Interjú Pászt Patríciával, a krakkói Magyar Centrum vezetőjével

Nagy adag elhivatottság, fantázia és kitartás – nagyjából ez a receptje annak, hogy valaki fent tudjon tartani egy külföldi magyar intézményt minden itthoni szembeszél ellenére is. Pászt Patríciával, a krakkói Magyar Centrum anyai ágon lengyel származású vezetőjével beszélgettünk múltról, jelenről, jövőről. 

-Hogy sikerült a nemrég zárult krakkói Magyar Filmtavasz?

Nagyon jól, ez talán a legnagyobb volumenű rendezvényünk az egész évben.

-Mióta kerül megrendezésre a filmfesztivál?

2001 óta szinte minden évben, azóta egyre több városból kerestek meg, s mára már a legtöbb lengyel nagyvárosban évről-évre megrendezik a Magyar Filmtavaszt. Nyugodtan állíthatom, hogy ez egyedül álló külföldön, ha másért nem, már csak ezért is megérte meglapítani a Magyar Centrumot.

-Mikor is kezdődött?

2000-ben hívtak ki Krakkóba, akkor az egykori lengyel koronázási székhely volt Európa Kulturális Fővárosa. Előtte a budapesti Lengyel Intézetben dolgoztam. Rengeteg magyar vonatkozású programot rendeztünk, hatalmas sikerrel: a krakkói lengyelek évtizedek óta nem találkoztak a magyar kultúrával. A programok után rendszeresen kérdezték, hogy lesz-e folytatás. Jeleztem is a magyar minisztériumoknak, hogy lenne itt igény a magyar kultúra terjesztésére, de semmifajta segítséget nem kaptam. Később nem hogy nem segítettek, de legtöbbször még hátráltatták is a kezdeményezést.

-Honnan volt pénz a kezdetekkor?

2001-ben két barátnőmmel jegyeztük be alapítványként az akkor még „Krakkói Magyar Központ” néven futó tevékenységünket, százezer forint alaptőkével, ami nagyjából egyenlő volt a nullával. Nem volt zökkenőmentes az indulás: otthon egyesek azzal vádoltak, hogy ez a magyar külügyekbe való beavatkozás.

-A lengyelek segítőkészebbnek mutatkoztak?

Jóval. Akkor még működött Krakkóban a Magyar Konzulátus (azóta megszüntette a külügy), onnan lényegesebb több segítséget kaptunk, többek között állást is kaptam a lengyelektől, hogy legyen miből fenntartani a Központot. Itt Lengyelországban, ha valaki ambiciózus, és igyekszik, azt megbecsülik. Magyarországon rögtön gyanús vagy és igyekeznek minél jobban hátráltatni a munkádban. Még akkor is, ha a magyar kultúráról van szó.

-Ennyire rossz a helyzet?

A most 10 éves krakkói Magyar Centrum évi 3 millió forint alaptőkéből gazdálkodik, ez nagyjából annyi, mint amennyit egy normális magyar intézet egy hét alatt költ el.

-Milyen a kapcsolat a budapesti Lengyel Intézettel?

Kifejezetten jó. Valamikor munkatársak voltunk: minden amit most tudok, azt ott tanultam meg. Dolgozott itt korábban rengeteg magyar szakos lengyel is, többek között Katarzyna Sitko, aki jelenleg a Lengyel Intézet igazgatóhelyettese.

-Két magyar étterem is van Krakkóban. Jársz valamelyikbe?

A Grodzkán lévő Balatont hagyjuk, annyira gyenge. Szerintem 60 éve volt ott utoljára magyar a konyhában. A Delibárt viszont szeretem, nagyon jól főznek!

-Ha már gasztronómia. Bizonyára olvastad Krzysztof Varga Turulpörköltjét.

Igen, nagyon tetszett, bár legszívesebben egyszerre sírtam és nevettem volna olvasás közben.

-Valóban létezik magyar-lengyel barátság?

Biztosan. Ez valami megmagyarázhatatlan, misztikus dolog a két nép között. Mikor csináljuk a visegrádi nyári egyetemet, 50 diákkal, szlovákok, csehek, lengyelek, magyarok, rengetegen vannak. Az biztos, hogy a harmadik napon a magyarok már a lengyelekkel vannak a legjobb viszonyban, és vice versa. Van valami vonzó a két népben, de nem tudom mi az. Erőltetni viszont nem kell ezt, se kisajátítani, főleg nem pénzt csinálni belőle. Varga védelmére mondom, ha őt nem érdekelné a téma, nem így írna róla, vagy egyáltalán nem is írna.

-Sokan szívesen olvasnák a Turulpörkölt fordítottját, szintén magyar-lengyel írótól, viszont a lengyel társadalmat kivesézve.

Tényleg nagyon érdekes lenne. Komolyan gondolkozom rajta, hogy belekezdek. Ez ugyanúgy csak akkor lenne hiteles, ha egy félig magyar, félig lengyel írná. Mert bevallom őszintén, ha egy 100% lengyel írta volna a Turulpörköltet, akkor rossz szájízzel olvasnám. Ez a félig lengyel-magyarok ajándéka, hogy kívülről látják mind a kettőt, és talán ezért lehet jobb rálátásuk. Csak sajnos nekem nincs ilyen jellegű írói vénám. De ki tudja…

-A két ország sajtója egyébként mennyit foglalkozik egymással?

Jómagam drámairodalommal foglalkozom, arról tudom, hogy az utóbbi 15 évben, 1990-2005 között, Magyarországon lengyel tematikájú cikk, írás nagyjából 150 jelent meg. A négyszer nagyobb Lengyelországban 50 magyar irodalmat érintő cikk jelent meg ebben az időszakban. Objektíven szerintem sokkal több Magyarországon a magyarra fordított lengyel mű, mint a lengyeleknél a magyar, és ez igaz a színház területén is. A film talán inkább vegyes. Bár amennyi lengyel filmet a Duna tv lead az tényleg nem semmi. Szerintem általánosságban többet foglalkoznak Magyarországon a lengyelekkel, mint fordítva. 

-Ettől függetlenül mennyire vagyunk jártasak egymás mindennapjaiban?

Szinte semennyire. Tragédiákkor, sporteseményekkor hallunk egymásról a hírekben. Jóformán semmit sem tud egymásról a két nép, eltekintve most a żubrówkától és a gulyástól. Ezért kezdtem el a magyar kultúra lengyelországi népszerűsítését, hogy ezen változtassak.

-A magyar nyelv iránt mennyire érdeklődő a lengyel?

Évente indítunk magyar nyelvkurzust, általában 15-20 fővel. Nem csak fiatalok vannak, gyakran egészen idősek is eljönnek. Legutóbb egy 60 éves lengyel iratkozott be egy tanfolyamunkra, aki elmondása szerint már 30 éve jár Keszthelyre a barátaihoz, és „szeretne már egy kicsit beszélgetni velük”.