Jaroslav Seifert vitathatatlanul az egyik legnagyobb alakja a cseh irodalomnak, pedig sokan nem is ismerik. Még a csehek közül is sokaknak előbb jut eszébe Kafka, Hrabal, Čapek neve, mint Seiferté, pedig ő az egyetlen cseh író, aki irodalmi Nobel-díjat kapott. Sokáig élt, sok mindenen ment keresztül, erre próbálok rávilágítani kicsit.
A húszas évek pezsgő irodalmi-művészeti élete új csoportosulásokat hozott létre. 1920. okt. 5-én megalakult a Devětsil nevű csoport, melynek vezetője Vladislav Vančura lett. Ennek lett tagja Jaroslav Seifert is. Eleinte proletárművészettel foglalkoztak, amely az orosz forradalomból, kultúrából táplálkozott. Marxista jegyek gyakran előfordultak, valamint a munkások előbbre valóságát vallották, pláne amikor Jiří Wolker is tagja volt az irányzatnak. Azért az évek során kiegészültek a nézetek egy vidám töltettel, azaz fantáziadús képek, egzotikus tájak kerületek előtérbe. Más civilizációk esztétikai értékeinek hangsúlyozása lett a cél. A technikai vívmányok felé különös érdeklődéssel fordultak. Seifert csupán a proletárköltészet idején volt tagja a csoportnak, később fokozatosan elhidegült ettől. De ekkor felütötte a fejét a poetizmus, amelynek valódi vezéralakjává vált Seifert (Konsantin Biebl és Vítězslav Nezval társaságában). Az érzelmek gazdagsága játékos formát öltött, fantázia, öröm, egzotikum. Hétköznapiságágból merít, de a nem mindennapi élmények felé törekszik, problémamentes. A poetizmus egyszerre született a szürrealizmussal, közös nézetük volt, hogy az alkotófolyamat spontán, asszociatív képtársításokon alapul, bármilyen logikai vagy racionális követelményektől és ideológiától mentesen.
Jaroslav Seifert (1901-1986) munkásszülők gyermeke volt (így érthető a vonzalma a proletárköltészet felé), Žižkov negyedében cseperedett fel (Prága része), ott is járt gimnáziumba, de az érettségit nem bírta kivárni, és újságírónak állt. Baloldali érzelmű lapokba publikált és emellett irodalommal foglalkozott kizárólag. A 30-as évekre neves költővé avanzsálódott. A világháború után szabadfoglalkozású íróként tevékenykedett, majd a Csehszlovák Írók Szövetégébe lépett be, aminek elnöki pozícióját is elnyerte 1969-ben (egy évig volt a helyén, mert utána feloszlatták a szövetséget). Ezek után a megtűrt alkotók sorába került, új versei csak szamizdatos, írógéppel írt sorozatokban, ill. külföldi cseh kiadóknál láthattak napvilágot. A súlyosan beteg írót 1984-ben Nobel-díjjal jutalmazták.
Legjelentősebb műveiről egy-két szót: Pestisoszlop c. verseskötetében politikamentesen írt, mégis betiltották. Témái az élet szépségei, az erotika és a szerelem. A halál motívuma közvetlen megnevezésekben kerül elő. A negatív képek gyakran részei a szerelemről írt verseinek. A Pestisoszlop ugyanis a szerelmesek találkozóhelye volt, az olvasót mégis megérinti a halál lehelete. Az Esernyő a Piccadillyről c. Seifert-kötetet csak kis helyen cenzúrázták, mert annyira intim, a költő belső világát láttatja (szerelem, halál), így a cenzúra nem kifogásolta jelentősen, ráadásul kritikát sem lehetett írni róla. Magyarul két kötet jelent meg J. S. válogatott verseiből. Az egyik 1959-ben A modern cseh líra kincsesháza sorozatban, a másik a Talán rózsát hozok címmel 1986-ban.
Forrás: Hankó B. Ludmilla - Heé Veronika: A cseh irodalom története
