiban utazunk, rögtön meg is kapjuk a tiszta ágyneműhuzatokat. A kabin ablakát nem lehet kinyitni, marad az ajtós szellőztetés. Kisvártatva megjelenik az orosz kalauz robosztus alakja az ajtóban, elveszi a jegyeinket, ezeket csak az utazás végén kapjuk vissza. Eseménytelenül telik az út, késő este érünk Záhonyra, megismerkedhetünk a barátságtalan határőrökkel Ukrajnából. Átnézik a kabinokat, a folyosót,még a mosdót is. 3-4 óra múlva indulhatunk csak tovább, ez nem a határőrök miatt van, Ukrajnában (és Oroszországban is) már más nyomtávon közlekednek a vonatok. Este nyolc után érkezünk meg a kijevi vasútállomásra, 25 óra utazás után.
Hullafáradtan, de boldogan szállunk le a vonatról, már várnak ránk.A Kijevi Pályaudvar szép és rendezett, kellemes a kora esti zsongás.A főbejáraton kilépve elém tárul az ukrán főváros. Különös érzés, szokni kell a cirill feliratot, de napok alatt rááll az ember. Furcsa, talán ez adja a keleti szláv országok érdekességét, különlegességét, hogy csupán attól, hogy máshogy írnak, mi már más kultúrának tekintjük, szinte nem is európaias (nem negatív értelemben).
A város már az első pillanatokban megfog, érzem a lüktetését, érzem,hogy él.A közlekedés borzalmas.A kijeviek (még a szegényebbek is) hatalmas autókkal járnak (Hummer, Cayen, stb...); képesek a lakásukat is eladni, csak hogy jobb (azaz nagyobb) autót vehessenek.
Szabályosan közlekedni nem tudnak, de nem is akarnak: mindenki előz mindenhonnan, szembe mennek az egyirányú utcában, szágulduznak a pirosnál - ennek ellenére nem idegesek, még csak nem is kiabálnak. A tömegközlekedést is kipróbáltuk, a metró lényegében teljesen ugyanolyan mint nálunk (ugyanaz az orosz gyártmány), a villamosok és buszok (marsrutka) viszont sokkal rosszabbak és jóval kisebbek is mint nálunk. A helyiek óva intettek minket az éjszakai járatok használatától, mi meg is fogadtuk a tanácsukat.
Másnap városnézésre indulunk, Kijevben az első (és talán legnépszerűbb) látványoság a Függetlenség Tér, a szoborral és innen indul a főváros legnagyobb sugárútja is, a Majdan. Különös, Kijevben sem itt, sem máshol nem találkozunk nézelődő-fényképezkedő turistákkal, de csodálkozó kínai csoportokkal sem. Megnézzük az Ukrán Nemzeti Operaházat is, majd sétálunk egyet a Hresatyikon: a pesti Andrássy úthoz lehetne méreteiben hasonlítani, hétvégenként pedig lezárják a forgalom számára, csak gyalog lehet közlekedni.
Este a jónevű Spotikach retro-étterembe térünk be, ,,szovjet idők ukrán konyhája˝ cégérrel hirdetik magukat.Jó a hangulat, már a bejáratnál vodkával fogadnak, vacsora közben pedig ukrán népviseletbe öltözött zenészek kényeztetnek a legszebb hazai nótákkal. Eseménygazdagon telt tehát az első néhány nap, de még mindig van időnk, hogy felfedezzük ezt a magával ragadó fővárost.