Szlovákia bővelkedik a történelmi-kulturális látnivalókban. Az évszázadok alatt meghatározó történelmi események színhelye volt többek között a Felvidék, melynek fontos védelmi szerepet szánt az ország mindenkori uralkodója. Szlovákia területén ma csaknem 200 várat és kastélyt találni, melyek közt akadnak hét-nyolcszáz éves épületek is.

  A várak építése elsősorban a helyiek és az ország védelmét volt hivatott szolgálni, békeidőkben persze nyüzsgő  élet alakult ki mind a váron belül, mind a környékén. A legtöbb várat általában magaslatokra, dombokra építették, de a nagyobb folyók mentén is számos várat, kastélyt fedezhetünk fel (a hivatalos definíció szerint a várak általában a védelemre szolgáló kőmonstrumok, míg a kastélyok inkább a nemesi élet központjai voltak). 
 A Történelmi Magyarország első várainak megépítése IV. Béla uralkodó nevéhez fűződnek. A tatárjárás után (1240-1242) második honalapítónk felismerte, hogy a fából készült épületek nem képesek megvédeni az országot, s tartva egy újabb nagy erejű támadástól, hatalmas építkezésekbe kezdett. Nemeseit birtokadományokkal ösztönözte a várak felhúzására, de ő maga is jeleskedett az építkezésben: IV. Béla parancsára készült 1250 környékén a Visegrádi vár. Az ő érdeme a korban elkezdődött városiasodás is: Zólyom, Körmend, Korpona és Besztercebánya is ekkor kapott városi rangot (és ezzel együtt az őket illető előjogokat).

 Ebben az időben épült a Szepesi vár is (1249), mely ma az egyik leglátogatottabb felvidéki vár: a sok csatát megélt vár ma a Világörökség részét képezi.


Szepes vára - szlovákul Spišský hrad

 

 Trencsén vára (Trenčiansky hrad) azon kevés kőépületek egyike, amely már a tatárjárás előtt is állt. Mi több, a vár sikeresen verte vissza a falufosztogatásra és közelharcra szakosodott mongol támadásokat. Egyes források szerint már a XI. században megvolt a vár bástyaszerű része - azóta többször megerősítették és átépítették a történelem során.


Trencsén vára - sok más felvidéki várhoz hasonlóan - a Csák család birtokában is volt

 

 A dévényi vár - Hrad Devín - a szlovák-osztrák határ mentén található (nem összekeverendő a divényi várral). A vár a Duna és a Morva folyó összefolyásánál tornyosul a környék fölé. Az euro előtti időszakban a vár tornya volt látható az 50 halieres pénzérmén (a korona váltója volt) 1993 és 2009 között. A vár építtetése szintén IV. Béla nevéhez fűződik, aki kiemelten fontosnak tartotta a Duna menti erődítmények létrehozását.

 

 Árva vára a középkorban jelentős kereskedelmi központ volt: a Lengyelország felé vezető utat kötötte össze az országgal. A vár virágkora Csák Máté idejére tehető (XIII. század) akinek még a király ajándékozta a várat.


Napjainkban a vár múzeuma jelentős turista célpont

 


 

 
Zólyom vára/Zvilen hrad: a ma látható vár 1360 körül épült, de már előtte is fontos történelmi események helyszínéül szolgált

 

 Szlovákiában ezeken kívül még megszámlálhatatlan vár, várrom található, mindegyiknek megvan a maga évszázadokra visszanyúló története. Ezek többsége valaha -nem is olyan régen- Magyarország részét képezték, ennek ellenére a szlovákok kellően rendben tartják őket és csinálják nekik a turisztikai reklámokat - na, persze nem azért, hogy a középkori magyarok hőstetteit dicsőítsék.

Szerző: Zajka  2010.02.21. 16:49 2 komment

Címkék: történelem szlovákia felvidék

A bejegyzés trackback címe:

https://szlawirtus.blog.hu/api/trackback/id/tr891778070

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.02.22. 08:12:54

"Ezek többsége valaha -nem is olyan régen- Magyarország részét képezték,"

A szlovákok szerint inkább a történelmi Magyar Királyság részét.

Maďarsko = a magyarok földje, ahol többségben élnek a magyarok (Szlovákföld, nem ilyen hely!)

Uhorsko = a történelmi Magyar Királyság (egyszerűéknél: Nagy-Magyarország.

Amúgy reménytelen kísérlet volt magyar nemzetállammá alakítani az egész történelmi Magyarországot

realtárgyak 2013.05.19. 18:19:19

A várak többsége az 1200-1300-as években épült. Tudni kell, hogy az 1500-as évek közepéig, a török megszállás kezdetéig az akkor 4-4,5 milliós Kárpát-medencei lakos ság 90 %-a magyar volt. A várak ezek szerint nem csak / "egyszerűéknél"/ Nagy-
Magyarország részei voltak, hanem bizony
Mad'arsko részei.
süti beállítások módosítása