Arbeit macht frei. Ez a felirat fogadta az Auschwitzi haláltáborba érkező zsidókat, lengyeleket, szovjet katonákat, egyszóval mindazokat, akiket a náci hatalom haszontalannak vélt életben tartani. A tábor közel 65 éve bezárta kapuit az agresszió elől, ám az áldozatok lelke mégsem nyugodhat békében: a feliratot (azóta rendőrkézre került elkövetők) ellopták, majd összetörték.

 

 Először is: hogyan sikerült valakinek leszerelnie a több mint 3 méter hosszú, valószínűleg nem kislabda-súlyú feliratot a kapu tetejéről? Még ha éjszaka is volt, ez mindenképp a helyi biztonsági szolgálat szégyenére válik, mert lássuk be, felkészült rablóknak sem lehetett két perc leszedni a tábor jelképét. (ami sajnos tény: a láger bejárata be volt ugyan kamerázva, de a felvételt nem rögzítették, az csak élőben ment az interneten - ott is rossz minőségben).
 Azóta a lengyel rendőrség (meglepően) határozott és gyors intézkedéseinek köszönhetően 5 gyanúsítottat vettek őrizetbe, valamint a felirat is megkerült: igaz három darabra törve (a 3 szóra); az elkövetők állítása szerint ezt csak a praktikusabb szállítás miatt eszközölték. Az 5 lengyel férfit kikérdezték, majd hármukat a helyszínre vitték, hogy azok megmutassák, hogyan követték el a bűncselekményt (ergo beismerő vallomást tettek). Ha bűnösségük beigazolódik, akár 10 évet is kaphatnak.

 


                Darabokra törték a hírhedt mondatot


 

 "A munka szabaddá tesz" - ezzel hitegették  foglyaikat a náci őrök. Elhitették a rabokkal, hogy a jó munkáért cserébe visszanyerhetik a  szabadságukat, ezzel még inkább a könyörtelen munkába hajszolták őket. Az azóta elhíresült felirat ára szakértők szerint meghaladhatja az 1 millió eurót is a feketepiacon, ezért sokan inkább anyagi mint politikai indítékot vélnek felfedezni a garázdaság mögött. Sokak szerint viszont a megrongált mondat eszmei értéke ennél jóval nagyobb: a felirat a világháború szörnyűségeit szimbolizálja, mindazt, amit a hitleri Németország elkövetett. És egyben emlékeztető is a világ számára, hogy a tragikus események sose merüljenek feledésbe.



 

 

Brit gyűjtő - svéd neonácik?

 A Sunday Mirror szerint egy vagyonos brit neonáci lehetett a lopás megbízója. A férfi náci ereklyéket gyűjt, valószínűleg ezért próbálta megszerezni a Holokauszt egyik legismertebb szimbólumát. A felirat egy svéd szélső jobboldali csoporton keresztül jutott volna el a gyüjtőhöz, a brit megrendelő bármennyi pénzt megadott volna a hírhedt mondatért. A svédek egy pincében őrizték volna a feliratot, amit a brit férfi személyesen szándékozott átvenni. A lengyel rablók azonban beijedtek, és egy Gdańsk közeli erdőben elásták a darabokat, mielőtt hajóra szálltak volna. Andrzej Rokita, a nyomozás vezetője elmondta: "Valószínűleg parancsra lopták el, darabokra pedig csak a  könnyebb szállítás miatt törték".  Marvin Hier rabbi, a zsidó Simon Wiesenthal Központ alapítója szerint felfoghatatlan és példanélküli a Holokauszt szimbólumának ellopása. 
 Amennyiben a brit férfi és a svéd neonáci csoport az ügyletet nyélbe ütötték volna, a bevételből svéd náci szimpatizánsokat pénzeltek volna, akik terrorista cselekményekkel tervezték megzavarni az idei választásokat a skandináv országban.

 

 Az emlékhely január 27-én ünnepli a 65. évfordulóját annak, hogy a szovjet hadsereg felszabadította az Auschwitz-Birkenau-i tábort. 1940 és 1945 között a náci katonák körülbelül 1,1 millió embert öltek meg az auschwitzi haláltáborokban: főként zsidókat, lengyeleket, szovjeteket, cigányokat, válogatás nélkül. Az Arbeit macht frei  felirat az utolsó reményt adta a halálukba küldött embereknek. Jelentősége a XX. század egyik legfontosabb üzenete. Az a rabló, aki ezt az üzenetet semmibe veszi, az ott nyugvó halálra kínzott emberek szentségét töri meg.

Szerző: Zajka  2010.01.04. 07:00 98 komment

Címkék: politika fasizmus lengyelország auschwitz krakkó

A bejegyzés trackback címe:

https://szlawirtus.blog.hu/api/trackback/id/tr131643623

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bácskai peregrinus · http://img6.indafoto.hu/3/7/65417_30cdde245ca734f3a637b1ad22419b90/5970575_a62b198cb6d4c8fd8a1097667 2010.01.04. 13:59:55

@I Empire:

Már megint a vérengzésről:

Lopkodják a haláltábor bejárata fölötti kiírást?
A kegyhelyek fönntartására egyre kevesebb pénz jut? Be kéne kamerázni őket?
A vajdasági magyarság és németség tömegsírjait a mai napig koszorúzni se hagyják, nem hogy megjelölni.
Olvasom ám, kicsit odébb, de még ezen a portálon, hogy újfent lángol a polémia, hogy akkor most pontosan mennyi ártatlan apát-fiút, kishivatalnokot, vendéglőst, nagygazdát meg papot gyilkolásztak meg '44 őszén a nem csak diadaltól ittas, magukat partizánnak valló szerb szabadcsapatok.
Tán le kéne szögeznünk, nagy rezsdásodó százas ékekkel, rejtőiesen tiszta vizet öntve a nyílt kártyákba, hogy a vérfürdő kitervelői és végrehajtói nem a karsztos hegyekből lecsuszingáló torzonborz bocskoros figurák voltak, hanem - és ez az iszonyat bája - a megygilkolt magyar emberek szerb ajkú szomszédai, utcabelijei, egykori ivócimboráik avagy haragosaik. Ahol lakom, még a hatvanas-hetvenes években is újjal mutogatták a főutcán vasárnap délutánonként sétálgató nyugdíjas hóhérokat...
Mélázni azon, hogy vajh' arányos válaszlépés volt-é eme galád tett, a '41-es újvidéki razziára, illetőleg a súly elvetésének esete forog-e fönn - nos ez bizony nekem hipokrita okoskodás. A bevonuló magyar csapatokat majdnem minden településen érték atrocitások, nálunk például (nagyanyám elmondása szerint) egy padlásról ásót dobtak közéjük. A bátor, vagy egyszerűen csak szegény hülye szerbet persze nem dicsérték meg érte, megrázták fölötte a pofonfát, de megmaradt, nem lett belőle márványba álmodott néphős egy gazos közterecske magányában.
Azt sem árt tudni, hogy a magukat partizánnak aposztrofáló kommunista(?) bandák, szeretett(?) Titó atyánkkal az élen kábé akkora legitimitással bírtak, mint mostanság Aszlan Maszhadov és kései tanítványi, valahol az ingusföldi bércek között. Nem vagyok katonai ügyész és a hadijogról is csak annyit tudok, hogy általában az erősebb kutya szok' izélni, de az tótumfaktum, hogy az irreguláris, egyengúnya, azonosítók és nemzetközi elismertség híján, puszta golyószóróba és aknavetőbe öltözködött siserehadat szimplán leterroristázzák. A Wermacht szerint is "partisanen-banditen". (Ennyit bármelyik vadkeleti júgó háborús filmből le lehet szűrni.) Ergo, kilövési engedéllyel lehetett őket irtani, amit becsülettel meg is tett a magyar hadvezetés, amikor is - nagyon helyesen - határvadász alakulatokkal fölszámolták a Sajkás-vidéki ellenálló gócokat. Háborúban pusztítani köll az ellent, mert ott vissza is lőnek. Ez egy ilyen férfias - és meglehetősen ostoba játék, viszonylag érthető szabályokkal. Az már magától értetődik, hogy ugyane környék magyar lakosságát a revans idején de facto kiírtották, táborokba zárták vagy 'jobbik esetben' örökre elűzték. Matuska Mártont, vagy Forró Lajost tessenek olvasni, mindketten az életükből néhány évtizedet már rááldoztak a kutatásokra, dokumentumköteteik elszakítanák egy silányabb minőségű bevásárlószatyor fülét is. Ám ha valaki netán ínyenc, kéjelegni akar mások megesett borzalmain, szereti az oral hystory setétben vacogtató mocskát az húzza össze a függönyét, vegye fel a szögecselt latex herevédőjét és olvassa el Teleki Júlia - egykori lágerlakó, ma emberjogi harcos - dokumentumregényét, Keresem az apám sírját címmel. A túlélők vallomásaiból megtudhatja milyen mély a pokol bugyra, meg az emberi aljasság.
A belgrádi elit Londonban hörpölte a teát, meg a sljivovicát, kanalazták a kajmakot és várták a móka végét, hogy végre eldöntessék: A német vagy az angol lesz a kötelező idegen nyelv a nisi, kragujeváci, vranjei kisdiákok számára. Az orosz volt a "c" variáns. És bejött.
Szerjózsáék segedelmével végigdúlatott a Délvidék, a bánáti németeket valahonnét ismerős módszerrel bevagonírozták, a földtúró jámbor bácskai magyarokat pedig kicsit kipusztították. Csak a 600 lelket számláló tisza-parti Adorján falucskában 80 embert lőttek vagy vertek agyon.
Martonoson, a '70-es években épített folyóparti töltés vonalát áldott emlékű Vlajkó bácsi, a falu szerb vezetője megmásítatta, egy helyen kanyart ikatattak be kérésére, minden földrajzi vagy vízrajzi indok nélkül. Mint utóbb kiderült, a szerb városatya(!) tudta, hogy azon a ponton martonosi magyarok tömegsírja van és ezért szándékosan eltereltette a gátat, nehogy több méternyi földet dózeroljonak rájuk. Pedig a titói rendszert szolgálta, a fejével játszott, de ember maradt.
És most, ami pedig fáj.
Idáig egy anyaországi politikusnak sem volt még ándungja fejet hajtani az ártatlan áldozatok hantjainál. Mert ezeknek a szerencsétleneknek nemhogy végtisztesség, de fejfa sem adatott. A dögtelepeken, folyómenti bozótosban elföldelt vérink emlékének állított kopjafákat, feszületeket 2009-ben csakúgy, mint annak előtte, ismeretlen kezek - kidöntik, fölgyújtják. Teszik mindezt valahol Európában, hat és fél évtizednyi rossz lelkiismerettel, gyáván, halotti porában is gyalázva negyvenezernyi ártatlan magyar embert. A szerb történetírás, mint macska a piszkát takargatja, a mai napig elhazudja a történteket.
Ha Magyarországon lenne nemzetpolitika (ahogy most már nincs), akkor lenne esély arra, hogy hatvan-hetven év után végre meggyászolhassuk öregapáinkat, soha nem ismert nagybácsijainkat, a fakuló fotókon féltve őrzött eleinket. De amíg ez a garnitúra osztja a malasztot, addig mi- vajdasági, bácskai, határon túli magyarok csak ennenmagunkra számíthatunk.
És mélázunk tovább azon, hogy a háborús áldozatok között van akinek kijár a kegyelet és van olyan, akinek ez nem dukál.
Na ez a döbbenet, tisztelt «empire»!

I Empire · http://szlawirtus.blog.hu/ 2010.01.04. 14:24:03

@Bácskai peregrinus: Valami rosszat mondtam kedves <<Bácskai peregrinus>>??

Bácskai peregrinus · http://img6.indafoto.hu/3/7/65417_30cdde245ca734f3a637b1ad22419b90/5970575_a62b198cb6d4c8fd8a1097667 2010.01.04. 15:06:06

@I Empire:
Nem mondott rosszat, dehogy. Csak azt az álszent megközelítést nehezményezem, amit a fönti cikkből leszűrök.
Az egyik koncentrációs tábor szent tehén, a másiknak a helyére pedig a mai napig döglött disznókat lehet hordani.
Pedig itt is és ott is ártatlan emberek vére folyt. Piros.

Zajka · http://szlawirtus.blog.hu 2010.01.04. 15:51:18

@Bácskai peregrinus: hát nem éppen a lényeged ragadtad meg a cikkben. hogy hol van meg hol nincs koncentrációs tábor, vagy méltó emlékhely... szerintem ez a cikk nem erről szól.

Bandibacsi34 2010.01.05. 04:51:52

NA nem tudom mit kell ezen annyit majrezni. Elloptak penzert aztan megkerult.

Masik: ja at kellene irni a filmeket is, mert pl. Franciaorszagban ha "ellenalllot" lattak a nemetek azt kialtottak, hogy "Actung, terroristen".
Persze hogy ki a terrorista es ki ellenallo az nezopont kerdese.

sandorn (törölt) 2010.01.05. 05:16:56

Én se izgulnék ezen. Pénzért elloptak valamit. Történik ilyen párszor.

Tom Bobb · http://tombobb.blog.hu 2010.01.05. 05:54:04

Töprengünk.

Ellopták a rendesen, németes precizitással odahegesztetett, eléggé masszív feliratot. Úgy lopták el, hogy már helyszínen daraboltak, mert azt te sem gondolod, ugye, hogy a 45 kilóval ott hülyéskednek fönn a falétrák tetején vagy négyen, és egy meg alulról magyaráz?
Tehát feldarabolták, leadogatták egymásnak, kocsira rakták, eltűntek.

Tovább megyünk.

65 éve zárták be a tábort.

Még tovább megyünk.

Lassan felnő egy újnál is újabb generáció, akiknek kötelességünk elmondani, hogy mi történt a mesekönyvekben, és ehhez ürügy kellett, mert az a konok fejű szülő újabban áskálódik, ha iskolakirándulás készül Lengyelhonba, táborozni.

Még egy lépés! Gondolat.

Másnapra már az eredeti felirat hű mása állt a kapu fölött, szintén vasból, pontosan úgy kinézve, mint az, amit 1941-ben (vagy mikor) csináltatott a hülye Fritz a rabokkal. Nem műanyagból volt, fröccsöntve, nem is fából: az eredetivel megegyező nagyságú és súlyú vasfeliratról beszélünk!

Most rakjuk össze a mozaikokat, és töprengjünk!
Nem mondtam, nem állítottam én semmi rosszat, mindössze erre kérlek, hogy gondolkozz kicsit! Valóban ez történt? Valóban így történt? És már azt is tudjuk, mi lett volna a "műtárgyért" kapott pénz sorsa?
Hm...

2010.01.05. 06:06:07

Nem kritizálni akarok, de mit jelent az hogy "lehegeszteni"?

biohouse 2010.01.05. 06:38:46

@jános515: A harmadik kép alapján: lecsavarozni.

Szűcslaci 2010.01.05. 07:06:53

Lehegesztették.......ja, genau. Ha ragasztva lett volna, akkor meg leragasztották? Nálunk a színes ( meg nem színes) fém tolvajok miért nem kapnak 10 év sittet? Más: számomra a II. világháború szörnyűségeit kizárólag a hebroni vonal tartja életben. Minden háború szörnyű - nem hiányzik egy sem. Kár vitatkozni 6 millió vagy 2 millió áldozatot követelt-e a holokauszt - 20 ezer ember élete is borzasztóan sok - de lokálisan 2 élet is tragédia. De beszéljünk a kiirtott örményekről, kurdokról, magyarokról, ukránokról, oroszokról - hovatovább négerekről, indiánokról is ugyanilyen vehemenciával, büntessük tagadását legalább ily szigorúan. Vagy csak apelláljunk az emberek lelkiismeretére, de ne tegyük kötelezővé a lelkiismeret furdalást a 4. generáció számára a háború befejezésétől számítva. A legutolsó zsidókat irtó nemzet az Egyesült Királyság volt - ők lőtték szét a bevándorló-hajókat Palesztina partjainál - a háború után.

Assamoa 2010.01.05. 07:24:48

Bezzeg akkor nem "döbbentetek" le amikor Turul szobrokat bontottak.
Arra volt csak jó megint az egész, hogy a kollektív bűntudatot és a képmutatást gyakoroljuk.

Már csak azt nem értem, hogy ha a holokamu "6 millió" áldozatot követelt és ekkora a "felhajtás" körülötte, akkor a kommunizmust miért nem armageddon kategóriába soroljuk?!

CJKrisz 2010.01.05. 07:45:16

A "lehegeszt" kifejezés itt most olyan, mint a "szétragaszt"? Mert hogy nem fedi a "levág" kifejezést, az biztos. :)

Bácskai peregrinus · http://img6.indafoto.hu/3/7/65417_30cdde245ca734f3a637b1ad22419b90/5970575_a62b198cb6d4c8fd8a1097667 2010.01.05. 07:55:14

Nem kenyerem a rasszizmus, lévén - egyesek szerint - magam is csak megtűrt kisebbségként éles fogaimmal csüngök a szent államalkotó nemzet emlőin, ezért faji ideológiától mentesen próbálom megközelíteni a auschwitzi föliratokat lopkodó megélhetési bűnözők szándékát.
Pénzt kaptak volna érte, passz. Pénzért egyesek a lányukat is az út mellé állítják. Ilyen a világ.

Szűcslaci 2010.01.05. 07:06:53 gondolatmenetének fonalát tovább gombolyítva: nagyon tanulságos volt végignézni Ellie Wiesel magyarországi hakniját és hallgatni a halhatatlant(nem helyesírási hiba!), ahogy egyenest belenyilatkozza a kamerába, bele a képembe, hogy egyesek szenvedése egy fokkal különb kategória, mint mások szenvedése. És itt érkezünk el ahhoz a ponthoz, amikor még a filoszemita átlag polgár is némi hezitálás után elküldi a bánatba ezt a kócosan őszülő díjnyertes író embert.
Aki nem tud egyenlőségjelet tenni mártír meg mártír közé, annak sötét a lelke, mint a néger mosónőnek a valaga, és a szava se ér többet az említett altestből időnként előpöfögő bélgázoktól.
És csínján kéne bánni az antiszemitizmus csodafegyverével is, mert a sok oktalan előrángatástól amortizálódik, csődöt mond, vagyis egyszerűen hiteltelenné válik.

yafet 2010.01.05. 08:05:48

Ha a Síratófalat lopták volna el abból sem csináltak volna a zsidók ilyen nagy hűhót, mint ennek a német iparművészet méltán hires darábjáért....

Zahal 2010.01.05. 08:12:50

@yafet: nem csak a zsidók ügye, hanem emberiségi kérdés, és európai tragédia. kivéve téged.

seahawk 2010.01.05. 08:13:49

Ellopták,megkerült,kiderült,lebuktak.
De! Vágáshoz láng vagy flex,illesztéshez hegesztés,forrasztás.
De! Nem kellene már alábbhagyni a szegény kiválasztott nép sajnálatával? Nézzünk számokat mert ezzel szeretünk példálozni. 6millió,ami nem volt annyi de legyen. "Sztálin apánk" csak a sajátjaiból 20milliót ölt meg. A japcsik is kb.ennyi kinait,amire rájön még némi amcsi,brit,ausztál,stb./ a kinaiaknak mág ma is feláll a szőr a hátukon mindentől ami felkelő napra hasonlít/ Minden könnycsepp nélkül meguszták. Pár főkópét kivégeztek,és ennyi. Se hajkurászó szervezet se világ méretű szemöldök ráncolás.Pedig a szerepeket tekintve Hitler és Hirohito között semmi különbség sem volt.
A lényeg:ne helyezzük a szörnyűségeket egymás elé faji alapon.

tom sailor 2010.01.05. 08:14:19

Ja, lehegeszt. :DD
B+, annak idején írták is, hogy csavarozva volt, ha nem ismernéd fel a furatokat.
Valamint nem darabokra törték, mert jól látható a vágási felület.

Az egyéb (feledésbe merülő) népirtásokkal is kellene foglalkozni.
Beszéljünk az örményektől, az indiánokról és a hazátlanná tett palesztínokról.

uto_pista · http://www.depechemode.com/ 2010.01.05. 08:20:40

A blogbejegyzés utolsó bekezdésében a "a szovjet hadsereg felszabadította" illetve a "a náci katonák" szóösszetételekkel kicsit, de csak kicsit vitatkoznék.

A német hadsereg katonái nem mind (sőt!) voltak nácik. Ők nem tévesztendők össze az SS-VT tagjaival, ugyanis az auschwitzi tábort az SS-VT tagjai őrizték, tehát náci katonákat említeni szerintem pontatlanság.
A szovjet hadsereg felszabadítását nem is kommentelném, önmagáért beszél a bájos vicc.

harcsabajuszos 2010.01.05. 08:27:33

A ti problémátok a vaslopás, oldjátok meg csendben. Vagy ez a teátrális színjáték ennek a kultúrának is része?
Amíg becsületes nagyapám és a magyar százezrek sírja jelöletlen hely a Gulágon, leszarom a problémátok.

yafet 2010.01.05. 08:29:53

@Zahal: Igazad van, kivéve engem.
Ebben a fene nagy liberalizmusban, individulizmusban, az egyén önállósága, szabadsága azt is jelentheti, hogy ne éreztessenek velem bűntudatot, olyasmiért amiért semmi felelősségem nincs.

Gondolom az izraeli bankokban fejre kulcsolt kézzel rohangálnak, ha megtudják, hogy a kis gój yafetnek épp bedőlt a lakáshitele, vagy elveszítette az állását stb.

Úgyhogy 1 ide, 1 oda.

Közöd?? (törölt) 2010.01.05. 08:34:42

@Oreg: a magyar százezrek éppenhogy nem a Gulágon, hanem Auswitzban végezték

CernaGeza 2010.01.05. 08:37:53

nem tudom írták-e előttem, de tudomásom szerint pár csavar (tán 2) fogta fel a feliratot. Nagy tehetség nem kellett a "lehegesztéshez"

Dr.Traktor 2010.01.05. 08:39:05

a szerző ismeri-e vajh az összetörni szó jelentését?

amúgy nem lesz már elég ausvicból meg a nácikból?
hány generációnak kell még mesterséges szégyent éreznie azért mert mondjuk gonosz emberek gonosz dolgokat műveltek egy másik országban?

a húrom tele van már, hogy nincs hónap holokauszmegemlékezés, holokauszt könyv ünnepélyes dedikálása vagy újabb nácis film megjelenése nélkül!

SEMMI KÖZÜNK NEM VOLT HOZZÁ, KÖSZI.

Nick Leeson 2010.01.05. 08:39:49

@Bácskai peregrinus: Teljesen jogos, hogy a világnak emlékeznie kell erre a sok borzalomra. A végtisztesség is jár mindenkinek. A jövő nemzedékeinek meg úgy kell élnie, hogy ezek a dolgok ne ismétlődhessenek meg.

Ennek ellenére képtelenség minden egyes "ártatlan ember vére folyt" helyre emlékhelyet állítani. Törekedni lehet rá. De fizikailag is képtelenség megoldani 100%-osan.

tom sailor 2010.01.05. 08:40:37

@CernaGeza: A képen is látszik, hogy oldalanként kettő, azaz összesen négy csavar tatotta. Két villáskulcs meg esetleg egy flakon csavarlazító kellett a leszereléshez.

borigabi 2010.01.05. 08:41:01

@tmarkee: Épp két hete jártam végig a két tábort. Ha végignézed, talán te is meg fogod érteni, hogy ők valóban felszabadításként élték meg a szovjet csapatok érkezését.

tom sailor 2010.01.05. 08:41:35

@Közöd??: Is. Sokakat vittek mindkét helyre, de emlékezni csak az egyikre szabad.

Bloberf 2010.01.05. 08:42:02

A lengyelek a történelmük folyamán maguk is rendeztek kisebb-nagyobb "zsidószüréseket" Ök sem szentek.
Igaza lenne Bácskainak de néha bizonyos helyeken, bizonyos idöpontokban a hivatalos emlékezés csak az ellentétek felszitását szolgálja. Erre példát találhatunk több országban, hogy egy bizonyos társadalmi, gazdasági változásnak kell végbemennie ahoz, hogy az ott élök megértéssel tudjanak együttélni. Amig ezek a nacionalista hülyék hataloméhségböl kihasználják a szerencsétlen tudatlanok csordaszellemét addig egy szép és nemes gesztus is fájdalmasan visszaüthet. Eljön az idö amikor majd ott állhat majd az emlékmü mivel a világ fejlödik.

tom sailor 2010.01.05. 08:42:58

@borigabi: Ők igen, de itt megszállók voltak.

Idet 2010.01.05. 08:44:44

@tom sailor: Ja. A sajnálatos örmény események idején még nem létezett a média, a hírek távírón meg hajón közlekedtek, és az újtörök hatóságok nem cicóztak volna az újságírókkal annyit, mint manapság, ha esetleg ott alkalmatlankodtak volna.

Ha valaki el akarná olvasni: Franz Werfel A Musza Dagh negyven napja c. regényében örökítette meg a dolgot.

uto_pista · http://www.depechemode.com/ 2010.01.05. 08:47:11

@borigabi: a felszabadítás helyett a megszállás szó szerintem helytállóbb lett volna. Legalább ilyen megrendítőnek tartom a Katynban történteket.

Kerti Fóka 2010.01.05. 08:47:40

Pár ember itt furcsákat ír... Auschwitz azért fontos hely, mert - bár nem egy háborúban sokkal többen haltak meg - itt az emberek kivégzésére koncentráltak kizárólagosan. Míg egy háborúban ahol vannak áldozatok a lakosság soraiból, de a mezei parasztot nem lőtték le minden áron, addig ebben a koncentrációs táborban válogatás nélkül öltek meg mindenkit. Ezért fontos látni a helyet, hogy az ember érezze valamennyire,hogy saját maga az emberi lény milyen beteg dolgokra képes a saját fajának kiírtása végett. Személy szerint, hogy ott pont zsidókat nyírtak ki... számomra nem lényeges.
A népeken túllépve az az emberi beteg elme brutalitásának emlékműve. Egyébként rengeteg nem zsidó lengyelt is megöltek ott - jópár tízezret,ha nem százezret -. Mielőtt valaki meg a mellét verné hogy a felirat jó német minőség, nos annak elárulom hogy az egész auschwitz-ot - mivel a legelején még nem haláltáborként futott, hanem csak munkatáborként - lengyelek építették. Sőt, nem is munkaszolgálatosként, hanem rendes állami megbízással amiért fizetést is kaptak...

harcsabajuszos 2010.01.05. 08:49:58

Közöd?
Az én magyarjaim nem ott. Ők dolgoztak a földeken vagy épp a gettót védték Pesten, ha nem épp vidéken nézték, ahogy a rabbik ajánlásával és az elöljáróitok segítségével a Sztójay félék bevagonírozták a testvéreitek.
Az én 1945 utáni 300.000 magyar halottamért senki nem ejtett szót.
Ők itt nyugszanak.
www.gulag.hu/baldaev/page15.htm

tom sailor 2010.01.05. 08:53:13

@Idet: Törökországban ma is tabutéma, másokat meg nem érdekel. :(

Idet 2010.01.05. 08:53:54

@tmarkee: Úgy van. A német hadsereg pontosan olyan reguláris hadsereg volt, mint a Vörös Hadsereg, vagy mint a 2. Magyar Hadsereg, vagy bármely más hadsereg a világon. A Waffen-SS, az már más. A katona a hadseregben teljesíti elöljárói parancsát, vagy háborús időben meghal, békeidőben hadbíróság elé állítják. Érdekes lenne az olyan hadsereg, amelyben parancsteljesítés előtt összeülne a Mannschaft egy kis munkamegbeszélésre, hogy akkor most csináljuk, vagy ne? Így csináljuk? Ne így csináljuk? Szavazzunk, bajtársak!

Félreértés ne essék, semmilyen fegyveres testületnek nem vagyok/voltam tagja!

baliquez 2010.01.05. 08:55:58

Le volt zsírozva, az sem véletlen hogy pont akkor amikor. Majd biztos Karácsonykor nem kell holocikkeket olvasni a mainstream médiában worldwide, aszittük ugye. Nehogymá' bármi fontosabb legyen akár kis időre is mint az hogy őket bántották és ezért mindenki fizessen.

Muad\\\'Dib 2010.01.05. 08:58:50

Hát igen a zsidók fájdalma az valami egész különleges dolog. Azt becsülni kell, egy ostoba lopásból világraszóló hisztit kell gyártani. A többi halott, akiknek nemhogy emlékhely nem jutott, de patkány gyilkosaik (lásd:index.hu/belfold/2010/01/04/rossz_parancs_ismerte_el_a_verbiro_teljesitmenyet/) vidáman tengetik életüket, és majdnem kitüntetést kapnak, le vannak szarva. A kommunizmus áldozatai, un blokk le vannak szarva. Az örmény népirtást bűn holokausztnak nevezni, mert hogy jön egy örmény ahhoz, hogy a kiválasztott nép szenvedéséhez mérje magát?

Ja, itt van nektek plusz egy idézet, hogy tovább picsoghassatok a náczi végveszélyről:
„Akár simogatják, akár verik a zsidót, mindig ordít. Hangosan jajveszékelve, üvöltve. Nem ismer skálát az ordításban; ordítását nem hozza viszonyba fájdalma nagyságával, hanem mindig egyforma magasságban, pimaszkodva ordít és üvölt.” by Szálasi Ferenc

Idet 2010.01.05. 09:02:46

Ja igen. Én csak egy műszaki antitalentum házinyúl vagyok, de:
1. Szerintem lángvágóval szedték le/szét
2. Tapasztalataim szerint (kisfiammal órákig voltam köteles ácsorogni a Szabadság híd egy régebbi felújításánál)ez a művelet jelentős hang- és fényhatásokkal jár.
3. Éjszaka volt, amikor is a hangok és a a fények a viszonylagos csendben/sötétben még jobban észlelhetők, mint nappal.
4. Esetleg mégis nem hallott senki semmit??? Pont annyit, mint amikor a mi "kegyeletsértőink" lopják el a fél vasutat fényes nappal.

tompus 2010.01.05. 09:05:42

Mit kell ezen a témán ennyit pörögni? Az idióta zsidók fújják fel ezt ennyire.
A posztoló is teljesen idióta.
"Jelentősége a XX. század egyik legfontosabb üzenete."
Lószart. Vannak ennél fontosabb dolgok is.
Valóban szörnyű, amit a koncentrációs táborokban elkövettek, de ahogy más kommentelő is megjegyezte minden háború, gyilkosság szörnyű és tragédia. Nincs nagyobb vagy kisebb tragédia.

Lesből Támadó Szárítókötél 2010.01.05. 09:08:43

1. Az miért van, hogy amint valahol szóba kerül Auschwitz és/vagy a holokauszt, mint tetemre a keselyűk, úgy burjánzanak pár perc alatt mindenfelé a különböző egyéb népirtások iránt érdeklődők?

2. Az miért van, hogy ha láthatólag ekkora az érdeklődés az egyéb népirtások története iránt, akkor miért nem jelennek tömegével könyvek, születnek weblapok, amelyek ezen hatalmas igényeket kiszolgálnák?

3. Naiv vagyok-e, amikor azt hiszem, hogy az 1. pontban említett, a semmiből előbukkanó emberek népirtás iránti érdeklődését komolynak gondolom ahelyett, hogy szimpla zajnak tartanám, ami az általuk nem kedvelt téma elkenését szolgálja?

Lesből Támadó Szárítókötél 2010.01.05. 09:10:17

@tom sailor:

Mármint az egyik megszálló elkergette a másik megszállót?

tom sailor 2010.01.05. 09:11:11

@Idet: Ha már hülye vagy a témához, akkor kussolj. Legalább olvasd el a kommenteket.
A képen is látható módon négy csavar tartotta és az szépen, csendben két villáskulccsal lehet kicsavarni.

I Empire · http://szlawirtus.blog.hu/ 2010.01.05. 09:12:19

Azt hiszem itt páran tévútra kalandoztak a poszt üzenetét olvasván.
Ez épp aktualitás volt, gondolom, ezért született a cikk.
Ha tudom is én, Katynban történik ugyanez, vagy máshol, akkor arról lett volna poszt, független attól, hogy kik, miért estek áldozatul.

soproni1 2010.01.05. 09:12:57

"Az én 1945 utáni 300.000 magyar halottamért senki nem ejtett szót.
Ők itt nyugszanak."

De nagy a család....

A zsidókat és háború utáni deportáltakat is többnyire mi magyarok segítettük külföldre. Rendes nép vagyunk.

Azért a vajdaságban is csináltunk némi vérengzést, mielőtt ők lőttek. Bár erre Demeter Ervin azt mondta, hogy mi csak 2000 embert végeztünk ki, ők meg legalább húszezret.

Bácskai peregrinus · http://img6.indafoto.hu/3/7/65417_30cdde245ca734f3a637b1ad22419b90/5970575_a62b198cb6d4c8fd8a1097667 2010.01.05. 09:13:30

@Bloberf:

..."Igaza lenne Bácskainak de néha bizonyos helyeken, bizonyos idöpontokban a hivatalos emlékezés csak az ellentétek felszitását szolgálja."...

Hát ettől szomorúbb marhaságot az idei évben még nem olvastam, pedig már ötödike van és szakmámból kifolyólag fél napokat köll vizslatom a világhálót, meg a sajtót.
Az álszentség fölkent tolerancia-bajnokainak torz szemüvegén körösztül bámulja a világot tisztelt Bloberf!
- Melyik mártír emléke szítja az ellentétet? A rossz lelkiismeretre gondolt, esetleg? Mert akkor szimpla fogalomzavar.
Szrebrenica igen, a csúrogi, kátymezei haláltábor Bácskában nem? Hideg napok Cseres Tibortól jöhet, de a Keresem az apám sírját zúzdába való, amiért rólunk szól?
Csetnikparádé évente Ravna Gorán, a fűrésszel emberfejeket vágók éltetésére, de a kéttucatnyi galambősz vajdasági magyar honvéd találkozóját fasiszta orgiának állítja a sajtó?
Többet se írok.
Vannak még emberek, akiknek fölösleges.
Pedig tudnak még magyarul írni is.

Idet 2010.01.05. 09:14:16

@Muad\\\'Dib: Muad'Dib? Kit szabadítasz fel?
Szálasit inkább ne keverjük ide. A paranoiás Hitler kis magyar másolata nem idézésre méltó irodalmár.
Vegyünk már vissza azért, és szemléljük a történelmet kissé objektívebben. Aki elmebeteg, az elmebeteg, aki gyilkos az gyilkos, bármely nemzetből jöjjön is. Szálasi egyébként - a sors fintoraként -örmény származású volt, eredeti neve Szalosján. Szóval, kompenzált is ekkicsikét.

Afi 2010.01.05. 09:14:47

Sziasztok!

Valaki írta az SS-VT. És igaza van mivel maga az SS 43ig felügyelt majd a fronta vezényleték őket. De sokan megfeledkeznek a kápókról is. A VT sokkal kegyetlenebb voltak mint az SS és a zsidók visszasírták őket. Van pár jó könyv erről a témáról zsidók vissza emlékezéseiből. Érdemes elolvasni. Más én makettezem és jó pár olyan gépet építek amin rajta van a horogkereszt, vöröcsillag tank repülő egyaránt. És kaptam olyan megjegyzéseket hogy neonáci vagy komcsi vagyok. Az akkori szovjeteketet sem kell félteni ők kicsit modosították a "szlogent" a munka nemesít.

tom sailor 2010.01.05. 09:15:11

@Lesből Támadó Szárítókötél:
Azért, mert csípi a szeme, ez a kizárólagosság. Sok népirtás volt, mégis ez az egy folyik a vízcsapból is.

Muad\\\'Dib 2010.01.05. 09:15:24

@Lesből Támadó Szárítókötél:
"2. Az miért van, hogy ha láthatólag ekkora az érdeklődés az egyéb népirtások története iránt, akkor miért nem jelennek tömegével könyvek, születnek weblapok, amelyek ezen hatalmas igényeket kiszolgálnák?"

Hát ez érdekel minket is. Miért is van? Gondolom a te nézeted szerint azért, mert az nem érdekel annyi embert. Tehát szerinted vannak fontosabb és kevésbé fontos kivégzett civilek. Jó tudni, mert így kiderül ki is a szélsőséges...

soproni1 2010.01.05. 09:17:34

"A kommunizmus áldozatai, un blokk le vannak szarva. Az örmény népirtást bűn holokausztnak nevezni, mert hogy jön egy örmény ahhoz, hogy a kiválasztott nép szenvedéséhez mérje magát?"

Nem, csak Benkő Dánielen kívül nem sok örményt ismerünk.
A kommunizmus áldozatai már többnyire nem élnek vagy szenilisek a koruk miatt, vagy mivel a szüleink követték el a bűnöket, ezért nem ismerjük részletesen a témát.

seahawk 2010.01.05. 09:18:10

@Dr.Traktor: "amúgy nem lesz már elég ausvicból meg a nácikból?
hány generációnak kell még mesterséges szégyent éreznie azért mert mondjuk gonosz emberek gonosz dolgokat műveltek egy másik országban?"

Megmondom.Soha. Anno Kohl kancellártcsesztették a nagyon sokadik jóvátétellel,ő azt mondta:jó kifizeti az nszk,de írják alá hogy ez lesz az utolsó és nem követelözek többet. Belementek? Nem. A történelmük során az ó-kortól mostanáig mindenhol kíhúzták a gyufát.Egyiptomtól-Németországig,és persze mindíg ők voltak akik az ártatlanok,akiket sajnálni kell.Most akkor itt vagy nem stimmel valami vagy ez a világ legnagyobb összeesküvése.
pont ez gerjeszti az antiszemitizmust hogy mindíg az ő szenvedésük van előtérben és mindenkinek ezen kell zokognia.

Idet 2010.01.05. 09:18:56

@tom sailor: Nem értem, miért gorombáskodsz velem?
Egy kommentelő azt is írta, hogy "láthatók a vágási felületek". Egyébként meg nem mindegy? Arra akartam célozni, hogy semmiképpe nem lehetett ezt a műveletet olyan észrevétlenül végrehajtani, és talán igazuk van azoknak a kommenttársaknak, akik célzatosságot sejtenek mögötte.

Miért kell engem ezért lehülyézni?!

I Empire · http://szlawirtus.blog.hu/ 2010.01.05. 09:19:26

@Bácskai peregrinus: Remélem a ,,többet sem írok" csak erre a posztra vonatkozik, szívesen hallgatjuk a történeteidet még!

Muad\\\'Dib 2010.01.05. 09:27:42

@soproni1:
"A kommunizmus áldozatai már többnyire nem élnek vagy szenilisek a koruk miatt..."
Kész szerencse hogy a holokauszt áldozatai még fiatal legények. Mert ugye az 50-es évek előbb volt, mint a 40-es.

uto_pista · http://www.depechemode.com/ 2010.01.05. 09:28:28

@Idet: Igen, de a Waffen-SS és az egyik előd egysége az SS-VT (SS-Verfügungstruppe) is más volt. A háború előtt még nem volt Waffen-SS. Akkor még az auschwitzi tábort az SS-VT (SS-Verfügungstruppe) nevű egységben szolgáló tagok - szándékosan nem az ember szót használom - őrizték, a parancsnokok is ennek a szervezetnek voltak a tagjai. Igazából még ennél is pontosabban az egység az SS-TV (SS-Totenkopfverbände) volt.
en.wikipedia.org/wiki/SS-Totenkopfverb%C3%A4nde

Idet 2010.01.05. 09:34:07

@tom sailor: Mégegyszer megnéztem a képeket.
Az lehet, hogy a két oldalsó tartóoszlopra csavarokkal erősítették fel a "műtárgyat", és így leeemelték, leengedték a földre.
Azonban a fehérköpenyesekkel készült kép jobb alsó felén a feliratot keretező, hengeres keresztmetszetű szalagon jól látható a tiszta vágás nyoma. Ezt a darabolást pedig, a "műtárgy" nyilván tetemes súlya illetve nehezen kezelhető alakja miatt valószínűleg helyben ejtették meg az elkövetők. Azt hiszem, egy kommenttárs írta is ezt.

Idet 2010.01.05. 09:43:23

@tmarkee: Nem szolgáltak a Verfügungstruppe-ban helyben toborzott -hmm, tagok - is? Valahogy úgy emlékszem, hogy a köztagok helyben toborzottak, a tisztek SS-ek voltak. Ott a link, tudom, de azt nem értem rá elolvasni, de meg fogom tenni, bocs. Ismerni kell a tényeket, amennyire csak lehet. Ez a "tag" dolog jó, teljesen egyetértek.

Alkibiadész [alkibiadesz.blog.hu] 2010.01.05. 09:46:44

@Bácskai peregrinus: végre hogy valaki előhozta ezt a '44-es szerb mészárlásos történetet, pont a múltkor olvastam róla és megdöbbentő:

hu.wikipedia.org/wiki/D%C3%A9lvid%C3%A9ki_v%C3%A9rengz%C3%A9sek

Ez a megdöbbentő.

Idet 2010.01.05. 09:51:20

@soproni1: Az én anyám még él, aki 17-20 éves koráig volt málenkíj roboton a Donyec-medencében. Szenet és bányafát rakodtak, csupa női fogoly. A német nemzetiségük miatt szedték őket össze az oroszok, helybéli kommunista segédlettel. Fiatal lányok, kisgyerekes anyák, idősebb nők, 17-40-ig. Még szerencséjük is volt,mert nem kerültek le a bányába, mint a férfiak mind. Nem is sokan jöttek vissza.
Elég jól emlékszik rá anyám.

Afi 2010.01.05. 09:52:51

@tmarkee: A wikipédiának nem nagoyn szabad hinni! Az SS már 33ban is meg volt. Az első a L.A.H Leibstandarte-SS Adolf Hitler. Az SS fegyveres alakulatai 1938–39-ben részt vettek Ausztria és Csehszlovákia megszállásában!!!!!!
Majd jött a többi.

uto_pista · http://www.depechemode.com/ 2010.01.05. 09:56:56

@Alkibiadész: Elég részletes leírás jelent meg nemrég a témáról a Rubicon című folyóiratban 2009/5 szám, fotókkal illusztráltan. Ajánlom figyelmedbe.

www.rubicon.hu/megrendelheto/termek_cikkek/2009_05_tartalom/6/2/0

soproni1 2010.01.05. 09:57:43

@Muad\\\'Dib:

A holokauszt áldozatai átadták az utódoknak a fájdalmukat, a kommunizmus áldozatai meg nem annyira ( ráadásul a ki büszke, hogy elnyomó hatalom pribékje volt a családjában). El kell menni a Terror -plázába, megnézni, hogy az őseink micsoda kreatívan tudták írtani magunkat. Minden családban volt áldozat és bűnös egyaránt, csak az öregek igyekeznek a saját szerepüket tompítani.

bpforza 2010.01.05. 09:58:21

Engem csak az idegesít, hogy a holokauszt szó hallatán 10 emberből 9-nek Auswitz jut eszébe, mert a csapból is ez folyik. De senki nem beszél még csak nem is oktatják hogy a Délvidéken, Székelyföldön mi történt.

www.youtube.com/watch?v=JX_fjDCQ448

A szívem összeszorult amikor megnéztem ezt.

Szerintem ezzel kellene foglalkozni nem egy idegen "nép" holokausztjával.

ennyi

uto_pista · http://www.depechemode.com/ 2010.01.05. 10:00:57

@Afi: Igen, igen tudom, ezért kell(ene) az angol vagy a német nyelvű bejegyzéseket is elolvasni, meg a témában szélesebb körben, más forrásból is tájékozódni. Akkor talán "valósághűbb" képet kaphat az érdeklődő.

soproni1 2010.01.05. 10:01:41

@Idet:

Ezt írtam fentebb. A németek, zsidók szorgos nemzetiség volt, mi magyarok nem nagyon tudtuk elviselni, ezért segítettünk az elnyomó hatalomnak megszabadulni a bűnösöktől.

uto_pista · http://www.depechemode.com/ 2010.01.05. 10:02:20

...vagy beíratkozni a könyvtárba :-)

uto_pista · http://www.depechemode.com/ 2010.01.05. 10:05:21

@soproni1: ...de az is lehet, hogy egyszerűen a romantikusnak tűnő Nagy-Magyarország utáni beteljesületlen vágyakozásunk miatt álltunk az akkori legnagyobb (legerősebb) kutya mellé, mert attól reméltük a vágyaink beteljesedését.

Idet 2010.01.05. 10:08:29

@tmarkee: Elolvastam a wiki cikket, a németet. Bocs, a Hilfspolizei-t kevertem oda.

uto_pista · http://www.depechemode.com/ 2010.01.05. 10:13:19

@Idet: Érdemes még a történészek, hadtörténészek publikációit is átnézni nem csak az interneten, hanem az újságokban, folyóiratokban, a könyvtárakban is.
Abból aztán csak összeáll a kép :-) már akinek összeáll.

harcsabajuszos 2010.01.05. 10:13:50

soproni, rendkívül hiányosak a történelmi ismereteid, s véleményed messze áll a valóságtól.
Ha te sorsközösséget vállalsz azzal a pár ezer gerinctelen féreggel, akik árulóként kiszolgálták a németeket a deportálásokban (mi magyarok), ugyanaz vagy, mint ők, de semmiképp sem magyar, mint egy becsületes képviselője a nemzetnek.
Szégyenlem a léted.

soproni1 2010.01.05. 10:17:22

@tmarkee:

Ezt hívják történelmi tévedésnek !

Szerintem olyan még nem volt, hogy jó oldalra álljunk.

A legsikeresebb háborúinkat is házon belül vívtuk. Olyan, mint az otthoni vetélkedő. Mindig mi nyerünk.

Idet 2010.01.05. 10:21:48

@soproni1: Azért ez nem ilyen egyszerű, ez a "mi, magyarok"-dolog. Kéretik egyes szám első személyben fogalmazni, és nem általánosítani, mert ez épp olyan, mint a "kása nem étel, tót nem ember", "szőröstalpú román", "hörcsög sváb" és a többi megjelölés.
Láttál te már a magyar parasztembernél szívósabb, dolgosabb, szorgalmasabb embert? Költői kérdés, mert az összehasonlítgatásnak nincs semmi értelme, ez csak egy ténymegállapítás.
Az ilyen tulajdonságok kialakulásának a történelemhez van köze, nem valami homályos néplélekhez.
Egyébként meg, ez is egy szorgosan terjesztett, nagyrészt hamis, de legalábbis eltúlzott dolog, hogy a magyarok mennyire segítették a náci hatóságokat, vagy hogy mennyi besúgó volt. Kik voltak a tagjai tömegesen a fent említett Hilfspolizei-nak? És mi van a Vasgárdával? Nem sorolom. De ne pocskondiázzuk már magunkat folyton, a fene essen belé! Bocsánat.

Lord_M_ 2010.01.05. 10:26:19

Szó se róla, elhiszem, hogy meghalt ott 1.1 millió ember. Azt is elhiszem, hogy a táborok és más segédeszközök által 6 millió felett volt az áldozatok száma. Továbbmenve, azt is készséggel elhiszem, hogy a többsége vallási alapon lett válogatva, és a zsidó vallás követői váltak célponttá. A tények egyszerűek, a jóvátételt fizető és masszívan fegyverkező németországnak kellett valamiféle belső ellenség a folyamat indukálásához, a nép fanatizálásához. És amíg a nép leginkább nem volt annyira pénzes, a szorgos - és ezt kár lenne vitatni - jó kereskedő zsidók, viszonylagos jólétben éltek. Szinte lehetetlennek tűnt volna az a vállalkozás, hogy "azért nincsen pénzetek kedves népem, mert a császári család egy esztelen háborúban elverte azt..." ellenben a "népünknek kártokozó, a népet kizsigerelő, megmételyező zsidóság..." praktikus célpont voltak na. Volt aki nem látott túl az egyszerű "eszközön" és szentül elhitte, hogy igaz... míg szerintem a kezdet kezdetén Hitler maga is csak kuncogott a markába... aztán megőrült kissé és legfanatikusabb hívője lett önmagának...

Szóval nem zsidóként elhiszem, hogy ez ideális eszköz volt egy hatalomra és totális uralomra vágyó ember kezében, és nem volt drága pár millió ember halála (mármint neki).

A vérlázító ebben természetesen mégis az, hogy 60 éve csak emiatt kell sajnálkozni mindenkinek. Mindenki kérjen bocsánatot, ősz embereket kergessünk még a halálba és bíróság elé (vízentál központ)... és mindenki szégyelje a pofáját.

Annyian elmondták már, az oroszokat miért nem kötelezi senki sajnálkozásra, a kommunizmus (s Sztálin) áldozatai miatt? Ott nem zsidók vesztek oda, csak ezért? Miért nem riogatnak a vöröscsillaggal? Miért nem tömeges emlékezőhely szibéria? Hol van az egyenlőség mércéje?

Félreértés ne essék, nem vitatom el sem a negyvenes években történt mészárlást, sem pedig a zsidó vallású emberek ellen elkövetett tömeges mészárlást, csak csendesen jelzem, hogy a kommunista rendszer több áldozatot követelt, hogy kínában a japánok több kárt tettek, hogy japánra ledobtak két atombombát, hogy magyarok százezreit mészárolták le... és akkor még hol vannak a szerb, örmény, lengyel, szlovák, orosz, indián, és afro áldozatok ?

Auswitz emléke nem a zsidók kivégzésének állít emléket, hanem (mint fentebb valaki írta) az emberi faj önmagára veszélyes elmék csapongásának dedikált emlékhelye. Amilyen Hitler, Sztálin, Hirohito .... (és még sokan mások) voltak.

A botrány ebben az, hogy a tábort és úgy a másodikvilágháborút néhány zsidó vallású - szintén talán fanatikus? - kisajátította, és a világot akarja térdrekényszeríteni, holott - hála a sorsomnak pár zsidó vallású embert ismerek - ahogy cigányt, románt, ukránt, keresztényt, ateistát, budhistát is - és ezek az emberek köszönik szépen de szintén a tökük teli van a "holokhauszt áldozat" résztől.

Tessék nekem megmondani, ha holnap rámszáll valami, és eldöntöm hogy zsidó vallású akarok lenni, akkor mondjuk egy év múlva én is verhetem a mellem, hogy bennünket írtottak ? ugye nem

de már most kiállhatok és figyelmeztethetek mindenkit, hogy az elvakultság, a fanatizmus tábort szül, meg szibériát, ahol egyformán halunk, ha valamelyik oldal erőre kap... és egészen őszintén mondom, semmilyen diktatúrából nemkérek.

A zsidók többsége ma is kiváló kereskedő, remek üzleti érzékkel bírnak, de van köztük mélyszegény épp úgy mint katolikusban pokoligazdag. Köztünk élnek, emberek, csak úgy mint a többi.

A táborról ellopott feliratról meg már mindent leírtak előttem...

és elnézést a hosszért meg a hibákért...

soproni1 2010.01.05. 10:28:39

@Oreg:

A rosszak mindig Ők, a jók mindig Mi !

Akinek nincs múltja, annak előélete van.

Az a párezer ( vagy százezer) féreg is magyar, keresztény ( vagy kisebbségben zsidó, ateista stb). Ezek is mi voltunk.

A magyar mondás szerint becsületes ember nem létezik, mindenki másban aljas.

Álszentség helyett szembenézést szeretnék, akkor nem fordulhat elő többé semmilyen borzalom. Megnéztem azt a videót, amit valaki feltett a vajdasági vérengzésről ( nagyon helyesen ). Eszembe jutott, a nagyapám története, aki meg előtte a szerbek elleni vérengzésben vett részt ( magyar volt, református vallású) . Hasonló történeteket mesélt el, csak a mi szemszögünkből. Nem voltam ott, a hitelességét nem tudom ellenőrizni, de sorsközösséget kell vállalnom vele, mert részben az ő vére is van bennem, de azt mondom, ilyen szörnyű dolgokat is elkövetett a családom, a nemzetem, de jóval is hozzájárultunk a mindennapi életünkhöz.

soproni1 2010.01.05. 10:30:18

"De ne pocskondiázzuk már magunkat folyton, a fene essen belé! Bocsánat. "

És mást sem ! Egyébként igazad van.

Idet 2010.01.05. 10:30:31

@tmarkee: Igazad van, és az Oral-Historyt se hagyjuk ki, a családunkét és más visszaemlékezéseket sem, már ha hozzáférünk. Ezek a leghitelesebbek, ha sokszor nagyon szubjektíven is ítélik meg a körülöttük lezajlott eseményeket. De hát, hogy a nyavalyában is ítélhetnék meg másként?! Velük történt meg! A mi dolgunk, hogy a tanulságokat és helyes következtetéseket leszűrjük belőlük.

Idet 2010.01.05. 10:40:09

@soproni1: Ezt a magyar mondást, ezt hol találtad? Szerintem ez csupán egy mai magyar szlogen, ami nem ugyanaz.

A szembenézésben igazad van. Csak minden érintettnek meg kellene tenni. A mai szerbek, kevés kivétellel, a jelen napig nem tették meg, és most a legutóbbi háborújukra is gondolok, ami éppolyan borzalmas volt, mint bármely másik a történelemben. Milosevicsre&Consortes, nem jut hirtelen eszembe a másik sötét alak neve, aki az értelmiség szégyene, pszichiáter professzor létére beállt ebbe a bandába. (Vagy talán éppen ezért...)

Idet 2010.01.05. 11:00:37

@soproni1: És még: Kádár elvtársék neveztek bennünket fasiszta népnek, akiket féken kell tartani, különben rögtön nekiesnek a kommunistáknak és a zsidóknak.
Erre való volt a besúgózás, nácitámogatózás és a többi propagandafogás, hogy bűntudatot ébresszenek és tartsanak fenn.
Csak úgy mondom: a környező országokat tekintve, beleértve a művelt nyugatot is (a 19. sz. előtti időkre gondolok), egyedül nálunk nem volt soha pogrom. Némely tiszavidéki faluban '45 után zavargások voltak, amit igyekeztek pogromnak beállítani, de a tények tüzetesebb szemügyre vétele után a vádak nem álltak meg.

soproni1 2010.01.05. 11:10:24

@Idet:

Igaz, nem a Bibliából való idézet ( bár sosem olvastam).

Mindig mástól várjuk a szembenézést. Én azóta tartom magam sikeresnek, amióta szembenéztem a bűneimmel, hibáimmal.
Az embernek el kell mondani néha a saját "öszödi beszédét", utána más világ nyílik előtte. Ez nagyon nehéz út, de jólétet hoz minden értelemben.

soproni1 2010.01.05. 11:12:01

@Idet:

Ezt írtam pontosan. Ettől vagyunk színes nemzet.

tom sailor 2010.01.05. 11:14:43

@Idet: Azért gorombáskodok veled, mert tudod, hogy nem értesz hozzá, mégis okoskodsz.

Nem lehet, hanem biztos, hogy csavarozva volt.
A leszedés után, nyugodtabb helyre szállítva (akár kézben), fémfűrésszel kényelmesen, pár perc alatt fel lehet darabolni elrejthető méretűre.

Senki nem lángvágózott sehol. Az ennél sokkal csúnyább vágási felületet hagy, meg kell hozzá két dögnehéz palack és jár vele némi tüzijáték.

A villáskulcs és a fűrész meg simán elfér egy dzseki alatt és csendben működik.

soproni1 2010.01.05. 11:23:51

"És még: Kádár elvtársék neveztek bennünket fasiszta népnek, akiket féken kell tartani,"

Mégis az egykori csendőrök és keretlegényeg alkották a kommunista terror gerincét. Ebből az emberanyagból lehetett gazdálkodni. Ma is van olyan népréteg, akiben megvan a hajlam fizikai népelnyomásra mindenféle mozgalom, eszme hatására, de a mostani kevéssé bolsevik ( többségi ) társadalmak a komfort érzetük megtartása érdekében elnyomják ezeket az eszméket. Persze az internet korában nem tudom, milyen sikerrel. Hiszem, ha a szélsőségek egyszer magyarországon teljhatalmat szereznének, először a magyarokat irtanák, és csak utána keverednének konfliktusba a környezetünkkel.

Idet 2010.01.05. 11:26:37

@tom sailor: Nem okoskodtam. Kérdeztem, véleményt mondtam, és nem jelentettem ki ex catedra, hogy csakis így történhetett, passz.

És gorombáskodni akkor sem kell. Azzal nem érsz célt. Az illető nem elgondolkodni vagy utánanézni fog, hanem megbántva érzi magát és dühös lesz. Nem magamról beszélek.
Emberi hangon nem lehet hibára, tévedésre figyelmeztetni? Nem szívesen lennék a besosztottad vagy a gyereked.

tom sailor 2010.01.05. 11:33:45

Levontad a (téves) következtetést, hogy ezt csak szándékosan lehetett nem észrevenni.

Idet 2010.01.05. 11:42:34

@soproni1: Te is a sztereotípiákat fújod, mint a legtöbben, akik a Kádár-rendszerben jártak iskolába, és más történelmet nem tanulhattak, csak amit ott a fejükbe vertek. Bocsáss meg, de elfogott a méreg, nem, nem rád haragszom, az kizárt dolog!
tmarkee kommenttárs felhívta a figyelmet a források szorgos felkutatására, és milyen igaza van!
Miféle gerinc?!Utánanéztél már egyszer is, hogy hány csendőr, hány nyilas/keretlegény járt a náci hatóságok kezére? Ebből hányan lettek kommunista terrorlegények? Hogy mik az arányok? Nehogy már a gátőrös filmből indulj ki!(Ami nagyon jó film, egyébként.) Voltak, persze. De hogy gerinc?! Söpredék mindig, mindenütt van/volt/lesz.
És, már bocsánat, de meg kell kérdeznem azt is, tudod-e, milyen volt az ÁVO személyi összetétele? A párté? Katpol?

Ez, mielőtt bárki felhörkenne, NEM burkolt zsidózás, hanem a tények számbavétele.

Idet 2010.01.05. 11:46:57

@tom sailor: Ezt vontam volna le? Akkor bocsánatot kérek.

De,azt csak megengeded, hogy az ember egy kissé kételkedjék?

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.01.05. 11:47:08

Nem nagyon értem, hogy mit keres itt ez a poszt? Tudom Oświęcim ma Lengyelország, de a náci relikvia lopás miért lenne szláv virtus?

Idet 2010.01.05. 12:03:01

@soproni1: És még: Kiket nevezel te szélsőségeseknek? Mármint olyan tömeges tagsággal rendelkező szervezeteknek, akik 1. képesek "hatalmat átvenni",
2. utána szisztematikusan irtanának?
Ehhez háttértámogatás kellene, külföldi is, megfelelő bel- és külpolitikai helyzet, rengeteg pénz, elszánt, nem hülye vezetők. (Hülyének ott van a tagság, mint máshol is, azelőtt is.)

Szerinted ma, Magyarországon létezik ilyen erő? Eltekintve MSZP-s és SZDSZ-es polgártársaink vízióitól? Amik egyáltalán nem szándéktalanok?

soproni1 2010.01.05. 12:09:39

"NEM burkolt zsidózás, hanem a tények számbavétele. "

Az ávó létszáma biztos nem 10 fő volt ( akikre azt mondjuk, zsidók voltak)

Például az általad emlegetett Kádár haza hívatta Páger Antal szinművészt, hogy demonstrálja a megbocsátást. Annak, hogy milyen rendszerben jártam iskolába, semmi köze nincs a mostani rögeszméimhez. A szocializmus utolsó évtizedében kapitalizmust akartam, amit most szeretnék. A mozgalmakat és zászló lengetést, a hittanórákat akkor, sem most nem tartom izgalmas, követendő útnak. A családom ( idődebbek, akik még nagyobb mozgalmi múlttal rendelkeznek), azok bizony most is zászlót tűznek ki a házukra, eszmékben gondolkodnak. Ez embertípus kérdése. Engem jobban érdekel a ma, a holnap ( komfort szempontból ), mint a régről jött felmelegített eszmeiség). Olyan szinten nem érdekel, hogy a munkások elégedetlenek a sorsukkal vagy a vállalkozók miért sírnak éppen, lényeg, hogy oldjam meg a problémáimat, a gyerekeim szép ruhába járjanak, tisztelettudóak legyenek, a csekkeimet meg határidőre befizessem.

Idet 2010.01.05. 13:03:30

@soproni1: Hát, nem tíz fő volt. Azok sem, "akikre azt mondjuk,zsidók voltak".

De igazad van, a tettek számítanak.

Págerrel Kádár csakugyan demonstrálni akart, nagyon népszerű (és jó!)színész volt. A megbocsátás azonban demonstráció-szinten maradt.
Az én családomban is előfordult kisnyilas, éppen az egyik legjobb ember, akit valaha ismertem. Halvány fogalma sem volt a nyilas "eszmékről", nagyon szegények voltak, adóssággal tele, és a nyilasok földet ígértek... ez, és csak ez motiválta. Amikor látta, hogy az ígéret csak ígéret marad, otthagyta őket. Kis hely volt, atrocitásokat nem láthatott.

Pedig az eszmék fontosak. Mármint nem zászlólengetéses-ájtatosmanós alapon, hanem, amik szerint rendezzük és irányítjuk az életünket. Amikről nem fecsegünk folyton, hanem amik szerint élünk, neveljük a gyerekeinket. Jó-rossz...
A puszta anyagi jólét - szerintem - nem elég rendezőelvnek, mert ugyancsak téves utakra vihet.

Nem, nem rögeszméid vannak, hanem látsz, gondolkodsz, érdekel a világ. Kell is, hogy érdekeljen, mert ha nem tudod, mi történik körülötted, kiszolgáltatott vagy.
Az pedig, hogy mikor, milyen iskolába jártál, igenis számít. Az ilyesmi észrevétlenül ivódik beléd, és az a nyolc általános iskolai év a legfogékonyabb korban kapja el az ember grabancát. Későbbi tanulmányaid már nem számítanak annyira, mert akkor már gondolkodsz, felnőtté váltál, nem lehet mindent lenyomni a torkodon.

Bocsáss meg a bőcsködésért, de valahogy kikívánkozott.

fucsik 2010.01.06. 06:46:30

Keresztény családomat is felszabadították a Szovjetek. Sajnálom. Jó volt a pincéből feljönnie anyámnak a három pici gyerekével. A legkisebb 8 hónapos korában hamarosan meg is halt. Tudomásul kellene már venni, hogy különbség van egy nép kiírtására való törekvés és a politikai gyilkosságok között. CSak azt mondhatom, sajnálom, hogy nem azok voltak az üldözöttek, a koncentrációstábor lakó, akik így gondolkoznak. Érdekelne, most mit írnának, ha látták volna anyjukat, apjukat, gyereküket legyilkolni. Ha rajtuk végeztek volna kísérleteket.

Jüzli 2010.01.06. 18:09:11

Nem írtam: főleg az első két bejegyzéseddel :D

borigabi 2010.01.10. 18:25:03

@tmarkee: Krakkóban élek, hidd el - tudom miről beszélek.
süti beállítások módosítása