Folytatódik az irodalmi sorozatunk, ami már jó rég jelentkezett cikkel, úgyhogy épp itt az ideje, és ezen alkalomból egy igen különgeles személyt veszünk górcső alá, ez pedig Jan Kollár. Személyén osztozik a cseh és a szlovák literatúra, Kollár ugyanis szlovák volt, de mivel akkoriban a szlovákok a cseh nyelvet használták irodalmi nyelvként s az önálló szlovák irodalmi nyelv kialakításának folyamata Kollár fellépése idején még nem teljesedett ki, költőként cseh nyelven írt.

    Jan Kollár 1793-ban született a Túróc megyei Mosócon (Mošovce) egy viszonylag jómódú családban, így taníttatása nem volt kérdéses. Bibliaszerető család volt, ezért a kis Jan hamar megszerette az olvasást. Körmöcbányán, majd Besztercebányán tanult, aztán hirtelen elapadt apja anyagi támogatása, ezért kénytelen volt pénzt keresni, így házitanítóskodott. 1812-től Pozsonyban a szokásos három év alatt végezte el a bölcsészeti tanulmányokat, utána még 2 évig házitanítóskodott, és a félretett pénzéből Jénába ment (1817) tanulni teológiát.

Szerző: I Empire  2011.02.09. 14:18 2 komment

Címkék: kultúra jan kollár slávy dcera sláva lánya

A korábbi években kiírt pályázatokat 2010-ben óriási iramban kezdték el megvalósítani a lengyelek; az Európa Bajnokságra tervezett beruházások 80%-át a közeljövőben átadják – visszatekintő a 2010-es évre.




December végére a 2012-es Európa Bajnokságra készülő Lengyelországban a beruházások 80%-a a végső stádiumba ért. A 2010-ben sikerült megvalósítani az előző években még csak papírokon szereplő terveket.

Szerző: Zajka  2011.01.24. 09:40 Szólj hozzá!

Címkék: foci lengyelország euro2012


Igazán egyedi módon szórakoztatja a járókelőket a magát csak "Cigo Man Band"-nek nevező utcazenész a horvátországi Rijekában. Az egyszemélyes koncertet adó zenész egyébként a horvát S.A.R.S. együttes Budjav lebac című számát játsza - láthatóan igen nagy sikerrel.

Szerző: Zajka  2011.01.23. 09:00 2 komment · 1 trackback

Címkék: zene horvátország rijeka


Orosz tudósok elkezdték építeni a XXI. század Noé bárkáját. Végre van esélyünk túlélni a világvégét!

Szerző: Zajka  2011.01.20. 09:00 59 komment

Címkék: oroszország világvége

A lengyelországi Cracovia focicsapat egyik vezérszurkolójának brutális meggyilkolása után őrizetbe vették a helyi rivális, Wisła Kraków több huligánját. A Cracovia hívei fogadkoznak és bosszút ígérnek, a rendőrség hallgat, Krakkó fél.


Tomasz C. alias „Człowiek” (Ember) előre kitervelt gyilkosság áldozata lett: fényes nappal, Krakkó Kurdwanów városrészében késekkel, macsétákkal, baseballütőkkel felfegyverkezett támadói szabályosan kivégezték. A helyi térfigyelő kamera rögzítette az esetet: az előre kitervelt akció során a környező utcákat az elkövetők lezárták, esélyt sem adva az áldozatnak a menekülésre. A felvételeken állítólag az is látszik, hogy némely támadó még golyóálló mellényt is viselt.


Mécseseket gyújtottak a gyilkosság helyszínén




A jeep, amellyel az áldozat Audijába beleszaladtak a halálos reggelen, valószínűleg Paweł M., azaz „Misiek” (Maci), a Wisła Kraków egyik vezérszurkolójának autója volt. (Misiek egyébként az 1998-as, UEFA kupában megrendezésre került Wisła Kraków – AC Parma meccsen egy késsel dobta meg Dino Baggio olasz játékost, amelyért később hat és fél év börtönt kapott).

Szerző: Zajka  2011.01.19. 20:13 Szólj hozzá!

Címkék: lengyelország krakkó huliganizmus wisła kraków cracovia

     Ma délelőtt Krakkó Kurdwanów nevű városrészében halálra késelték a helyi Cracovia focicsapat második számú vezérszurkolóját. Minden bizonnyal előre kitervelt gyilkosság, leszámolás történt – állítja Dariusz Nowak, a kislengyelországi rendőrség szóvivője.

    Délelőtt 10 körül érkezett a hír, a krakkói rendőrségre, hogy a Kurdwanów városrészben gyilkosság történt. A rendőrségi jelentés szerint a délelőtt 10-15 ember érkezett a helyszínre, több autóval, fegyverekkel felszerelkezve. Valószínűleg egy 30 éves férfira vártak - a Cracovia egyik vezérszurkolójára - akit nem sokkal később megtámadtak; nyilatkozta Katarzyna Padło a kislengyelországi rendőrségtől. Ahogy a vezérszurkoló meglátta a támadókat, megpróbált autójával elmenekülni a helyszínről, de elveszítette uralmát a jármű felett és egy épületnek ütközött. Innen már gyalog próbált a késekkel és baseballütőkkel felfegyverzett támadók elől menekülni, egy, az utcán álló szemeteskocsiba is beszállt elrejtőzni. Itt már utolérték, észrevették a kocsiban, kinyitották az ajtót, és szúrták, verték ahol érték. A férfi még a kórházba szállítás során életét vesztette. A helyszínen két embert vettek őrizetbe, a rendőrség szerint közük lehet a gyilkossághoz. Az ügyet állítólag már átvette a krakkói rendőrség futballhuligánok által elkövetett bűntényekkel foglalkozó különleges csoportja.

Arról egyelőre nem nyilatkozott a rendőrség, hogy a helyi rivális Wisła Kraków szurkolóinak lehet-e köze a gyilkossághoz.   

Alig több mint egy hete, egy szurkoló vesztette életét két łódzi focicsapat huligánjainak összecsapásán (részletek itt).

Szerző: Zajka  2011.01.17. 20:50 Szólj hozzá!

Címkék: lengyelország krakkó huliganizmus

Egy kis móka. Habár véresen komoly.

 

Szerző: I Empire  2011.01.14. 10:41 Szólj hozzá!

Címkék: prága vicc rendőr

    O2 Arena az egyik legszebb sportkomplexuma az egész Cseh Köztársaságnak. Voltam olyan szerencsés, hogy eljutottam oda (és még szerencsésebb, hogy belülről is láthattam, de erről később). Valóban lenyűgöző létesítmény, és rengeteg rendezvényre lehet használni, nem csak sporteseményekre, talán a Papp László Arénához lehetne hasonlítani (hazai viszonylatban). A névadó az O2, ami egy mobilszolgáltató cég szerte a világon, így máshol is létezik még O2 Arena (pl.: London, Berlin).

Szerző: I Empire  2011.01.08. 09:16 1 komment

Címkék: jégkorong sparta hoki slavia rangadó o2 arena

    Rég jelentkeztem cikkel, úgyhogy most épp itt az ideje, hogy komolyra fordítsuk a dolgokat. Újfent a művészetek világába kalauzolom olvasóinkat, hiszen itt Prágában rengeteg ilyen jellegű kiállításban lehet részem, és én nem is kerülöm ki ezen lehetőségeket. Nem régen Jan Saudek cseh fotós kiállításán jártam. Előtte nem igen ismertem, csak annyit tudtam róla, hogy ő a leghíresebb cseh fotós, de most saját szememmel is meggyőződtem róla, hogy valóban érdemes figyelemmel követni a munkásságát. Fotóit a világ legfontosabb kollekciói közt tartják számon.

Szerző: I Empire  2011.01.04. 18:37 Szólj hozzá!

Címkék: fotó cseh művészet jan saudek

    Az aktuális magyar politikával amúgy is sokat foglalkozó lengyel sajtó a napokban a szokottnál is többet ír a - legtöbb külföldi média figyelmét szintén felkeltő - médiatörvényről. Lengyelország legnépszerűbb napilapja december 22-én magyar nyelvű címlappal igyekezett kifejezni szolidaritását a magyar médiával – a találgatások és kételyek eloszlatásának érdekében a Gazeta Wyborcza médiatörvényről szóló cikkét, cikkeit módosítás nélkül, tükörfordításban közöljük.


 Gazeta Wyborcza - Magyar barátainkhoz

    „Rendszerünk alapja a köz véleménye, és a legfontosabb feladat ennek fenntartása. Ha tőlem függne a döntés, hogy kormányunk legyen sajtó nélkül, vagy újságjaink kormány nélkül, akkor nem haboznék a második megoldást választani”.

Szerző: Zajka  2010.12.26. 21:13 Szólj hozzá!

Címkék: sajtó újság lengyelország gazeta wyborcza

süti beállítások módosítása