A népi hiedelemvilág szerint a vámpírok olyan félig evilági és félig túlvilági, ahogyan a középkorban mondták átmeneti lények, amelyek emberi vérrel táplálkoznak. A legkorábbi mítoszokban felbukkanó vámpírok még inkább állatokra és szörnyszülöttekre hasonlítottak, mintsem emberekre. A középkor kereszténységből táplálkozó népi hiedelemvilága a szörnyeket nagyjából három nagy csoportra osztotta. Az első csoportot az eleve túlvilági és testetlen lények alkotják, a másodikat a túlvilágból a földi világba testi valójukban is átjárni képes átmeneti alakok jelentik, és végül a harmadik csoportba az olyan evilági szörnyek tartoznak, amelyek emberi alakváltozásból jöttek létre. Ez az alapvetően a szörnyalakok fizikai állapotát és alakváltozási képességeit figyelembe vevő csoportosítás vezetett el ahhoz a XVII-XVIII. századra, hogy a vámpíroknak már egyértelműen emberi alakot tulajdonítsanak, ugyanakkor ezek az emberi alakot öltő vámpírok a korábbi elképzelésekhez kapcsolódóan továbbra is képesek a rendkívüli alakváltozásokra, vagyis arra, hogy különböző állatok, de főként denevér vagy farkas képében is meg tudjanak jelenni. Bevezetésként ennyit mindenképpen érdemes tudni, pláne, hogy a világ vámpír lázban ég, gondolok itt a Twilight saga-ra, meg erre a sok szipi-szuper filmre, sorozatra (Vampire Diaries). Legalább tudjuk, mivel állunk szemben, persze ez csak egy megközelítés, nem mondom, hogy 100%-ig így van.
Régi keletű vita zajlik arról, hogy hol és milyen körülmények között születtek meg a vámpírok, pontosabban a róluk szóló legendák és beszámolók. Ma a legáltalánosabbnak mondható vélekedés szerint a vámpírokhoz kapcsolódó hiedelemvilág a Balkánon, illetve a keleti szláv népek körében született meg valamikor a középkor folyamán. Itt jegyezték le az első hivatalos beszámolókat a vámpírok létezéséről, és ezek között akadnak olyan dokumentumok is, amelyeket egy sereg tanú írt alá. Bár a néprajzi és kultúrhistóriai kutatások a vámpírmítoszokat elsősorban a szerbek, a horvátok, az ukránok, a ruszinok és a románok hiedelemvilágában találta különösen erősnek, a földrajzi közelség és a történelmi események okán a vámpírok világa mégis a történelmi Magyarországgal, azon belül is elsősorban Erdély területével fonódott össze. Ebben nagy szerepet játszott az is, hogy a név szerint legismertebbé vált vámpír, Drakula személyét földrajzilag főként Erdélyhez kapcsolta a képzelet, annak ellenére, hogy a Drakulának történelmi hátteret adó személy, Vlad Tepes (a képen) román származású volt, és Havasalföldön uralkodott.
Az egyik szláv eredetű középkori beszámoló szerint, amikor kihantoltak egy több hónapja eltemetett halottat, akiről azt gyanították, hogy vámpír, akkor annak a testét teljesen épnek találták. A bizonyság kedvéért egy kihegyezett karót vertek bele a halott szívébe, amelyből azon nyomban friss vér buzogott fel, bebizonyítván a halott vámpír voltát. A szívbe ütött karóval sikerült a vámpírt megölniük, a biztonság kedvéért azonban a holttestet mégis elégették. A vámpír testének elégetése azért tűnt célravezetőnek, mert így már fizikai valójában bizonyosan nem volt képes többé életre kelni. Nem valószínű ugyan, hogy a középkori kivégzési módok közül a Kelet-Európában olyan gyakran alkalmazott karóba-húzást a vámpírok elleni védekezésül találták volna ki, ám a párhuzam mégis elég feltűnő. Egy másik kihantolásról beszámoló jegyzőkönyv azt emeli ki, hogy a vámpírnak bizonyult holttestről levágták a fejet. Ez abból a megfontolásból történt, hogy a fej a test többi része nélkül nem volt többé képes mozogni, a fej nélküli test pedig nem volt képes vért szívni. Többször előfordult éppen ezért az, hogy az életében vámpírság gyanújába keveredett ember holttestéről már eleve leválasztották a fejet, és azt külön, egy távol eső helyen temették el.
A ma leginkább elfogadott történelmi álláspont szerint az első széles körben vámpírként megbélyegzett-elítélt személy egy a X. században, a Kijevi Rusz területén élt „orosz herceg” volt, aki különös kegyetlenkedései miatt vált rettegetté. A róla fennmaradt forrás szerint vérivásban jeleskedett, és csak úgy tudták elpusztítani, hogy a testét és a fejét külön temették el.
(Forrás: Pivárcsi István: Drakula gróf és társai. Nagy Vámpírkönyv. Palatinus Kiadó, Budapest, 2003)
