A Varsóban jogot végzett politikus 2000-2001 között Jerzy Buzek kormányában igazságügy-miniszteri posztot töltött be, majd 2001 nyarán megalapította a konzervatív Jog és Igazságosság pártját (PiS=Prawo i Sprawiedliwość), melynek első elnöke is ő volt egyben. 2002-ben Lech Kaczyńskit Varsó polgármesterévé választották, majd 2005-től 2010. április 10-ig a Lengyelország köztársasági elnöke volt.

  Lech Kaczyński 1948. június 18-án született Varsóban, Jadwiga és Rajmund Kaczyński gyermekeként. Politikai pályáját ugyan csak az egyetem elvégzése után kezdte (a Varsói Egyetemen jogot végzett, majd Gdańskban szerzett doktori címet), de ikertestvérével Jarosławval (volt miniszterelnök, a PiS jelenlegi elnöke) már fiatalkorukban híresekké váltak az Akik ellopták a Holdat című gyerekfilmben való alakításuk miatt. Ekkor még maguk sem tudták, hogy egyszer közösen fogják kormányozni a Lengyel Köztársaságot.

  A diploma megkezdése után tevékeny részese volt a Szolidaritás mozgalomnak. A Munkásvédelmi Bizottság (KOR) tagja lett, kapcsolatba került az illegális szakszervezeti mozgalommal, munkajogi szakértőként nyújtott segítséget dolgozóknak, a rendszer üldözöttjeinek. Ott volt a gdański hajógyárban az 1980. augusztusi nagy sztrájk idején, ő fogalmazta meg a független Szolidaritás szakszervezet megalakulását eredményező augusztusi megállapodások jelentős részét.

  1981. december 13-án, a hadiállapot bevezetésekor őt is internálták, szabadulása után azonnal földalatti tevékenységbe kezdett. A nyolcvanas évek végén részt vett a kerekasztal-tárgyalásokon, az első, még nem teljesen szabadon választott parlamentben szenátor, majd 1993-ig a szejm képviselője volt, a Szolidaritás alelnöke és a - magyar Számvevőszéknek megfelelő  - Legfelsőbb Ellenőrzési Kamara elnöke. A baloldal földcsuszamlás szerű győzelme után visszavonult a politikától és tudományos tevékenységet folytatott.
   
  Az 1997-es jobboldali választási győzelem után igazságügyi miniszter lett, de hamarosan lemondott, mert nem értett egyet Jerzy Buzek kormányának célkitűzéseivel. Fivérével megalapította a Jog és Igazságosság (PiS) nevű pártot, amely a jobboldal súlyos vereségét hozó 2001-es választásokon bejutott a parlamentbe. 2002 novemberében nagy többséggel Varsó főpolgármesterének választották meg, s ő sikeresnek bizonyult pozíciójában. Legnagyobb teljesítményének az impozáns Varsói Felkelés Múzeumának a megteremtését és a korrupció melegágyának számító "varsói maffia" szétverését tekintik, ugyanakkor betiltotta a melegtüntetéseket és a halálbüntetés visszaállítása mellett érvelt. Kaczyński gondolkodásában meghatározó szerepe volt a Szolidaritás tradíciójának, Lengyelország és Varsó második világháborús kataklizmájának és a két nagy szomszéddal, Németországgal és Oroszországgal szemben táplált gyanakvásnak és bizalmatlanságnak (mikor Putyin legutoljára Lengyelországban járt, állítólag Kaczyński felhívta Donald Tusk lengyel miniszterelnököt a következő kérdéssel: ,,Ezt minek engedtétek be az országba?,,)

 2005. október 23-án 54,5 - 45,5%-os arányban legyőzte Donald Tuskot és Lengyelország államfője lett. A 2007-es előrehozott választásokig fivére, Jarosław volt a miniszterelnök.

 2010. április 10-én a Tu-154-es típusú lengyel elnöki különgép a katyńi tragédia 70. évfordulójára tartott, mikor a gép lezuhant. Egyes források szerint maga az elnök utasította a pilótát, hogy máshol szálljon le, melynek katasztrófa lett a vége. A 96 utas közül nem maradt túlélő.

Szerző: Zajka  2010.04.18. 09:09 1 komment

Címkék: lengyelország lech kaczyński

A bejegyzés trackback címe:

https://szlawirtus.blog.hu/api/trackback/id/tr361930917

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cilicili 2010.04.19. 19:31:28

Nagyon sajnálom az összes lengyel áldozat családját!Tényleg!De az a felhajtás, amit a lengyel elnök temetése körül rendeztek, szerintem túlzás.

Nézzétek meg a Katyn című filmet!
süti beállítások módosítása