Ezúttal a balti népekkel foglalkozunk, noha tisztában vagyunk vele, hogy nem szlávok, de mégis szláv közegben zajlott le a történelmük, amiről érdemes egy-két szót ejteni.
-Elnevezés: Első említés aesti a Kr. e. I-II. századból. Ez azért érdekes, mert élnek arra észtek, de ők ugye nem balti nép->ráhagyják a balti népekre, később mégis rájuk használják mind a mai napig). Ám kb. még 11 vagy 17 elnevezés vonatkozik a balti népekre.
-Elhelyezkedés: Nem rögtön a Balti-tenger partján éltek, eleinte ők is a szláv őshaza feltételezett részén (Dnyeper felső folyása, Visztulától délre) laktak.
-Életmód: Akárcsak a legtöbben ilyenkor, ők is földműveléssel, állattartással foglalatoskodtak fejletlen szinten, emellett vadásztak és gyűjtögettek. Nincs törzsi szerveződés. A IX. századig nem tudunk külső fenyegetettségtől, ekkor is csak a Kijevi Rus novgorodi része a kényes terület. Később differenciálódik a társadalmuk, mert egy részük kijut a tengerhez, míg mások a jól bevált gyűjtögetés mellett maradtak. Mivel nincs körülöttük ellenség, ezért bátran terjeszkedhettek északra (őket legáloknak hívjuk, ma:lettek), habár arrafelé már livek (finnek), észtek is éltek, de kolonizálják őket hamar.
-Tehát a balti népek: Poroszok (borusszi, prusszi stb. elnevezések); jatvin, jadzsvin; litvánok->kúrok (Courland, magyarul kursok); szemigálok; letgálok, galindok.
X. századra felduzzad a lakosság, köszönhetően annak, hogy nincs ellenségük. Kereskednek, melynek folyamán jó kapcsolatokat építenek ki a skandinávokkal->telepek a baltiak között pl.: a Visztula környékén skandináv-balti együttélés bontakozott ki, majd az előbbi beolvadt teljesen. A baltiak sokat tanultak kollégáiktól pl.: tengeri közlekedés (kalózkodás). Eljutnak egészen Dániáig, sőt gyarmatokat is próbáltak szerezni (Gotland), de kevés sikerrel. Ez olyan jövedelmezőnek tűnt, hogy megkezdték szomszédaik (lengyelek, Kijevi Rus) módszeres kirablását is a XIII. századig.
-Vallás: Dievas a főisten, aki mindenhol fellelhető; Perkunas az áramért felelős, azaz a villám főistene (hasonlatos a szlávok Perunjához. Sajnos keveset lehet tudni a vallásukról, de léteznek régészeti leletek szakrális helyekről->babák: antropomorf jellegű, faragott, melyek körül állatcsontok, gabonamaradványok, azaz áldozatokat is mutattak be (termékenységi kultusz). Más vallást nem toleráltak, a hittérítőket erőszakosan távozásra bírták.
A helyzetük akkor változott meg, amikor a lengyelek és a Kijevi Rus megelégelte a sok rablást és a sarkukra álltak-> bosszúhadjáratok: 983-ban Vlagyimir; Ferdeszájú Boleszló (Pomeránia biztosítása miatt); 1015-ben Vitéz Boleszló a poroszok ellen. Az egy ilyen bosszúhadjárat során a Kijevi Rus meghódítja a galindok területét (Dnyeper-Oka folyása). Kaunas és Vilnius időközben a folyók mentén a XI-XII. századra várossá duzzadtak (már nem csak a tengermente fejlődik).
Konagis, Kuningas, Kungs: 'Előkelők'. Így nevezték el saját magukat. Konung= király karddal, hadak ura; Kunenzi= fejedelem? A gazdagabbak közül való. Azaz ki lehet venni a 'király' szót. Kereskedelemben, gazdaságban ügyes, vagyonos ember a kuningas, de a termékenységhez is köthetők-> áldozások vezetői. Emellett létezik széles papi réteg, és ez a szakrális élet az oka, hogy nem keresztelték meg őket, vagy csak nagyon későn (XIII. sz.) Miért voltak ilyen ellenségesek a térítőkkel szemben? Valószínűleg azért, mert a szakrális vezetők (előkelők) féltik a hatalmukat, vagy mert a hittérítők nagy szervezettségben jöttek, de a baltiak épp a törzsközösség lépcsőjére próbáltak fellépni.
Persze, próbálkozások azért voltak: Kverfurti Brúnó 1005-06-ban befejezi Szt. Adalbert életművét és a jatvigoknál sietett, de a vesztébe rohant... Ezért inkább a finneket keresztelték meg, hogy északról is nyomást gyakoroljanak a baltiakra (1180. Livlandi püspökség). Ezzel párhuzamosan hadjáratokat is indítanak ellenük, de sikertelenül. A keresztes hadjáratok egyik színezete is őket kívánta megtéríteni pl.: Szandomíri Henrik (megjárta a Szentföldet) 1165-66 között a poroszok megtérítésén fáradozott, de ez volt élete utolsó állomása. Igazságos Kázmér is fittyet hányt a statisztikákra, és 1192-93 között útra kelt, hogy megtérítse a balti népeket, de szintén kudarcot vallott, igaz, legalább életével nem fizetett érte.
Üksküllben (1187) püspökséget állítottak, ami 1201-re Rigába kerül!. A keresztények ráébretdnek, hogy a "rendet" (kereszténység) csak állandó katonai felügyelett mellett tarthatják fönn, ezért lovagrendeket lapaítottak: Livóniai Lovagrend; Kard Testvérek Rendje; Német Lovagrend (Szentföldről jöttek). Kettős eredménye volt ennek. Egyrészről kiirtották a poroszok nagy részét (kisebbik rész a litvánokhoz menekült, ahol betagozódtak), azaz masszív ellenállásba ütköztek, másfelől behódoltatták a gyengébbeket (tűzzel-vassal keresztelés)-> Rigai püspökség elnémetesedik. Nem túl jó hatékonyság...
Beszéljünk most egy kicsit a litvánokról. 1009-1220 között szinte egyáltalán nincs róluk hír, hiszen messze vannak a keresztény államok. A környező országok eseményeiből lehet következtetni pl.: sok szövetséget kötöttek: 1219-ben béke a Halics-Volhínia Fejedelemséggel. A litván oldalról 20(!) fő írta alá. 5 név fenn is maradt, legfontosabb közülük Mendog. Ez az ember 21 évvel később eltakarítja a maradék 19 nevet a papírról (azaz a másik 19 fejedelmet behódoltatja, megöleti), ami valljuk be, elég lenyűgöző teljesítmény. 1240-ben megkoronáztatja magát I. Mindaugas néven. Litvánia területe gyors növekedésnek indult: szomszédos orosz fejedelemségek, Észtország, Lettország, Belorusszia, Ukrajna nagy része. Mi tagadás, szépen kikerekedett az ország, de volt hátulütője is a dolgoknak, hiszen a litvánok kisebbségben voltak az országukon belül. Rengeteg pravoszláv között ők pogányok voltak. De a pravoszlávok megtanultak írni a litván előkelők nyelvén, így kultúr-keresztény ország benyomását kelthették.
Mindaugas ükunokája Gememinas addig küzd a lengyelekkel, amíg elismerteti országát egyenrangú szomszédnak. Fiai pedig az utolsó Piasztokkal házasodtak, és így a hadjáratoktól sem kellett félniük. Később lengyel királyokat is adtak (Jagellók). Sok család emelkedett ki, akik Mindaugas leszármazottai (fejedelmi családok), de királyi címet nem viselhettek.
