Sosem volt még olyan gyötrelmes a másnaposság, mint szombat reggel. Lengyel fiatalok milliói tapasztalhatták meg ezt tegnap, akik nagy valószínűséggel úgy, mint én, brutálisan fel lettek keltve – a telefonok percenként csörögtek, és a péntek esti mámorból felocsúdva üveges szemmel bámulták a képernyőt.
Brak słów – erre nincsenek szavak. Félig lengyelként, félig magyarként, több mint húsz évvel a hátam mögött sosem éreztem azt, hogy – Pálffy után szabadon – veszélyben lehet akármelyik hazám. Aki szerint túlzok, az gondoljon csak bele: Lech Kaczyński volt köztársasági elnök és felesége mellett a komplett honvédelmi és nemzetbiztonsági vezérkar is odalett.
És akkor még nem beszéltem a gépen tartózkodó jegybankelnökről, valamint a lengyel nemzet tartásáért és lelkiismeretéért felelő egyházi vezetőkről, a katyńi halottak hozzátartozóiról, akik abszurd módon maguk is áldozatokká váltak.
A tegnapi katasztrófa példátlan a világtörténelemben. Biztos vagyok abban, hogy ezt a hosszú évszázadok alatt számtalanszor megtépázott lengyel lélek nem tudja balesetnek elkönyvelni – krakkói nagyanyám a „Szabotázs!” felkiáltással reagált az első tudósításokra. Ha jól emlékszem, a moszkvai alpolgármester nyilatkozta azt, hogy nincs helye itt semmilyen spekulációnak...ezt igazából a lengyel politikusoktól akartam hallani!
Egy ilyen tragédia után rendkívül nehéz és valamennyire etikátlan felelősöket keresni, pláne bűnbakot kreálni. Lech Kaczyński egy meglehetősen megosztó személyiség volt. 
Lengyelországnak talán soha nem volt ennyire harcos, a hazai érdekeket védő, agresszíven politizáló köztársasági elnöke. Kétség nem fér ahhoz, hogy nagy hazafi volt, hogy a célok, amikért küzdött, nemesebbek nem is lehettek volna. A lengyel szavazók körében inkább a fellépése, az eszközei válthattak ki ellenérzést – nagyanyám mindig más adóra kapcsolt, ha épp beszédet tartott az elnök úr. Felháborítónak tartotta, hogy egy lengyel hazafi hadilábon áll a fogalmazással, hogy nem szól ékesen az anyanyelvén. Természetesen nem áll szándékomban bemocskolni Kaczyński emlékét, csak az ellentmondásosságát akartam ezzel kifejezni. Senki nem tagadhatja azt, hogy Európa egyik legnagyobb formátumú politikusa távozott közülünk.
Személy szerint azt gondolom, hogy a tragédiáért felelő személyek már nincsenek köztünk. Nem győzöm hangoztatni, hogy nemzetbiztonsági szempontból óriási hiba volt a lengyel politikai elit színét-javát felültetni arra a gépre. Teljességgel az sem zárható ki, hogy az elnök úr személyes parancsa vezetett a tragédiához, ugyanis egy 2008-as grúziai utazása során, hasonló leszállási feltételek között a pilóta ellenszegült főnöke utasításának...
Egy biztos: egyedüli baráti népként fejezzük ki részvétünket lengyel testvéreink felé. Érdeklődjünk lengyel ismerőseinktől a történtekről, lélekben támogassuk őket, mint ahogy azt tettük számtalanszor a történelem folyamán. A magyar közszolgálati adók pedig – az oroszok példáját követve – tehetnének egy baráti gesztust: a jövő héten, a választások zűrzavara után vetítsék le Andrzej Wajda Katyń c. filmjét, hogy a 70 évvel ezelőtti tömeggyilkosság emléke minél inkább a köztudatba kerülhessen.
A katyńi vérengzésről itt olvashattok:
http://franka-egom.ofm.hu/irattar/irasok_gondolatok/katyn/lengyel_holokauszt.htm
